– Professzor úr, hogyan lett kimondottan Izrael ókori történetére fókuszáló tudós?

– A gimnáziumban még Bethlen Gábor kora érdekelt. Aztán a történelem szakon az egyetemen [Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar – a szerk.] olvastam egy mindenki által rettegett, az ókori Keletről szóló történeti jegyzetet, amitől én nem ijedtem meg, sőt onnantól kezdve nem szabadultam a témától. Elkezdtem héberül tanulni. A Bibliával kapcsolatos komoly érdeklődésemet azonban egy emberhez, Karasszon István professzorhoz tudom kötni. Később egy évet tanultam a bázeli egyetemen is, ott ismertem meg részletesebben fő kutatási területemet, a Biblia világát, s a doktori fokozatomat is az ottani bölcsészkaron szereztem.

– Azonban nem csak a Biblia világa a kutatási területe.

– Érdekelnek a bibliai szövegek is. Nem vagyok teológus, de szeretném hinni, hogy tudok olyat mondani a teológusoknak, amit használni tudnak. Népek, nyelvek és kultúrák az Ószövetségben című órámon többek között arról beszélgetünk, hogy kik azok a babiloniak, asszírok, arámiak. Az ókori Izrael nemzetközi kapcsolataival is igyekszem megismertetni a tanítványaimat. Ezenkívül különösen érdekel a próféták nemegyszer katasztrofális, máskor pedig sikeres politizálása. Szeretem a vallástörténetet, a bibliai régészetet is. Ezekben a témákban általában publikálok is.

– Kutatóként elsősorban történeti oldalról közelít a Szentíráshoz. Hogyan nyílik ki az ott olvasott ige az ön számára?

– Teológiát az ELTE-n Karasszon tanár úrtól, aztán Bázelben és Bécsben is tanultam. Mindig nyitott próbáltam lenni a teológia felé. Hallgatóimnak azt szoktam mondani: abban nincs köztünk nézeteltérés, hogy a Biblia Isten szava, sőt abban sincs, hogy mindez Isten sugalmazott szava. A sugalmazás azonban nem tollbamondás, hanem inspiráció. A Biblia szövege Isten által inspirált emberi munka. Engem leginkább az érdekel, hogy milyen tényezők befolyásolták azokat a személyeket, akik a Szentírásban olvasható sorokat lejegyezték. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen kitűnő kollégák beszélnek az isteni oldalról – én azt próbálom bemutatni, hogy történetileg miért úgy lett leírva, ahogyan a Szentírásban szerepel…

– Ma számos tudós megkérdőjelezi, hogy a Biblia vizsgálható történeti értékű könyvként is. Hogyan vélekedik erről?

– Skandináv és brit kutatók egyre több tanulmányában fedezem fel azt, amit egy kiváló oxfordi professzor bibliafóbiának nevezett. Fontosnak tartom a kritikus bibliaolvasást, nem hiszem, hogy a Szentírásnak az a célja, hogy történetileg teljesen pontosan leírja, ki, mikor és miért csatázott, de a bibliafóbiával nem azonosulok. Számos kutató ma azt mondja, hogy ha a Biblia ír valamit, az kizárt, hogy történetileg hiteles legyen, de ha valahol máshol találnak, mondjuk, egy erősen tendenciózus asszír királyfeliratot, vagy fellapozzák a több ponton is kritizálandó Josephus Flavius valamelyik munkáját, akkor az ott olvasottakat rögtön – gyakorta minden kritika nélkül – elfogadják. Történészként azt gondolom, hogy ha Izrael történetéről van egy olyan hatalmas szövegkorpuszunk, mint a Biblia, akkor azt nem lehet zárójelbe tenni.

– Első könyvét Dávid királyról írta, majd Salamonról jelentetett meg kismonográfiát. Mi vezette önt hozzájuk?

– Nagyon szeretem Dávid történetét, sőt sok szempontból aktuálisnak tartom. Ha Dávid az összes emberi gyengeségével elfogadható ős volt Jézus Krisztus számára, akkor annak van egy olyan üzenete nekünk, keresztényeknek, hogy vessük le magunkról a kívülről nézve sokszor arrogáns gőgöt. Ezzel nem a dávidi életút sötétebb oldalára kívánok bárkit is bátorítani, sokkal inkább a másokkal szembeni nagyvonalúság gyakorlására. Első hallásra talán meglepő, de Salamon vonatkozásában az érdekelt, hogy miként esett az alma olyan messze a fájától.

– Jeremiás prófétáról és Jeruzsálemről is publikált.

– Jeremiás korában Júda be volt szorulva a babiloniak és Egyiptom közé. Szeretem elemezni azt a kétségbeesett törekvést, ahogy megpróbáltak politikai döntést hozni, hogy melyik oldalra álljanak. Mi már tudjuk, hogy rosszul mérlegeltek, de ők akkor még nem tudhatták, hogy ki lesz az erősebb. Ez a történet kísértetiesen emlékeztet Magyarországnak a második világháború alatti helyzetére: egy kisállam nem tehet mást, mint hintapolitikát folytat. Legutóbbi könyvem bibliai régészettel foglalkozik, ez Németországban jelent meg. Jeruzsálemről és az agglomerációjáról írok benne. Azt vizsgálom, hogy gazdasági és egyéb szempontból hogyan működött együtt Jeruzsálem az őt akkor még körülvevő, mára már a város részét képező falvakkal. Meggyőződésem, hogy az Ószövetséget érdemes olyasmiről is kérdezni, ami az eddigi teológiai kutatások során talán kissé háttérbe szorult.

– Az Újszövetséghez képest Izrael történetét sokan kevésbé ismerik. Mivel ajánlaná a keresztények figyelmébe az Ószövetséget?

– Nem csak hívőknek, mindenkinek jó olvasni az Ószövetséget! Irodalomnak is kiváló, nincs más írás – talán a Gilgameseposzon és Homéroszon kívül – az ókori Keleten vagy Hellászban, amely ennyire tágan írná le a világot. Az Ószövetség sokkal világszerűbb, mint az Újszövetség, hiszen más áll a kettő fókuszában. Ha valaki, mondjuk, azt akarja megtudni, hogy miként él az, aki Isten jelenlétében él, olvassa el Jób történetét! Ha valaki közösségi öniróniát – nagyon hasznos képesség – szeretne tanulni, akkor Jónás könyvét ajánlom a számára. És még folytathatnánk a sort nagyon hosszan.

– Az Ószövetségben azt is olvassuk, hogy a babiloni fogságot azért élte át Izrael népe, mert vétkezett. Ez is nagyon tanulságos történet…

– Valóban, az önkritika a magyar nemzettudatból meglehetősen hiányzik. Nálunk minden fontos sorsfordulónkért más a felelős. Hibáztatjuk a törököket, a Habsburgokat, és még sorolhatnánk – ráadásul mindezt adott esetben teljes joggal tesszük. 1956, Trianon, a kommunizmus mind valódi értelmezésre vár. Sajnálattal bár, de úgy látom, hogy a magyar múlt távolról sincs feldolgozva. A Bibliából megtanulhatjuk, hogy a múlt feldolgozását kritikus szembenézéssel kellene kezdenünk. Ez azonban nagyon nehéz feladat…

– Ön elsősorban tanárnak és nem tudósnak tartja magát. Miért?

– Nagyon szeretek tanítani, ezt az életemben mindig igyekeztem előtérbe helyezni. Cseppet sem irigylem a kutatóintézetben dolgozókat, akik a nap huszonnégy órájában kutathatnak, nekem jó a fiatalok között lenni, velük együtt gondolkodni. Persze ha nem végeznék kutatómunkát, akkor nagyon hamar csupa elavult dolgot közvetíthetnék csak a hallgatóimnak.

– Mit jelent önnek a tanítás?

– Állandó tanulást, valamint szüntelen odafigyelést a diákságra. Ugyanakkor nem gondolom, hogy oktatóként dédelgetnünk kellene a hallgatókat. Én azért vagyok itt, hogy valamire megtanítsam őket. Tanárként nagyon komolyan kell venni a diákokat. Ha csak úgy tesséklássék kérdezzük őket, akkor ők úgy is fognak teljesíteni.

– 1993 és 2000 között a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium történelemtanára volt, 2001-től az egyetemünk oktatója. Milyen szálak kötik az evangélikus egyházhoz?

– Egy nagyon közeli barátomtól hallottam először, hogy újraindul a Fasor. Mindig is érdekelt ez a nagy múltú iskola. Nagyon szerettem ott tanítani, igazából annyira, hogy nem is munkának, hanem hobbinak fogtam ezt fel. Mellette már dolgoztam a református egyetemen. Azért kellett a fasori tanítást abbahagynom, mert a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre is óraadói meghívást kaptam, és a három munkahely már sok lett volna. Lányom a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban tanult, az ottani gyülekezetben konfirmált. 1998-ban doktoráltam a Bázeli Egyetemen. Pár évvel később odaadtam a disszertációmat Jutta Hausmannnak, hogy olvassa el, és véleményezze, alkalmas-e a megjelentetésre. „Eszedbe ne jusson kiadatni, mert ez úgy rossz, ahogy van” – mondta. Ezért nagyon hálás voltam neki, igazából ekkor kezdődött a barátságunk. Végül – jelentős átdolgozással – tíz évvel később jelent meg a disszertációm. 2001-ben Jutta Hausmann hívott meg a teológiára óraadó tanárként. Először héber nyelvet oktattam, majd Izrael történetét is.

– Ez év áprilisában vehette át Áder János köztársasági elnöktől az egyetemi professzori kinevezését.

– Ezt a kinevezést nagyon komoly megtiszteltetésnek tartom, olyannak, amelyhez igyekszem méltó lenni. Ez az Evangélikus Hittudományi Egyetem és az evangélikus egyház részéről valóban nagy nyitás, tudtommal ugyanis nem volt még katolikus professzora az intézménynek.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2018. október 21-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.