A reformáció ötszázadik évfordulóján a veszprémi intézményben Bibliakiállítást és koncertet szerveztek, amelyen az óvoda nevelői és a szülők énekeltek, zenéltek. Az óvoda egyik kis helyiségét kápolnává alakították, melyet Szemerei János áldott meg.
Az istentiszteleten a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke 1Sám 3,2 alapján hirdette Isten igéjét, interaktív formában, a kicsi gyermekeket is bevonva, kérdezgetve. Ahogyan Isten megszólította Sámuelt, úgy akar bennünket is, minden kisgyermeket megszólítani – mondta. Isten beszél a Biblián keresztül, a lelkészeken, az énekeken, a természeten és az álmokon keresztül is. Az oltáron található nyitott Biblia arra figyelmeztet, hogy Isten szól hozzánk.
A liturgiában Isó Dorottya és Isó Zoltán veszprémi lelkészek szolgáltak. Az ünnepi program után a gyerekeket többféle játékkal interaktív sarok várta. A kicsik megnézték a képes gyermek Bibliákat és a vitrinekben látható, több évtizedes, évszázados Szentírásokat.