A kötetben Botta István számos írását, közöttük regénytöredékét is megtalálja az olvasó. Igehirdetői szolgálatára, hittanóráira, közösséget, gyülekezetet nevelő-formáló karizmatikus egyéniségére emlékező tanítványai, lelki gyermekei írásaikkal igazolják, men nyire biztos pont volt életükben Pista bácsi. Nem véletlen, hogy egy idős hölgy élete egyik utolsó beszélgetésében ezt mondta róla: „Nekem a képzeletbeli dobogómon hárman állnak: Jézus, Luther és Botta Pista bácsi.”
Botta István teológiai tanulmányait Sopronban végezte. Felvételi kérelmében többek között ezeket írta: „Hiszem, hogy Istent hívebben szolgálom, hazámnak hasznos polgára, egyházamnak hű séges támasza leszek. […] Igyekezni fogok, hogy életem ne legyen haszontalan, hanem Istennek tetsző.”
A nagy gonddal, Pista bácsi iránti tisztelettel szerkesztett kötet végigkísé ri a méltán szeretett, Teremtőjéhez 1999 márciusában hazatért lelkész tartalmas, de hányatott életét: a megaláztatásokat, a második világháború borzalmait, a közel három évtizedes száműzetést Tordasra, a háttérbe szorítást…
A kelenföldi evangélikus gyülekezet tagjainak visszaemlékezései meghatóak, gondolataik szeretetet, hálát sugároznak. Történeteket olvashatunk a kitelepítések időszakáról, amikor Botta István fáradhatatlanul segítette a kíméletlen, egyházellenes kommunista terror áldozatait. Lelkészi, vallástanári munkája mély nyomot hagyott tanítványaiban. Emlékezetesek voltak hittanórái, melyeken az életből vett példákkal oktatott úgy, hogy a vezérfonal az ige volt. Tette mindezt az ötvenes évek elején, abban az időszakban, amikor nehéz volt lelkésznek lenni. Gyakran emlegette hittanóráin: krisztusi korban van, a keresztet, amit Isten rámér, el kell tudnia viselni. Ez a gondolat végigkísérte egész életét, hittel, derűvel, alázattal élte meg megpróbáltatásait.
A hosszú tordasi „száműzetése” sem törte meg. Ahogy oda került, „minden tudományos munkát félretett, és belevetette magát a növénytermesztésbe, állattenyésztésbe”, hogy biztosítsa meg élhetését. Lelkipásztori fizetése megalázóan alacsony volt, és amikor három gyermeke okán emelést kért, püspöke ezzel hárította el: „Pistukám, a te fizetésed nevelő célzattal olyan alacsony…” Csak 1995-ben rehabilitálták, addig Budapesten keresztelést, esketést, temetést sem végezhetett.
Tordason azonnal befogadták a hívek. Értett a vidéki emberek nyelvén, közvetlenségével, humorával megnyerte őket. Újjászervezte a gyülekezetet, fellendítette a lelki életet, könnyen megtalálta a hangot a gyerekekkel. Igehirdeté sei tömörek, lényegre törőek, magukkal ragadóak voltak. Nem voltak rosszakarói. Ellenségei – mily fájó ezt leírni – egyházi körökből kerültek ki. Népszerűségét irigyelték. Botta István ki is fakadt olykor, de mindent eltűrt. Ha volt is harag szívében, humora erősebb volt annál.
Tizennyolc esztendővel ezelőtt, 1999 márciusában fejezte be földi zarándokútját: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem…” (2Tim 4,7) Ahogy Krisztusban testvére, Dóka Zoltán temetési igehirdetésében mondta: „A történelem viharai tépték, szaggatták a lelkét. E világ hatalmasságai üldözték. Hamis testvérei cserben hagyták, elárulták. De ő csak ment tántoríthatatlanul az igazság szegényen is gazdag útján, mert szívében ott lobogott a hit lángja, annyira, hogy mások szívét is lángra gyújtotta.”
A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 22. számában jelent meg, 2017. június 4-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.