– Az egyházi év folyamán megünnepeljük Jézus életének jelentősebb eseményeit. Ez is elősegíti, hogy minél inkább Krisztusra hagyatkozzunk, tehát pedagógiai megközelítésként is lehet értelmezni. Hogyan tekintsünk ma az egyházi évre?

– Miután megismertük a mi Urunkat, szükséges egyfajta ritmus, rend, hogy felnőtt keresztyénné érlelődjünk. Isten iskolájában ülve nagy segítség, ha van tanmenet. Ez természetesen lehet nagyon száraz is, de az egész mélyén Isten igazságának a tanulása áll. Az egyházi esztendő bevon, az érzékeinket, személyiségünket, saját élményeinket megérintve elgondolkoztat, és válaszra, sőt változásra késztet. Az egyházi év során évről évre végigtekinthetjük a Krisztus üdveseményéhez kapcsolódó történéseket és a bibliai igazságokat. Ugyanakkor pedagógia is. Elég, ha az egyházi év végére gondolunk: ott olyan témák kerülnek elő, amelyeket az ember – ha őrá lenne bízva – esetleg átlapozna. Ilyen az utolsó ítélet vagy az idők vége. Ez a rend viszont megtart bennünket, és előkészít minket, hogy foglalkozzunk ezekkel az igazságokkal is. Így ha figyelünk a tartalomra, akkor idővel kezdjük követni és megérteni az üzenetét.

– Adventben az Úr eljövetelére várakozunk. Ez az önvizsgálat, a teremtő csend időszaka is.

– Advent témája egyrészt a visszatekintés: eljött már egyszer a Megváltó. De előre is nézünk: vissza is fog majd térni a Megváltó. Így a jelenünk a két advent közötti harcban állás, a hűségre és reménységre való felhívás is. Advent vissza-visszatérő alakja Keresztelő János, aki mindennek nevezhető, csak nem a mai értelemben vett „adventi figurának”. A mi mézeskalács-fahéj illatú adventi hangulatunktól ugyanis nagyon messze van a puritán, teveszőr ruhába öltözött, pusztában tanító Keresztelő, aki Isten pusztába kiáltó hangját testesíti meg. Az Úrhoz való megtérés lehetőségét hirdeti. A bibliai hagyományban a puszta a próbák, a nyomorúság időszakát is jelzi, amely a szorongattatott, nehéz helyzetbe kerülő emberről és az ő Istenre figyeléséről szól. Adventnek mindig is ott volt az a fajta hangja, amit a járvány miatt most élőben kell kipróbálnunk. Vannak az életünkben pusztai időszakok, amikor az ember kénytelen visszavonulni, amikor nincs semmi, ami elvonná a figyelmünket és időnket. Ilyenkor szinte rákényszerülünk arra, hogy egyedül az Úristen hangjára és jelenlétére figyeljünk. A puszta, a nehézségek ideje – ellentmondásos módon, de – valójában Isten szívünkre beszélni akaró jelenlétének a különleges eseménye. Ma nincs adventi vásár, nincs karácsony előtti tömeg, most kénytelen az ember megengedni, hogy Isten a szívére beszéljen.

– A járvány nemcsak megnehezítette az idei adventünket, de talán segített is abban, hogy a várakozás értelmét a fókuszba helyezzük.

– Erre egy példával válaszolnék. Németországi, erlangeni ösztöndíjasként egyszer elmentünk, hogy megnézzük a nürnbergi adventi vásárt. A főtéren oda akartunk menni a pultokhoz, hogy megnézzük a díszeket, de a sok ezer ember miatt egyszerűen nem jutottunk közel, elsodort bennünket a tömeg. Csak távolról láttuk a fényeket, és messziről éreztük a frissen pörkölt mogyoró illatát. Mai nyugati kultúránk egyre jobban hasonlít ehhez: akkora mennyiségben kapjuk a legkülönfélébb lehetőségeket, hogy ha lassan is, de elsodródunk a lényegtől. Bár szeretnénk az ünnepet, de közben eltávolodunk az oltártól, az igétől. Ez valódi kísértés. Talán idén éppen az a nagy ajándék, hogy mentesítve vagyunk a számos külsőségtől, így talán a lényegre találunk rá.

– Nagy kérdés, hogy mire fordítjuk felszabadult időnket. Ez a különleges időszak ugyanúgy válhat az Istenre, a családunkra fókuszálás idejévé, mint a számos, de valójában másodlagos kérdés fölötti görcsös szorongásévá.

– Fejlett kultúránkban az utóbbira jóval nagyobb a kísértés, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Talán nem kell kifejteni, hogy mik azok a tényezők, amik elvonják a figyelmünket a lényegről. Ugyanakkor több lehetőségünk is van! Azzal, hogy az okostelefon ott van a zsebünkben, csak néhány mozdulatnyira vagyunk attól, hogy Isten igéjét közel hozó, azt érthetővé tevő napi áhítatokat olvassunk. Bárhol vagyunk, fel tudunk szabadítani napi öt percet, hogy elolvassuk a Napi ige aktuális bejegyzését vagy az olvasmányos Útmutató üzenetét. Tehát miközben ezernyi dolog van, ami elsodorhat minket a lényegtől, lett, ha nem is ugyanannyi, de számos olyan új eszközünk, amivel igenis segít minket az Úristen, hogy megtaláljuk a befelé figyelés útját.

– Karácsony az Ige megtestesülésének ünnepe. Az egyházatyák e vonatkozásban gyakran hangsúlyozták, hogy Jézus születése a saját identitásunkat érintő kérdés is. Augustinus szavaival: „Az Isten emberré lett, hogy az embert megistenítse.” Miként lehet saját újrakezdésünk ünnepe a karácsony?

– Máté evangéliumában az angyal azt mondja Józsefnek, hogy a megszületendőben az ígéret születik meg: Immánuel, azaz „velünk az Isten”. Karácsony ünnepe számunkra se üzen mást! Megtestesült az üzenet, valóban velünk az Isten. Nemcsak elvileg van velünk, hanem életünk minden területén mellénk áll. Mindez kiterjed az örömünkre, de a pusztában is mellénk ül, jó egészségben vagy éppen a betegágyon éppúgy jelen van. Ha ilyen nagyra tart minket a mi Istenünk – hogy lejött mellénk, és velünk van –, akkor az a mi életünk valódi értékét mutatja. Ezáltal újít meg bennünket.

– A járvány következtében gyülekezeti életünk egyre inkább otthoni környezetbe és az online térbe helyeződött át. Számosan szeretnék családi körben is megélni a közösséget, de nem feltétlenül találják meg ennek a mikéntjét.

– Manapság valóban rendkívüli időket élünk, ugyanakkor ne feledjük el: az Immánuel azt is jelenti, hogy ha ma nem tudunk templomba menni, akkor a templom jön el hozzánk. Isten annyira komolyan vette, hogy velünk van, hogy templommá szenteli a mi együttléteinket. Lehet az szobasarok vagy előszoba, ahol a családon belül ketten vagy hárman összejönnek, és előveszik a napi áhítatot, vagy egyszerűen egy zsoltárt olvasnak fel, énekelnek. Az ige megelevenedésének, a tanításnak rengeteg eszköze van. Ezeket meg lehet találni.

– „Jézus Krisztus mondja: Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” [Lk 6,36] – olvassuk a 2021. év igéjét. Mit jelent a 21. században az irgalmasság?

– Introvertált típusú emberként belülről kifelé szoktam a kérdéseket szemlélni. Mielőtt az ember elkezdené kifelé nézni, hogy miként kellene az irgalmasságot gyakorolnom, talán érdemes ezt egy belső folyamattal megelőzni. Lelkigondozói képzésen tanították, hogy igazán az lesz jó lelkigondozó, aki tudja, hogy mit jelent lelkigondozottnak lenni, aki átélte, hogy valaki már őfelé fordult. Ez igaz az irgalmasságra is. Minél inkább engedjük, hogy Isten irgalmassága elérjen minket, ránk sugározzon, annál több kreatív szeretetünk, türelmünk és egyáltalán szemünk lesz annak észrevételére, hogy miként lehetünk irgalmasok. Az irgalmasságnál azonban nem kell feltétlenül hatalmas dolgokra gondolnunk. Nyugati kultúránk annyira híján van az irgalmas beszédmódnak, hogy ha valaki Krisztustól ihletve irgalmas szeretne lenni, akkor soha nem volt még olyan könnyű dolga, mint most. Jelenleg a legelemibb emberséges beszédmód is ezt eredményezi. Kezdjük azzal, hogy jó szívvel fordulunk a boltban az eladóhoz vagy az interneten egy kommentben a kérdezőhöz. Egészen elemi szinten vágyakozik a világ az irgalmasságra, ezért már a köszönéseinkben, a legegyszerűbb viszonyulásainkban is gyakorolni és megélni tudjuk az irgalmasságot. A többi pedig következik majd mindebből.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 49–50. számában jelent meg 2020. december 20-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.