Azok iránt érdeklődtem, akik valamely kisebbségi népcsoporthoz tartoznak, vagy a szociális hátrányaik oly nagyok, hogy képtelenség lenne külső segítség nélkül college-ba kerülniük. Érdeklődésem abból adódik, hogy ötödik éve vezetem az Evangélikus Roma Szakkollégiumot (ERSZK) Nyíregyházán, mely a roma egyetemista fiatalok számára nyújt biztonságos helyet és segítséget a különböző hátrányok leküzdéséhez. Hasonlóságokat és különbségeket szerettem volna látni, ötleteket nyerni a megoldásra váró feladatokhoz.

Amerikai vendéglátók

Az Északkelet-iowai Evangélikus Egyházkerület püspökének Steven Ullestadnek és püspöki titkárának, Mark Anderson lelkésznek élvezhettem a vendégszeretetét. A püspöki titkár nemcsak a napi feladatok, tevékenységek, programszervezések menedzselője és motorja, de egyben otthonát is megosztja az ide látogató vendégekkel. Természetesen mindebben segítő és támogató partnere kedves felesége, Beverly. Ez úton is hálás vagyok nekik, nemcsak azért, hogy nagyon intenzív, de nagyon hasznos, informatív programot készítettek elő számomra, hanem azért is, mert megosztották velem asztalukat és mindennapi gondjaikat is. Külön köszönet illeti dr. Kit Kleinhanst, aki szintén kivette részét abban, hogy eljussak egyik városból a másikba, s mindennek a költségeit is ő teremtette elő.

Merre jártam?

Nos, 24 óra utazással (átszállás kétszer: Budapest-Helsinki-Chicago- Cedar Rapids) még nem értem „haza” a vendéglátóimhoz, akik másfél órára laknak Cedar Rapidstól. Waverly egy körülbelül 26 ezres kisváros, ám minden megtalálható benne kicsiben, ami egy nagyvárosban nagyban. Az örömbe, hogy végre talajt érzek a lábam alatt, némi üröm is vegyült. Chicagóban, a világ egyik legforgalmasabb repülőterén (20 másodpercenként száll le és fel gép), elkeveredett a csomagom, Cedar Rapidsbe érve a bőröndöm nem volt sehol. Így aztán arra ítéltettem, hogy másnapos blúzban kellett megjelennem S. Ullestad püspök előtt, és ez még nem volt elég, ezúttal a kézipoggyászom tartalma sem bizonyult elég körültekintőnek. A háziasszony, Beverly figyelmessége teremtett némi komfortot, miközben az odakészített ajándékok esetleges elvesztése felett aggódtam.

Május 31-én, ami nekem már megérkezéskor is másnap volt, fejest ugrottam a nagyon tempós, nagyon feszített programba. S. Ullestad püspökkel már ismerősként köszöntöttük egymást, hiszen 2014 májusában járt Magyarországon, mi több Nyíregyházán, a roma szakkollégiumban is. A formalitások után büszkén mutatta a dr. Fabiny Tamás püspöktől kapott Waverly - Budapest távolságjelző táblát. Természetesen ez csak a földrajzi távolságot jelenti, hiszen lélekben - ahogy megtapasztaltam - nagyon-nagyon közel érzik magukat hozzánk.

Ennek ékes bizonyítéka, hogy az NE Iowa Egyházkerület közgyűlésének témája egész hétvégén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) szolgálatával, a romák között végzett misszióval és az egyetlen magyar szent, az Árpád-házi Szent Erzsébet példájából adódó szegények felé fordulással foglalkozott. Ezen a napon még röviden bepillanthattam vendéglátóim gyülekezetének életébe és az általuk fenntartott alsó tagozatos iskolába. Igaz, akkor itt már kitört a nyári szünet, így a pedagógusok a termek takarításával, csinosításával foglalatoskodtak.

Június első három napja alatt négy intézményben jártam, ahol találkozhattam a különböző szolgáltatásokat nyújtó, hallgatókat támogató szervezetek vezetőivel.

Waverlyben található az ELCA és a NE Iowa Egyházkerület fenntartásában működő Wartburg College. Az intézmény bemutatását egy Ghánából az USA-ba települt, második évet befejezett lányra bízták. Ő maga tehát afrikai származású, így kulturális hátrányokkal érkezett a college-ba. Nyelvi nehézségei már nincsenek, hiszen hétéves korától él az Államokban. Elköteleződése az intézmény iránt - ahogy beszélt a diákoknak nyújtott lehetőségekről, a tanárairól, az evangélikus egyházról -, elgondolkodtatott, vajon miért nem alakul ki ez a fajta kötődés a mi hallgatóink, egyetemistáink és a diplomát adó intézmény között. Az, ahogyan az alumnik támogatják az intézményeket, felbecsülhetetlen értéket képvisel – nemcsak anyagit, de erkölcsit és érzelmit is. Az intézménybemutatás után a Hallgatói Centrum munkatársával találkozhattam. Krystal Madlock, a Multicultural Student Services vezetője a külföldi hallgatók segítéséről, valamint az afro-amerikai családokból érkező hallgatók támogatásáról gondoskodik, így aztán az ő irodája mindig zsúfolt! Kollégája, Jette Odgaard Irgens vezeti az Írás, Olvasás és Beszéd Labort (Writing, Reading and Speaking Lab, WRSL), kettejük összehangolt munkája segíti át a nehéz körülményekből érkező fiatalokat a college-éveken. Már itt megállapítottuk, hogy mennyi hasonló vonás van a kisebbségi környezetből érkező fiatalok viselkedése, szocializációs, szociális problémái között, függetlenül az országtól.

Még aznap találkoztam Reginald Greennel, a University of Northern Iowa nyugalmazott egyetemi tanárával, aki maga is afro-amerikai származású. Az egyetem egyik erőssége a tanítók képzése. Egy, a gyakorlatból az egyetemi katedrára került, szintén afro-amerikai fiatal oktató osztotta meg velünk értékes gondolatait. Mintha egymást másolnánk az elképzelésekben: a tanítóképzés célja, hogy a kisebbségi létben levők képezhessék ki saját tanítóikat, oktatóikat, hogy a gyermekek, diákok bizalmi indexe ne nullázódjék le az iskolában eltöltött első napon. Micsoda kihívás ez számunkra is, hogy minél több roma származású tanítót és tanárt képezzünk!

Június 2-án először Saint Paulba utaztam vendéglátóimmal, ahol egy fantasztikus intézményt mutattak be. A neve: College Possible – azaz „egyetem lehetősége”. Az intézmény mintegy 16 éve létezik és önkéntesek kezdtek el olyan középiskolás fiatalokkal foglalkozni, akiknek a lehetőségei valamilyen okból korlátozottak, így önerejükből biztosan nem kerültek volna be a felsőoktatásba. Azok, akik akkor felismerték, hogy a tehetséges fiatalokban bízni kell, hisz képesek megállni a helyüket a felsőbb iskolákban, de külső segítségre van szükségük, a másfél évtized alatt nagyon jól működő támogató hálózatot hoztak létre. Sokan visszatérnek az őket korábban segítő szervezethez, hogy az újonnan felfedezett, segítségre szorulót juttathassák el oda, ahova ők már eljutottak. A hálózat nemcsak Saint Paulban és ikervárosában, Minneapolisban alakított ki bázist, hanem már vagy négy-öt állam városaiban, többek között Chicagóban is. „Természetesen”, most már profi felépítéssel, szervezett oktatással segítik a diákokat, ennek ellenére, a középiskolák nem mindegyike nyitja meg előttük – illetve saját diákjaik előtt – a lehetőségek ajtaját. (Erről mi is tudnánk mesélni!)

Következő állomásom Minneapolis volt, ahol a szintén evangélikus fenntartásban működő egyetemen a sokszínű hallgatói összetétel segítésének módjaival ismerkedhettem meg. A Saint Olaf Egyetem rektora nem más, mint vendéglátóm – Mark Anderson- testvérbátyja. Az intézményben 3000 hallgató tanul, 10 százalék körül van a külföldi és más kisebbségből jövő hallgatók aránya. Az ő számukra nyújt segítséget Bruce King, aki afro-amerikai származású és az „Intézményi Sokszínűség” nevű irodát vezeti. Hosszú ideig külön kezelték a külföldi és a hazai (USA-beli) kisebbségből jövő fiatalokat – legyen az afro-amerikai, vagy spanyol nyelvű. Egy éve – felismerve, hogy a két csoport problémái nagyon hasonlóak és hasonló megoldást kívánnak – egy iroda intézi a velük kapcsolatos teendőket. Az egyetem pályázati források révén professzionális mentorokkal, coach-okkal segíti a hallgatókat tanulmányaikban. Leginkább az anyagi feltételek biztosítására van szükségük, s a hallgató magától nem találhatná meg azokat a forrásokat, melyeket az egyetem saját alapítványai, alumnik, vagy más csatornák bevonásával igyekeznek megteremteni. (Támogató alapítványok tekintetében is nagyon messze vagyunk a nyugati kultúrától.)

Június 4-én, szombaton „Új reggel virradt, felkelt a nap már…”, amikor az a kedves meglepetés ért, hogy az első Nyíregyházán szolgált (2012-13) YAGM-önkéntes, Kristen Wall látogatott meg. Tíz hónapig tartó supervisori tevékenységem, a Nyíregyháza-kertvárosi lelkészek és a gyülekezet közös lelki táplálása során Kristenben két év után megérett a döntés, hogy teológián folytatja tanulmányait. Annak idején, amikor már készült haza, sokat beszélgettünk, hogy mihez is kezdhetne az Államokba való hazatérés után. Konkrét tervei nem voltak, de tehetsége és szép lelkülete, hite arra bátorított, hogy megkérdezzem, nem akar-e teológiára menni? Akkor hevesen tiltakozott, ma már túl van az első éven és a kórházlelkészi gyakorlatát végzi Kansas Cityben. Micsoda áldozat a részéről hogy meglátogatott! Azt gondolom, sokat elmond a Magyarországon eltöltött tíz hónapról!

Ezzel természetesen nem volt vége a szombatnak, hiszen még nem volt benne utazás. Nos, az is meglett estére: Mason Cityben szombat este és vasárnap reggel prédikáltam. Kihívás mindenképp nem anyanyelvünkön hirdetni az igét, csak erős idegzetűeknek ajánlom!

Mason City az a város, ahonnan a korábbi magyarországi önkéntesek egyike való volt, sajnos nem töltötte ki a missziói idejét. Viszont alkalmam volt vele találkozni, mint ahogy sokan másokkal, akik a YAGM programot támogatják. Mi több, Hope Johnson – volt YAGM-édesanya – bankettet rendezett a fogadásomra.

A vasárnap csak egy prédikációt és a Waverlybe való „hazautazást” tartogatta, majd pár órával később váltás ruhával a kisbőröndben újra úton.

Dubuque-ban található a legközelebbi teológia, a Wartburg Seminar. Hihetetlen, hogy ez is Wartburg városának és várának nevét viseli, ugyanis az alapító németek hűek akartak maradni a reformáció nagy állomását jelentő városhoz, így két egymás közelében levő lutheránus intézmény is viseli Wartburg nevét. Dubuque-ba az utaztatóm és kísérőm dr. Kit Kleinhans volt, aki idejét és energiáját szánta arra, hogy elvigyen a Jézus nevében: keresztelt és elhívott, táplált és küldött (In the Name of Jesus: Baptised & Called, Fed& Sent) témának szánt konferenciára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hétfőről keddre virradó éjszakai érkezésem óta eltelt hat napban ez volt a negyedik hely, ahol aludni próbáltam… Az a bizonyos jet-leg, az időeltolódás, olyan fáradságot okoz, amihez nehéz alkalmazkodni, megszokni.

Vasárnap este, mire Dubuque-ba értünk, már túl fáradtak voltunk, hogy a konferencia megnyitójára bemenjünk, helyette megterveztük az iowai Wartburg College-ból érkezők jövő év májusában esedékes „történelmi” terepgyakorlatának részleteit.

Már június 6-7-nél járunk Dubuque-ben, hétfőn délelőtt bibliatanulmányra ültünk be, amelyet dr. Diane Jacobson vezetett és az első zsoltár volt terítéken. Izgalmas, magával ragadó személyiség a nyugalmazott professzor asszony, akiről közben kiderült, hogy húszévesen váltott vallást – izraelitából lett kereszténnyé -, s ő volt az első női professzor (ószövetség) az amerikai evangélikus teológiák történetében. Áhítat és ebéd után az esti előadásra kipihenve mentünk vissza, ahol az előadó nem volt más, mint a nyugalmazott püspök, Mark Henson, témája az elhívás volt. Kedden szintén Jacobson professzor asszony zsoltárelemzésében vettünk részt, a 133. zsoltárral. Mély spirituális élménnyel szolgált a bibliatanulmány. Istentisztelet és ebéd után visszaindultunk Waverlybe, közben kilométer hosszú kukoricaföldeket hagytunk magunk mögött. Óriási táblákban termelnek erre többnyire kukoricát és szójababot. Sajnos itt mindenki GMO vetőmagot használ, amely egyre több etikai kérdést vet fel, hisz a táplálékláncban bekövetkezett változásokat senki sem tudja egyelőre felmérni. Következő állomásunk az EWALU mozaikszóval körülírt üdülőfalu volt. Az evangélikus egyház ifjúsági tábornak használja, ahol a sátorozástól a kényelemes városi ágyig a különböző komfortfokozatok megtalálhatók.

Június 8-án Des Moines következett, ismerkedés a Departmen of Human rights, és a Departmen of Human Society vel. Aznap este még egy beszélgetés várt a Redeemer Lutheran Church civil vezetőivel, akik egy nagyobb összeg felett diszponálnak, beleszólásuk van, hogy milyen missziói célra fordítsák egy örökség bizonyos összegét. Ez a gyülekezet támogatta Katherine Graf angol tanárt Aszódon, hogy ott a Petőfi Sándor iskolában angolt tanítson. Aztán egy családi vacsorára voltunk hivatalosak Rediske-ékhez, ahol az amerikai konyha és étkezés változatosságából táplálkoztunk. Ekkor fáradtságom már leírhatatlan volt, így éjszaka sikeresen aludtam.

Június 9-re eredendően csak pihenés volt előirányozva, de miután az itteni Rotary Club egyik evangélikus tagja nagy érdeklődést mutatott a Szakkollégium és a YAGM program iránt, ezért meghívtak ebédre, hogy néhány szóval ismertessem, milyen szolgálatot végez az MEE és az ERSZK a romák között. Ezt követően pihenés helyett életem egyik leginspiritívabb személyiségével találkoztam. Nem más, mint maga a város – Waverly – polgármestere, Chuck (Charles) Infelt. A polgármester egy nagyváros, mégpedig Chicago egyik legveszélyesebb részén (Dél-Chicago) szolgált evangélikus lelkészként több mint három évtizeden keresztül. Ha valahol, akkor ott súlyos a perifériára szorultak helyzete, az afro-amerikai gettóban az átlagéletkor húsz év alatt van, nagyrészt a drog és más életveszélyes eszközök használata miatt. Ebben a környezetben kezdett el dolgozni lelkészként, de már előtte részt vett és „megfertőződött” az emberi jogokért való küzdelemben. Részese és tagja volt azon amerikai felvilágosultaknak, akik Martin Luther Kinget támogatták, szervezték az elégedetlenségi megmozdulásokat. Elhívást érzett, hogy segítse a dél-chicagói nyomornegyedben élőket. Ő is az oktatásnál kezdte, ahogy sokan itthon is, és rögtön rájött, hogy szociális segítségre, közösségépítésre is szükség van, lakásokra, valamint kórházra.

A teológia szép, de nem elég, hogy megértsük a társadalom egészét, működését, szisztémáját, ezért tovább képezte magát és szociológiát tanult, mesélte. Megértette, hogy nemcsak az egyént kell fejleszteni és segíteni, hanem az egész közösséggel tenni kell valamit, ezért a legképzettebb egyetemi szociális munkásoktatót nyerte meg az ügynek, hogy kezdjen el az anyákkal foglalkozni, látogassa őket, kezdődjön el a bizalom építés és a szükségletek felmérése. Azzal azonban nem számolt, hogy a sok tragédiát, traumát (PTS) átélt embereknek a lelkészi útmutatás nem elég, professzionálisabb segítségre van szükség, vagyis pszichológusokra. Hogy hogyan fókuszáljon ez ügyben, önmagát is képezte, immáron megszerezte harmadik diplomáját és pszichológus lett. Közben teltek az évek, iskolát alapított és épített, majd a közösségfejlesztés következményeként társasházakat - összesen 300 lakással –, ahol az együttélés szabályait a lakóközösség határozta meg. Majd kórházat is nyithattak, hogy a környék egészségügyi ellátása biztosítva legyen. Úgy gondolta, csendes nyugdíjas éveit majd Waverlyben a „Lutheránus paradicsomban” tölti, így ide költözött. Teltek az évek, és az aktuális polgármestert nem akarták újraválasztani, az evangélikusok – konkrétan Mark Anderson fejéből pattant ki az ötlet –, összefogtak és meggyőzték, hogy induljon a polgármesteri választáson. Senkinek sincs közösségirányításból, menedzselésből, pénzgyűjtésből nagyobb tapasztalata, mint neki, így el is nyerte a polgármesteri széket. Nos, ez is különleges tapasztalat volt az önszerveződés mibenlétéről, a demokrácia működéséről, arról nem is beszélve, nálunk nemhogy ennyire, de alig képzett polgármesterek is vannak...

Volt még egy szép mozzanata a csütörtöki napnak: ismét látogatóm érkezett, mégpedig Maija, aki tavaly volt az egyik önkéntesünk Nyíregyházán. Ő Baltimorból repült és vezetett el Waverlybe, hogy találkozhassunk. Fantasztikus élményt jelentettek mindketten, Kristen és Maija is. Hisz Maija története is ott ért véget Magyarországon, hogy mihez kezd, ha hazaérkezik? Ő sem tudta, csak találgatott. Sok-sok beszélgetés után egyszer azt mondtam neki – Maija én el tudom képzelni, hogy továbbtanulj, mégpedig teológián. A „szokásos” tiltakozás után még azt is találtam mondani, hogy ugye, meghív a lelkészszentelésére?! Aztán visszautazott, „nem találta magát otthon a rengetegben”, természetesen az akkori YAGM country coordinatorral is sokat beszélgetett, aki valójában a lelki vezetője volt tíz hónapig, ő is hasonló vizek felé terelte. És milyen hírrel érkezett? Szeptembertől teológus, az LSTC (Lutheran School of Theology at Chicago) hallgatója lesz! Immáron a négyből két ex-YAGM landolt teológián, miután Nyíregyházáról hazatértek. Ez azért beszédes – szerintem!

Pénteken, június 10-én délelőtt egyeztettünk Kit Kleinhanssal, a jövő évi cserediák lehetőségről, majd meglátogattam egy itteni biofarmot, biokertészetet. A nagy kukoricatáblák között alig lehet észrevenni az elbúvó krumpliföldet, a hosszú fokhagyma ágyást. A fóliasátor láthatóvá teszi ugyan az egészet, de a mi fogalmainkhoz mérten kis darabon gazdálkodik egy volt matematika professzor és felesége, aki szociális munkásokat képez a Wartburg College-ban.

Június 10-12-én kerületi közgyűlésre voltam hivatalos, tehát este egy újabb road-show kezdődött. Ünnepi vacsora azokkal, akik a legtöbb adománnyal támogatják a YAGM programot, majd megnyitó és köszöntések. Itt volt alkalmam átadni dr. Fabiny Tamás püspök személyes köszöntését a közgyűlés résztvevőinek, ugyanis a NE Iowa Egyházkerület testvérkapcsolatot ápol a MEE Északi Egyházkerületével.

Miután az egész közgyűlés témája Árpád-házi Szent Erzsébet köré épült, „esti mesét” olvastam azoknak a fiataloknak, akik az egyes gyülekezetekből érkeztek, hogy ne csak a közgyűlésen, de az azt követő gyülekezeti munkatársképzésen is részt vegyenek. Hazamenve a vasárnapi iskola segítői, majd vezetői lesznek. A mese nem volt más, mint a Szent Erzsébethez köthető egyik legismertebb csoda, a kenyerek átváltozása rózsává.

Szombaton „csak” 3 workshopot kellett levezényelnem, segítőm itt az a Katie Frush volt, aki cserediákként töltött három hetet Nyíregyházán. A téma Magyarország, a romák helyzete, az ERSZK munkája, szolgálata. A vasárnap a szokásos záróakkordokkal telt: szavazások, morzsaszedegetés, záró istentisztelet. Az istentiszteletre már mindenki megdöbbenve érkezett, hiszen aznap reggelre történt az orlandói mészárlás. Az igehirdető a Mt 26:1-13 alapján prédikált. Igen aktuális volt a megbocsátás, a szeretet, az megítélés kérdése.

Nos, itteni tanulmányutam véget ért, sok-sok jó ötletet láttam, új gondolatokhoz segítettek és reménység szerint sikerült mélyíteni a Wartburg College és az ERSZK közötti kapcsolatot is.

Köszönet illeti a két püspököt, Steven Ullestadet és dr. Fabiny Tamást, valamint dr. Kit Kleinhanst, a Wartburg College professzorát, Mark és Beverly Andersont, akik lakásukat, ételüket, idejüket osztották és szánták rám.

Köszönet az MEE külügyeseinek az utazás szervezéséért és külön köszönet a munkatársaimnak az intézményben, ahol az élet nem állt le, hanem ellenőrzéssel, költségvetés tervezésével és a szürke mindennapok terhével vitték tovább a roma szakkollégium munkáját, sőt, Kristóf fiam pótanyjaként is funkcionáltak. Meg szeretném ezért Kristófomnak is köszönni a bátorságot, az anyunélküliség elviselését, és mindezekkel együtt az utolsó hetek dolgozataiban nyújtott szép teljesítményét. És természetesen mindenki másnak, akik hozzájárultak a tapasztalatgyűjtéshez. Reménység szerint mindez nem volt hiábavaló, a szabolcsi és borsodi romák felzárkózásában kamatozik.