– Korábban gyülekezeti lelkészként szolgáltam a Győr környéki kis falvakban. Gyors egymásutánban négy gyermekünk született, harmadik-negyedikként ikrek, ezért velük otthon voltam három évig. A szolgálatba való visszaállásom úgy vált lehetővé - hogy a családom se szenvedjen hiányt -, hogy félállásban tértem vissza győri egyetemi lelkészként. Érdekes kihívás ez, hiszen nem volt elődöm, akitől átvettem volna a munkafolyamatokat – gyakorlatilag nekem kellett kitalálni, hogyan, s milyen módon fogom „kikeresni” a közel 10 ezer nappali tagozatos hallgatóból az evangélikusokat.

– Kikhez szól még az egyetemi lelkész küldetése? Miben segítesz a fiataloknak?

– Nem „csak” az evangélikusokhoz, hanem minden olyan kereső fiatalhoz, akik elkerülve a családi otthon melegéből, 18-19-20 éves korukban egy idegen nagyvárosba jönnek élni. A legtöbben albérletben, mások kollégiumban laknak, készülnek a hivatásukra, keresik az életük értelmét, célját. Olyan életkorról beszélünk, ráadásul 18-25 éves korról, néha akár 30-ról is, amikor fontos és jelentőségteljes döntéseket kell meghozniuk. Az a tapasztalatom, hogy keresik az Istent. Keresik, hogy a hit tud-e számukra valamilyen kapaszkodót adni. Az életnek olyan sok területére próbálnak fókuszálni, hogy talán kevesebb alkalmuk nyílik az otthoni gyülekezeti életben való részvételre, bár erre is van példa. Mindenképpen jó, hogy nálunk nyitott ajtót találnak. Elmúlt ötéves szolgálatom alatt úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy egy olyan lelki otthont keresnek ezek a fiatalok, ahol életüknek ebben a néhány esztendejében, amelyet Győrben töltenek, alapvető irányultságokat találhatnak.

– Összehasonlítva a parókus lelkészi szolgálatoddal, milyennek találod ezt a területet?

– Nagyon más, hiszen szemben egy többé-kevésbé állandó tagságú gyülekezettel, az itteni egyháztagok csupán két-három, esetleg öt évig tartózkodnak Győrben, az új bolognai rendszer inkább a rövidebb időszakot eredményezi… Mire beépülnek a közösségbe, már szépen ki is repülnek… Ez nekem is nagyon sok tanulnivalót ad: hogyan tudom ebben a kicsiny időben megszólítani őket az Isten üzenetével. Ez az én nem kis feladatom, amelyet népes családom jól tartása mellett kell elvégeznem. Ugyanakkor nagy öröm számomra, hiszen magam is több egyetemen tanultam, és elég sok időt töltöttem a felsőoktatásban, újra ott lenni a diákok között. Újra egyetemre járni, még akkor is, ha nem tanulni megyek oda, bár ez is jó kérdés: mennyire tanítunk, és mit tanulunk ettől a korosztálytól? Próbálok olyan területeket elérni, ahol a hallgatók megszólíthatóak. Így a rendszeres egyetemista istentisztelet, a bibliaóra mellett a Széchenyi Egyetem Apáczai Karával sikerült egy olyan megállapodást kötni, amely szerint szabadon választott tantárgyak keretében a kereszténységről taníthatok. Ez azt jelenti, hogy félévenként 25-30 fiatalt érek el ilyen módon, akik egyébként nem találkoznak a hittel, a kereszténységgel, nem járnak templomba, nem ismerik a Bibliát – itt viszont lehetőségünk van találkozni, alapvető kérdéseket megbeszélni. Sok egyéb programra is van lehetőség, hála az egyetemmel való jó kapcsolatnak: így rendszeresek a koncertek, az ismert emberek meghívása, most éppen az adventi könyvvásár van soron. Kiemelném még, hogy mivel lelkigondozói végzettségem is van, felkínáltam a hallgatóknak mindenféle felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül, hogy egyéni problémáikkal is felkereshetnek. Azt kell hogy mondjam: az itt megforduló fiatalok zöme, akik megkeresnek, nem tartják magukat hívőnek, de segítségre szorulnak, lelki értelemben az élet nagy problémáit szeretnék megoldani. Bízom abban, hogy Isten ezen a módon is tud rajtam keresztül szólni a fiatalokhoz.

– Van-e olyan történeted, amelyet szívesen megosztanál velünk, egy találkozás, amely valamiért nagyon kedves, emlékezetes számodra?

– Gyülekezeti lelkészként az istentiszteletek, bibliaórák, hittanórák mellett jelentős részt tett ki a kazuális szolgálatok végzése (keresztelés, esketés, temetés). Nyilván ez utóbbit nem hiányolom, ne is legyenek, de fájó hiányom volt, hogy ebben a speciális gyülekezetben a „szigorúan vett” lelkészi szolgálatnak ezekkel a területeivel nem találkozom. Nagy öröm volt számomra, amikor egyszer egy fiatal pár jött hozzám, hogy összeesketném-e őket. Ökumenikus esküvő volt, evangélikus-római katolikus. Példát is mutattak a kortársaiknak azzal, hogy egyházi esküvő mellett döntöttek, hiszen tudjuk, látjuk, hogy ebben a generációban a fiatalok nagyon sokan az együttélést választják, és nem házasodnak össze. S ha már házasság: a februárban esedékes házasság hetéhez is kapcsolódunk, a többi városi felekezettel karöltve nagyon tartalmas, egyhetes programsorozatot szervezünk az egyetemen is. A házasság előtt álló fiataloknak a házassághoz próbálunk - hiteles példák bemutatásával - kedvet csinálni, hogy ne féljenek az elköteleződéstől. Ez a pár egy nagyon szép ajándék volt nekem.

– Férjed, Bogdányi Gábor informatikus. Egyházunk tagjai, szinte kizárt, hogy ilyen-olyan ügyes-bajos gondjukkal még ne fordultak volna hozzá segítségért. Az a tény, hogy ő nem lelkész, hanem laikus, viszont benne él és dolgozik az egyházban, stabil, támogató háttér a számodra.

– Így van, ő az egyház informatikai munkacsoportjának a vezetője. Olyan különös kegyelmi helyzetben vagyunk, hogy házasságkötésünk 16 éve alatt a férjem otthonról tudta ezt a munkát végezni. Budapestről 2001-ben költöztünk el vidékre, és ő teljes folytonossággal tudta csinálni az itt elkezdett munkáját. Mind lelki értelemben, a közös lelki fejlődésnek is csodás ajándéka, hogy van egy szép, nagy családunk, négy gyermekünk, mind az én hivatásomnak, a furcsa munkabeosztásomnak nagy ajándék, hogy ő tud vigyázni a gyerekekre, amikor nekem délután 2-kor, 4-kor vagy este 6-kor kell mennem alkalmakat tartani. Távol élő nagyszülőkkel ez nem menne, ha a férjem nem tudna ebben helyt állni. Lelki társam is az életben, a szolgálatomban lévő örömöket, gondokat, nagy kérdőjeleket is megoszthatom vele. Kölcsönösen meghallgatjuk egymást, és ez nagyon ösztönzően hat a kapcsolatunkra.

– Boldog vagy ebben a szolgálatban, ha lehet, még annál is harmonikusabb, derűsebb vagy, mint amilyennek a teológián megismertelek.

– Igen, nagyon örülök, hogy ezt a szolgálatot végezhetem, de ugyanakkor azt is el kell mondjam, hogy vannak nehézségek, küzdelmek is. A mai fiatalok egészen másképp köteleződnek el, nem csak a párkapcsolatban, hanem bármilyen, „szabadon választott tevékenységben” is. Meg kell, hogy valljam, előfordult, hogy elmentem egy alkalomra, s nem jött el senki, vagy csak egy vagy két ember jött el. Viszont, hogy minden rosszban van valami jó: a kezdeti elkeseredés után szép lassan - mert mindent lassan tanul az ember, mindenhez idő kell -, megérlelődött bennem az, hogy tudjak örülni a kevésnek is. Hogy ne azt akarjam, hogy negyvenen, ötvenen legyünk, hanem annak a hatnak, nyolcnak is örüljek, akik választottak a rájuk váró ezer programból, és aznap este nem sportolni, színházba, koncertre vagy bulizni mentek, hanem ebbe a közösségbe jöttek el, ahol együtt imádkozunk, és együtt olvassuk a Bibliát.