Egyik barátom saját tapasztalatból merítve szokta azt mondani, hogy a legnagyobb istenélményei mindig a vizsgaidőszak alatt voltak. Amikor csak pár ponton múlik a boldogság, akkor pláne. Talán ilyenkor még az olyan dolgokba is belelátjuk a jeleket, amelyek utólag már igencsak viccesen hatnak. Két történetet idézek most két kedves olvasónktól:

A bölcsészkaron történt, hogy logikavizsgára ment valaki. Persze se kép, se hang, azért beült vizsgázni. Puskázásnak nem látta értelmét, részint, mert lebukhat, másrészt, mert halvány lila fogalma sem volt az egész tárgyról. Teszt volt, három választási lehetőséggel. Emberünk úgy logikázott, hogy a terem bal sarka lesz az A, a táblától jobbra, a feszület lesz a B és a mennyezeti lámpa a C. Ahova éppen eszébe jut nézni, mindig azt jelöli meg a soron következő kérdésnél. Megérzés, sugallat – hívja mindenki annak, aminek szeretné –, nyilván kész röhej, már csak az alapötlet is. De bejött! Fohászok sora persze elhangzott, de ez, azért valljuk be, inkább csak mázli volt. Vagy nincsenek véletlenek? – teszi fel a kérdést magunkban a kisördög/-angyal. Fene se tudja. Azóta is boldogan dolgozik egyházi környezetben.

A cikk itt folytatódik.