Döntések – Ismét ülésezett az országos presbitérium

Döntések – Ismét ülésezett az országos presbitérium

Share this content.

Szöveg: Evangélikus.hu
Budapest – 2019. szeptember 26-án ülésezett az országos presbitérium. A kiemelt döntésekről Fabiny Tamás elnök-püspök, az ülés levezető elnöke adott tájékoztatást.

A tárgyalás Laborczi Géza nyíregyházi lelkész áhítatával vette kezdetét.

A gazdasági bizottság támogatása nyomán döntés született a Luther Kiadó korábbi, visszatérítendő támogatásának kiegészítéséről. Fontosnak tartják továbbá annak a szempontnak az érvényesítését, hogy a diakóniai és oktatási intézmények miként tudnak együttműködni a kiadóval.

Az országos presbitérium nagyra értékelte a kicsiny budakeszi gyülekezet áldozatkészségét, amellyel templomuk tervezéséhez és építéséhez hozzájárult. Az időközben megemelkedett kivitelezési költségek támogatására 12 millió forint kiegészítő önrészforrást szavazott meg a testület – ugyanannyit, mint amennyit a gyülekezet tagjai önerőből összegyűjtöttek.

Örömmel nyugtázta az országos presbitérium, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem külső olvasók számára is hozzáférhetővé teszi könyvtárának digitális tartalmát. Az ehhez szükséges regisztrációs díjat egyházunk átvállalja.

A testület tájékoztatást hallgatott meg az evangélikus köznevelési intézményekben bevezetendő egyházzenei tartalombővítésről a korábbi zsinati döntés nyomán. Az értékes zenei anyag gyakorlásával a diákoknak az evangélikus tanításról való ismeretei is gazdagodnak iskoláinkban.

Prőhle Gergely országos felügyelő javaslatára döntés született egy kortárs képző- és iparművészeti pályázat kiírásáról a 2020-as úrvacsora évéhez kapcsolódóan.

Az elmúlt hetekben egyházunk vezetői intenzív kapcsolatban voltak a Belügyminisztérium „Felzárkózó települések” programjának vezetőivel. Az államtitkárság, illetve Vecsei Miklós miniszteri biztos kérésére egyházunk munkabizottságot állít fel a feladat koordinálására. Ennek vezetője Laborczi Géza.

Az országos presbitérium döntött a fóti Kántorképző Intézetet eddig részállásban vezető Bence Gábor teljes állású igazgatóvá választásáról és feladatainak kiterjesztéséről, amelyek immár hivatalosan is országos távlatúak.

Az országos presbitérium legközelebb 2019. november 7-én ülésezik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!