Olykor-olykor sopánkodtunk mi, anyukák egy kicsit egymásnak: „hát igen, többet kellene imádkozni, igét olvasni, Istenre figyelni, egymást hitben erősíteni, s minderre milyen nehéz a hétköznapokban időt szakítani”, azután éltük tovább takarékon hívő életünket. Pedig az egész éltünk Istent dicsőítő imádság kellene, hogy legyen. Arra vágytunk, hogy igazán megélhessük hívő életünket. Ehhez viszont „tankolni” kell az imádságon keresztül a Lélek által.

A csoport indulásakor felvettem a kapcsolatot Hermann Lídiával, az imádkozó édesanyák mozgalmának magyarországi elindítójával, akitől bátorítást, biztatást kaptunk, hogy jöjjünk össze rendszeresen és imádkozzunk a gyermekeinkért, családjainkért, iskoláinkért… A szervezet honlapján (https://www.imadkozoedesanyak.hu) hétről hétre rendelkezésünkre állnak imalapok, amelyek segítséget nyújtanak az imádkozáshoz elolvasandó igeversekkel, és eszünkbe juttatják, hogy hogyan és miért imádkozzunk.

Fontos, hogy nem hetenkénti pletykaklubra gyűlünk össze, és erre tudatosan figyelünk is. Néhány szóban persze megosztjuk egymással, hogy ki milyen élethelyzetben, nehézségekben, örömökben él. De a lényeg, a központi mag az imádság.

Az imádság munka, harc. Ahogy O. Hallesby Az imádságról című könyvében leírja: „azon fordul meg minden, hogy meghalljuk a Lélek imádságra való felszólítását.” Szükséges az Istennek odaszánt idő, és ezt komolyan vesszük. Egyik édesanya sem a fölösleges szabad idejéből „költ”, hiszen egy családanyának mindig van teendője, sőt valakinek még munkahelye is van mindemellett. Így hát az is tudatos döntést jelent számunkra, hogy a kedd délelőtti közös imádság megelőzi az összes többi feladatunkat.

Az élet olyan sok területén igyekszünk magunkat jól odatenni, alaposan végezni a feladatokat. Miért épp az imádság lenne kivétel ez alól? A dicsőítő imádságban Istenre emeljük a tekintetünket, az Ő jellemvonásaira figyelünk. A bűnvallásban megvizsgáljuk szívünket, és kérjük a Szentlelket, hogy fedje fel életünk azon területeit, melyek nem tetszenek neki. Majd kifejezzük hálánkat Istennek mindenért: az örömökért, a sok jóért, de a nehézségekért is. Végül imádkozunk másokért, közbenjárunk, ahogyan a bibliai történetben a négy barát kibontotta még a tetőt is, hogy leereszthesse beteg barátját Jézus lábai elé (Mk 2).

Nagyon személyes imádságok hangzanak el, így fontos, íratlan szabály közöttünk, hogy aminek fültanúja vagyok a másik imádsága révén, a másik ember vívódásait, könnyeit nem adom tovább, hanem együtt tesszük le a Golgotához.

Engedelmeskedünk Istennek, aki imádkozni hív minket, ugyanakkor az is figyelemre méltó, ahogyan férjeink biztatnak, támogatnak bennünket. Emberileg ők állnak hozzánk legközelebb, és látják az imádság áldásos hatását életünkben, családjainkban.

HAJZER DANIELLA

Sok áldásban részesülünk, hétről hétre frissül a hitünk, érezzük, hogy a közös imádsággal könnyebb hordozni hétköznapi terheinket, jó megosztani egymással örömeinket. Édesanyaként gyakran szembesülünk azzal, hogy felnövekvő gyermekeink számtalan olyan hatással találkozhatnak, amelyet nem tudunk kontrollálni, amelyeknél nem lehetünk jelen, vagy amiről nem is tudnak beszélni. Jó ezeket a problémákat, aggodalmakat más édesanyákkal együtt Isten elé letenni, imádsággal kísérni kisebb-nagyobb gyermekünk lépéseit, életét, küzdelmeit.
A magunkba zárt imádság sokszor elerőtlenedik, torzul. A másik előtt kimondott szavak először talán dadogósak. De a lelki nyitás, lelkünk pozitív és negatív tartalmainak kimondása Isten és egymás előtt nagy erőt ad. Érdemes imakört szervezni, csak néhány édesanya, Biblia, egyikük nappalija és egy-két óra szükséges hozzá. Amíg a nagyobbak óvodában, iskolában vannak, az apróbbak az alkalmat vagy végigalusszák, vagy a szőnyegen játszogatnak…
Biztos vagyok benne, hogy a gyülekezetépítés nem intézményi keretek közt kezdődik, hanem az utánpótlás-neveléssel. Nagy a felelősségünk, hiszen rajtunk áll, hogy a jövő gyülekezetei üresen fognak-e kongani, vagy tudjuk-e úgy nevelni gyermekeinket, Isten közelében, hogy Róla tanúskodó, új generációvá válhassanak. A körből többen részt veszünk a gyülekezeti ovis és iskolás gyermekórák vezetésében. Ehhez is fontos az imádkozó háttér, hiszen amire készülünk, amit elmondunk egy alkalmon a gyermekeknek, azt a Szentlélek tudja a gyermekszívekben aktiválni. És ezt kérni kell!
Charlotte, tanár

Az én életemben az imakör megadta a rendszerességet és a tudatosabb odafigyelést az Igére, és a bizonyosságot abban, hogy tényleg bármiért lehet imádkozni. Kisgyermekekkel a templomban nehéz az istentiszteletre figyelni, hát még szívből imádkozni. Összejönni más anyatársakkal közös imára a lehető legjobb dolog, és hatását az egész családom érzékeli: a gyermekeim, a férjem, a szüleim. Kis közösséggé kovácsolt minket össze, és a templomban már nemcsak biccentünk egymásnak, hanem valóban tudunk is egymásról. Sokkal könnyebb együtt elhordozni a terheket.

Klári, orvos

Lelki mélyponton voltam, tudtam, éreztem, de sehogy sem tudtam kikeveredni belőle. Olyan időszakot éltem meg, amikor a gyülekezeti alkalmakon nehezen tudtam részt venni, és a férjemmel is csak ritkán tudtunk közös csendességet tartani. Az Úrtól való eltávolodásom sokak számára talán fel sem tűnt, de én nagyon is jól láttam, hogyan halmozok bűnt bűnre. Erőtlenségemben már többször meg is kérdeztem magamtól: „Minek vallod még magadat keresztyénnek? Nem lenne jobb inkább feladni az egészet?” Az Úr Jézus végtelen hűségét mutatja, hogy mindig visszarántott ezeknél a szakadékoknál. Sőt készített nekem egy forrást a lelki sivatagomban: az imádkozó édesanyák körét. Az imakörön kezdett az Úr engem újra megerősíteni, Magához közelebb vonni. Hálás vagyok az Úrnak az imakörért, az imatársaimért, és legfőképpen azért a munkáért, amit végez bennem, bennünk a közös imádságon keresztül. 

Zsanett, közgazdász

Az imakör által Isten megerősített abban, hogy milyen fontos a közösség, és hogy milyen ereje van az együtt elmondott imáknak. Formál engem, alázatra oktat, és megtanít arra, hogy egyre inkább Neki adjam az irányítást. Nem mi akarunk megoldást találni a problémákra, hanem őszintén feltárjuk azokat Isten előtt, tőle várva a vezetést. Ezen az alkalmon Isten kerül a figyelmünk középpontjába a dicsőítésben, a bűnbánati imádságban és a hálaadásban egyaránt!

Kati, orvos