Olvasd: Tit 2,11–14

„Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.” (Zsolt 103,2)

Karácsony a köztudatban úgy szerepel, mint a szeretet ünnepe. A szeretet eltitkolhatatlan. Lehet megpróbálni elrejteni, de mint a meggyújtott gyertyát, a szeretetet sem lehet véka alá rejteni. A szeretet kiragyog az ember arcára, sugárzik a szeméből, mosolyog az ajkán, dobog a szívében, és benne van a felénk nyúló kézben. A szeretetnek az a természete, hogy megmutatja magát, nyilvánvalóvá válik.

A szeretet mindig abban akarja megmutatni magát, hogy örömet akar szerezni másnak ajándékaival. Az ajándékozás mozdulata benne van az egész világban. Karácsonynak nem ez a lényege, ez csak elvilágiasodott formája, de mégiscsak szép. Bárcsak ne egy napig tartana az egymáshoz való közeledés, az örömszerzés, hanem mindennap közelebb dobogna egymáshoz a szívünk egész éven át. Sajnos nem így van. Egy napra sűrítjük össze mindazt, amellyel tartozunk egymásnak, s azt gondoljuk, hogy ezen az egy napon egész évi tartozásunkat letörleszthetjük.

Ne feledkezz el a szeretetről! Nekünk több kell, hogy legyen karácsony, mint a szeretet és ajándékozás ünnepe. A fenti igében, amellyel Urunk akarja megszentelni a megajándékozottság és ajándékozás örömét, azt mondja Urunk, hogy valamiről könnyen elfeledkezünk. Isten Lelke azt a figyelmeztetést intézi hozzánk: Ne feledkezzél el az ajándék mögött álló ajándékozóról, lásd meg az ajándék mögött az ajándékozó embert!

Lásd meg az ajándékozó szívét is! Az ajándékban az ajándékozó szeretet ér a legtöbbet. Minden ajándéknak van kereskedelmi értéke, de nem ez az igaz értéke. Az érték mindig az a szeretet, mely mögötte van. Szeretet nélkül minden ajándék bántó alamizsna, de nagyon megmelegíti a szívet az ajándék nélkül is ránk gondoló szeretet.

Ne feledkezz el az áldozatról! Kimondhatatlan nagy áldozati összeg az, melyet az emberek karácsony estéjén egymás megajándékozására fordítanak. De ne csak tömegben lásd meg az ajándék mögött az áldozatot, hanem személyenként is. Nem csak az ajándékra fordított pénz az áldozat, minden ajándékozó áldoz reánk gondoló szívének szeretetéből. Hidd el, megmelegszik attól a szíved, ha nem feledkezel meg arról, amiről nem szabad karácsony estéjén elfeledkezni!

Ne feledkezzél el arról, hogy a szeretet mindig tékozol, s arra mindig méltatlan vagyok. Ne Judás szemével nézz a karácsonyi ajándékra, aki a kereskedelmi értékét nézte annak a drága nárdusolajnak, amellyel Mária megkente a halálra készülő Mesterét hálája és szeretete jeléül. Ne arra gondolj, mennyibe került az ajándék, csak lásd a saját bűnödet, mert mi sokat vétkezünk egymás ellen szóban, gondolatban, cselekedetben, és nem vagyunk méltók arra, hogy a másik ember bennünket szeressen.

Ne feledd el, hogy minden a karácsonyért van, és Krisztusra mutat! Krisztus Istennek drága karácsonyi ajándéka. Minden karácsonyi ajándék – mely embertől emberig indult örömszerzésnek – csak visszfénye, következménye ennek a drága ajándéknak. Istennél a szeretet nem egy napi, hanem életprogram. Ha erről elfeledkezel, elvilágiasodott karácsonyod lehet csupán, s ezzel együtt jár a karácsony megszegényedése. Ha karácsony igazán azzá válik nálad, amivé Isten adta, akkor te is azt érzed, amit a 103. zsoltár írója: hogy nem tudja eléggé megköszönni Isten jótéteményét. Azért hát „Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.”

Uram, lázongó szívem a menny kapujáról hányszor visszahullt, mert végzéseidet bíráló, panaszos szárnya gyenge, képtelen felhatolni a mennyig, kitárni sem tudja, okoskodásom sem az a kulcs, amely megnyitja a menny kapuját, mert a mennyet egyedül csak a Te irgalmas szereteted nyithatja meg. Amit igédben a tieidnek ígérsz, azt Fiad születése éjszakáján átélték a pásztorok, angyalok hirdették a boldogító hírt. Így vittek örömöt, amerre csak mentek.

Uram, tégy minket karácsonyi emberekké. Mária alázatát, József engedelmességét, a pásztorok hűségét add a szívünkbe, s jöjj az így elkészített szívbe Te magad. Ahol Te vagy, ott angyaljárás van, virrasztó töprengésem sötét éjszakájába fényt hoznak, nyomorúságom sóhaját felviszik Hozzád, a Hatalom Urához, és cserébe Tőled erőt és örömöt hoznak. Nem miattam jönnek Hozzád, hanem Miattad teszik boldoggá az életemet. Ámen.

„Ó, nap, napja szent örömnek! / Változz napjává hitemnek, / Hogy Jézus hozzám betérjen, / Benne éljek, bennem éljen. / Jézust a föld várva várta, / Míg egét Isten kitárta. / És Fiát küldötte hozzánk, / Hogy őhozzá csatlakoznánk.” (141. ének)