És valóban: az Úr már a teremtéskor az emberi lélekbe programozott egy „jelfogó rendszert”: a lelkiismeretet. A kérdés csak az, hogy figyelembe vesszük-e az Úr – ilyen formában is – hozzánk szóló szavát. Mivel az Úr nem robotokat teremtett, meg is keményíthetjük szívünket, ellene is mondhatunk a lelkiismeretünkön keresztül megszólaló mennyei hangnak. Ám csak az Istenhez kötött lelkiismeret hallja meg helyesen az élet útjára hívó mennyei hangot. Márpedig a tét nagy: földi boldogulásunk, sőt örök életünk!

Testvérek! Úton vagyunk. S ahogyan önmagunkban járva az utcákat olykor irányt tévesztünk, éppígy megtörténhet, megtörténik ez személyes és közösségi életünkben is. Találóan fogalmazza meg ezt Újratervezés című énekében Pintér Béla: „Ugyanígy van egy mennyei navigátor, / […] Szeret és nem vádol, vezet és tanácsol. / Naponta ki tudja hányszor / Helyesbít a navigátor, / Nála mindig van újabb esély. Újratervezés!”

Úgy gondolom, hogy most az egész emberiség az újratervezés idejét éli. Az Úr a tőle eltávolodott, tévelygő embertől megtérést, megfordulást, feléje fordulást – életújulást vár! S ha ezt a figyelmeztető hangot mégsem vagyunk hajlandók meghallani, olykor – a mi érdekünkben – megállít bennünket. Hogy ne rohanjunk a vesztünkbe, az örök kárhozatba. Az ő hatalma olyan nagy, hogy akár egy emberi szemmel láthatatlan vírus által is meg tudná ezt tenni… Csakhogy ő mindig szeretetből, a javunkra cselekszik. Hogy végleg el ne veszszünk, hanem hogy megtérjünk és éljünk.

Valaki azt mondta egyszer: „Ha én ördög lennék, még gyorsabban pörgetném a világ kerekét.” Még gyorsabban, hogy se egymásra, se a mennyei útmutatásra ne tudjunk figyelni. Hogy „pörgésünkben” figyelmen kívül hagyjuk Isten élő Igéjét és – lelkiismeretünkben is megszólaló – hangját. Az Úr most is figyelmeztet minket, hogy el ne hibázzuk a saját életünket, és el ne rontsuk a másokét.

Világszerte sokan zúgolódnak a kényszerleállások és a következményeik miatt. A magam részéről úgy gondolom, hogy zúgolódás helyett el kellene csendesednünk, és az Úr akaratát figyelembe véve kellene átgondolnunk személyes és közösségi életünket.

Túrmezei Erzsébet német nyelvből fordította Marie Feesche Kő az úton című versét. A mondandója felettébb aktuális a mi számunkra is: „Gondolod, kerül életed útjába / egyetlen gátló kő is hiába? / Lehet otromba, lehet kicsike, / hidd el, ahol van, ott kell lennie. […] / Jóságos kéz utadba azért tette, / hogy te megállj mellette, nézd meg a követ, aztán kezdj el / beszélni róla Isteneddel. / Őt kérdezd meg, milyen üzenetet / küld azzal az akadállyal neked. / S ha lelked Istennel találkozott, / utadban minden kő áldást hozott.”

Testvérek! Hiszem, hogy ha most mi is megállunk, és a versben írtak szerint elgondolkodunk, még a jelenlegi helyzetből is áldást hozhat ki az Úr.

Jó volna, ha mielőbb megtalálnák a jelenlegi világjárvány elleni gyógyszert. De ennél még fontosabb az, hogy elfogadjuk Istennek Jézus Krisztusban megjelent gyógyító szeretetét és kegyelmét, vagyis Isten felénk kinyújtott mentő, szabadító kezét. Bárcsak tudnánk elfogadni örvendező szívvel Jézus Krisztust életünk Urának, személyes Megváltónknak! Hiszen ő az, aki az embert testi-lelki, azaz igazi gyógyulásra segítheti.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2020. május 24-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.