A magyar diplomáciai erőfeszítéseket sem nélkülöző hosszas tárgyalások után Andrew Brunsont 2018. októberében szabadon bocsátották, és már néhány órával Washingtonba érkezése után a Fehér Ház ovális irodájában fogadta őt az USA elnöke, Donald Trump. (A sajtónyilvános találkozót több televíziós csatorna élőben közvetítette.)
Az idén februárban magyar állampolgárságot is felvett észak-karolinai presbiteriánus lelkész eredendően felesége révén kötődik Magyarországhoz. Norine dédapja az a néhai Csopják Attila, akit a baptisták egyik legismertebb hazai vezetőjeként tartanak számon.
Andrew Brunson kálváriájáról – A megbocsátás ereje címmel – dokumentumfilmet is készített az Evangélikus.hu-n szintén olvasható írás szerzője, Nagy Imre televíziós szerkesztő-riporter. A mintegy félórás alkotást 2019. november 26-án, kedden 18 órakor a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Székházában (1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3.) láthatják az érdeklődők. Mi több, a Protestáns Újságírók Szövetségének (Prúsz) társszervezésében tartandó alkalmon a jelenlévők személyesen is találkozhatnak a Brunson-házaspárral!
A Protestáns Újságírók Szövetségének honlapján Nagy Katalin elnök, dr. Fischl Vilmos főtitkár (MEÖT) és a dokumentumfilm szerkesztő-rendezője, Nagy Imre aláírásával olvasható meghívó tanúsága szerint a november 26-i rendezvényen több neves művész – Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, Oszvald Júlia énekes, Oláh Gábor karnagy – is közreműködik. Ugyanitt olvashatunk arról, hogy törökországi megpróbáltatásairól Andrew Brunson könyvet írt, ami – God’s hostage – „Isten túsza” címmel – a napokban jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban.