Vendéglátónk, miként két lánya is, kondorosi születésű, ám végül Békés megyétől távol leltek otthonra. „Minket a Jóisten hozott ide Szennára négy évvel ezelőtt – vallja Tomka Anna –, lámpást adott a kezünkbe az Úr, amikor az országnak erre a részére kerültünk.”

A biogazdaságig azonban hosszú és nem is nyílegyenes út vezetett: tizenhat évig a versenyszférában dolgozott, egy biztosítócég franchise-partnere volt.

Az első ajánlat nyert

„Az életbiztosítás a szenvedélyem volt, tényleg nagyon szerettem, mert segíteni tudtam vele az embereken. Hittem, hogy jó úton vagyok, és nekem ezt kell csinálnom. Nagyon sikeresek voltunk, rengeteget dolgoztunk, mindemellett nagyon sok stressz volt az életünkben. Az önellátó gazdasággal kapcsolatos álmomat félretettem, úgy gondoltam, hogy ha majd nyugdíjas leszek, félrevonulok valahova, és akkor valósítom ezt meg.”

De nem várt a nyugdíjba vonulásig. „Hogy miért és hogyan jött ez az ötlet, nem tudom. Telket vettem, és saját magam telepítettem gyümölcsöst – csakhogy ellopták a termést. Beletettem egy csomó pénzt, munkát, és egyszer csak elvitték. Akkor ez mégsem jó út? – kérdeztem Istentől. Egy ismerősnek meséltem, hogy lekvárt meg pálinkát akartam főzni, de ellopták a gyümölcsöt, mire ő azt mondta, hogy ne foglalkozzak gyümölcsöstelepítéssel, hanem vegyek termő gyümölcsöst.”

Anna pedig elkezdett keresgélni, de sokáig nem talált megfelelőt, egyik sem volt olyan, amilyet elképzelt. Végül csalódottságában írt egy e-mailt a Balaton környéki ingatlanosoknak, hogy gyümölcsöst vásárolna. A levelére befutott első ajánlat pedig éppen ez a kert volt, amelynek aztán a tulajdonosa lett.

„Hívott az ingatlanos, hogy ez a gyümölcsös eladó. »De hát én nem is ekkorát, és nem is ennyiért vennék« – válaszoltam. Vagy háromszor felhívott, hogy jöjjek már el, nézzem meg. Viszonylag jól ismerem Magyarországot, de Zselic kimaradt az életemből. Sosem jártam erre, pedig a testvérem Kaposváron másoddiplomázott. Végül eljöttem, megnéztem, és beleszerettem. A lányoknak is tetszett. Minden összeállt ahhoz, hogy ezt vegyem meg.” Nagyon gyorsan és gördülékenyen ment ezután minden. Otthagyták Budapestet, és Szennára költöztek.

Segítőkkel az úton

Tomka Anna saját tapasztalat híján, tanfolyamon szerzett végzettséggel – mint aranykalászos gazda – kezdett el gazdálkodni. Csodaként éli meg, hogy Isten minden egyes lépését támogatja.

„Hallottam a boltban, amikor egy lány munka iránt érdeklődött, ráadásul kiderült, hogy a férje is munkanélküli. A férje eljött hozzám traktorozni, a feleség pedig azóta is besegít a gyümölcsösben. És még jött segítségként egy kertészmérnök is, aki tanácsokat ad.” De az első év nem kezdődött könnyen, viszontagságos volt az időjárás. „Kétségek között voltam, attól féltem, hogy minden le fog fagyni, pedig már áprilisban jártunk – emlékszik vissza. – Három napig nem aludtam, figyeltem az időjárást. Egyik reggel újra szakadt a hó, fújt a szél, verte a kinyílt tulipánokat. Ekkor azt mondtam: »Istenem, mindez a tied, csinálj vele, amit akarsz!« Aztán lefeküdtem, aludtam másfél napot. Mire felkeltem, kisütött a nap, gyönyörű idő volt. Nem akartam kimenni. Felhívtam a tanácsadómat, Sándort, magyarázza el nekem, hogy néz ki a gyümölcs, ha már lefagyott, hogy tudjam, mi a helyzet. Azt mondta, szedjem szét a körmömmel, és ha belül fekete, akkor elfagyott, ha fehér, akkor még rendben van. Felvettem tehát a gumicsizmát, kimentem, és fél napig nézegettem, szedegettem a gyümölcsöt. Mindegyiknek a belseje fehér volt! Megmaradt… Csoda volt. Tényleg azt hittem, semmi nem lesz, és mégis. Adott nekünk Isten!”

És azóta is így van: a Teremtő a kéréseket meghallgatva folyamatosan adja az ötleteket és a segítőket az útjába. „Mindig mondják, milyen okos és ügyes vagyok, hogy ilyen ötleteim vannak, pedig nem én találom ki ezeket. Ilyen volt az almaliszt ötlete is. Isten megismertetett valakivel, aki az ötletet adta. Egy piacon találkoztam az almacsipszet áruló hölggyel. Mondtam neki, hogy én meg almalevet készítek. »És mit csinálsz azzal az almával, amiből kipréselted a levet?« – kérdezte. »Az állatorvos tehenei szívesen megeszik« – válaszoltam. »Miért nem csinálsz belőle lisztet?« – vetette fel. Amikor hazajöttem, megcsináltam. Korábban húsz tonna meggymagot dobtam ki, mire jött az ötlet, hogy készítsek belőle inkább meggymagpárnát. Nagyon szeretik, viszik az emberek. Azért is hiszem, hogy jó helyen vagyunk, mert sokat tudok segíteni az embereknek azzal, hogy vegyszermentes élelmiszert árulunk.”

Nyáron nagyüzem, télen pihenés

Jelenleg hat hektáron működik a biogazdaság, kétezer-négyszáz gyümölcsfájuk van, de már a második évtől zöldséget is termesztenek ezerötszáz négyzetméteren. Idén tavasszal, amikor elfagyott a szilva és a barack, felszántattak még ezer négyzetmétert, és ott is zöldséget termelnek. A terveik között zöldséglevek készítése is szerepel; ezeket akár magukban, akár almalével keverve árulnák. Sőt a céklából, zellerből, sütőtökből port is szeretnének forgalmazni.

Anna a termékeiket főleg Budapesten, a biopiacon értékesíti, illetve a Somogyi kosár elnevezésű, civil kezdeményezésű bevásárlóközösségben, de visz belőlük Kondorosra is.

„A Biokontroll [az ökológiai gazdálkodást ellenőrző-tanúsító szervezet – a szerk.] keményen ellenőriz bennünket. De nem azért nem használok vegyszert, mert ez a követelmény, hanem azért, mert mi magunk sem akarunk vegyszeres élelmiszert fogyasztani. Épp ezért másnak az asztalára sem teszek ilyet. Nekem a legfontosabb, hogy minden vegyszermentes és egészséges legyen – hangsúlyozza. – A teremtett világ védelme az evangélikus hitem miatt is fontos, ahogyan a gyerekeim és a családom egészsége, élete is fontos. Makkegészségesek vagyunk, nem tudom megmondani, mikor voltunk utoljára betegek.”

Minden évben vannak számukra kemény hónapok. Júniusban a meggy és a cseresznye érése ad rengeteg munkát, akkor meggylevet, -lekvárt kell gyorsan készíteni, szeptemberben pedig az almaszedés a nagy feladat. Idén, mivelhogy elfagyott a szilva és a barack, volt két hónap pihenőjük a nyáron, így körbebiciklizték a Balatont.

„Az alma most még kitart november elejéig, utána viszont nekünk nincsen több dolgunk. Pénteken mézeskalácsot sütök a piacra almalisztből, szombaton piacozok. De egyébként a téli hónapokban pihenés van. Olvasok a szobámban a meleg kályha mellett, vagy meglátogatjuk azokat a barátokat és ismerősöket, akikhez nyáron nem tudunk eljutni.”

Beszélgetve a Jóistennel

Anna mindkét lánya egyetemista. Dorottya jogot hallgat Győrben, ügyvéd szeretne lenni, és Budapesten képzeli el a jövőjét, Sacinak viszont nagyon tetszik ez az élet, valószínűleg ő fogja majd továbbvinni a gazdaságot.

Édesanyjuk pedig azt szeretné, hogy legyen még egy vendégházuk is. „Ha a vírus nem jött volna közbe, akkor elindítottunk volna a vállalkozást. Sokat dolgozom, de nem az a cél, hogy ebben tönkremenjek, hanem hogy élvezzük is az életet. Minden szombaton hajnali egykor kelek, kettőkor indulok a biopiacra. Olyankor beszélgetek a Jóistennel útközben. Egy ilyen alkalommal jött a vendégház ötlete. Áprilisban már jöttek volna a kivitelezők, de a vírus miatt kétségeink voltak, s mivel nem tudtuk, hogy mi lesz, ezzel leálltunk. Most várom, hogy Isten megmondja, mikor csináljuk. Hiszem, hogy ha Isten egy álmot elültet a szívünkbe, akkor felkészít a megvalósítására is.”

Hitből fakadó optimizmus

Amikor Szennára költöztek, természetes volt számukra, hogy részt vesznek a közösség életében, és akin tudnak, segítenek. A lányok a környékbeli rászoruló gyerekeket támogatták, látogatták, játszottak velük, ajándékokat vittek nekik, mindehhez pedig adományokat gyűjtöttek. „Az egyik anyák napján elmentem velük én is az anyaotthonba, ott ismertem meg a Lions Klub tagjait – fűzi hozzá Anna –, végül beléptem a kaposvári csoportba. Velük együtt dolgozunk, és segítünk rászoruló gyerekeken és családokon.”

Anna a kondorosi gyerekkora óta erősen kötődik az egyházhoz. Amikor Szennára költöztek, az első dolga volt, hogy ellátogatott a közeli kaposvári gyülekezetbe. „Nagyon szeretek az evangélikus közösség tagja lenni – vallja. – Kíváncsi természetű ember vagyok, gyakran jártam katolikus és református templomokban is. Az evangélikus közösséget azért szeretem, mert összetartók vagyunk: egy nagy család. Mindenki segít mindenkinek. Amikor Budapesten laktunk, a zuglói gyülekezetben is nagy szeretettel fogadtak bennünket, és Kaposváron Pongrácz Máté lelkész úrék is ugyanígy fordultak felénk, Máté meg is szentelte az otthonunkat, amikor ideköltöztünk. Van egy Középkezdés nevű csoportunk, minden második kedden találkozunk. Bibliát olvasunk, beszélgetünk róla, és elmondjuk, hogy a Jóisten kivel milyen csodát tett az elmúlt időszakban. Én nem szoktam téríteni, nem akarok szántszándékkal rábeszélni embereket a hitre, de több ismerősöm is van, aki az életem példáját látva kénytelen elhinni nekem azt, hogy Isten van. Sokszor használom azt a mondatot, hogy »Isten szeret minket«. Előbb-utóbb meglátják, hogy valóban szereti őket a Jóisten.”

Anna kezét a gyerekkorában először az anyai nagymamája kulcsolta imára. „Később úgy alakult az életünk, hogy a nagymamámat vasárnaponként rendszeresen elvittem a templomba. Ott kerültem egyre közelebb Istenhez. Akkor nyílt ki jobban a szemem: hogy is tudtam addig nélküle élni? Ezután a testvérem volt az, aki a mély hitével meggyőzött arról, hogy ez a jó út, és Isten nélkül nem fogunk tudni boldogulni, nem fogunk tudni szeretetben élni.

Nagyon hálás vagyok Istennek a két gyerekemért, a családomért, azért, hogy ekkora szeretetben és ilyen összetartásban élünk. Hiszem, hogy őnélküle ez nem így működne! Nagyrészt a hitemből fakad az optimizmusom. Sokkal kevesebb félelem van bennem. Ha olyan történik, ami nem kedvünkre való, akkor is azt gondolom, hogy majd ő segíteni fog – és tényleg segít. Ő csalja a legtöbb mosolyt az arcunkra!”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 43–44. számában jelent meg 2020. november 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.