– Szeretettel gratulálok megválasztásodhoz! Hogyan fogadtad kinevezésedet?

– Szabó Vilmos Béla esperes úr tavaly ősszel jelezte szándékát, hogy több évtizedes lelkészi és 9 év esperesi szolgálat után nyugdíjba kíván menni ez év augusztusában. Az egyházmegye felügyelője, Andorka Árpád időben előkészítette az utódlással kapcsolatos tennivalókat, így már május-júniusban megtörtént a választás. Az egyházmegyében már 21 éve szolgálok, így megtisztelő, de még inkább nagyfokú bizalmat jelent számomra, hogy a gyülekezetek rám gondoltak ebben a helyzetben. Ez azt is jelenti, hogy ezt a bizalmat mindenképpen viszonoznom kell odafigyeléssel, törődéssel. A választás mellett igyekszem arra is figyelni, hogy a feladatot Istentől kaptam, és nem nagyban különbözik lelkészi megbizatásomtól.

– Hogyan képzeled el az esperesi szolgálatodat? Mik a terveid, céljaid egyházmegyédben?

– Sokszor néz ki kívülről viharvertnek egyházmegyénk. Történelmi okokból kifolyólag is fogyó gyülekezetek, összevont lelkészi körzetek, és egyre kevesebb lelkipásztor néha ugyanannyi feladatra – ez az, ami jellemző ránk. Ebben a helyzetben persze, hogy előfordulnak feszült, vagy éppen motiválatlan szituációk akár gyülekezetben, akár lelkészek között. Fontosnak tartom, hogy tisztán lássuk feladatainkat, határainkat, hogy ne legyen nyomasztó a szolgálat egy-egy gyülekezet élén. Gyülekezeteinknek fel kell ismerniük lehetőségeiket, a lelkészkollégáknak pedig meg kell találniuk saját erőforrásaik mellett azokat a munkatársakat, akik segíthetnek a mindennapokban. Ezért fontos a lelkészi kar összefogása, közössége mellett a gyülekezetek felügyelőivel is még többet együtt gondolkodni.

– Hogyan látod az esperesek szerepét egyházunk jövőjét illetően?

– Az esperes maga is lelkészként dolgozik saját gyülekezetében. Egyrészt a törvényességet, a jó rendet munkálja, másrészt azonban a fennálló működési keretek megváltoztatására is javaslatot kell tennie – saját tapasztalatából kiindulva is. Sokszor sokat, eredeti képzettségtől nagyon eltérő feladatokat hajt végre, máshol a kicsiség vagy kilátástalanság miatt válik fáradttá a lelkész. Így a hangsúlyok is eltolódnak. Ezt kell közösen – lelkésznek és gyülekezetnek – helyére tenni úgy, hogy nem szűnhet meg az Isten Lelkéért való könyörgés, Isten nevének segítségül hívása.