Olvasd: Cselekedetek 8,26–40.

„Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” (37. vers)

A történetben szereplő „szerecsen főember’' Etiópia pénzügyminisztere, méltósága és hatalma van, gazdag ember, aki élni is tud a vagyonával. Ennek az embernek, akinek olyan sok mindene volt, hiányzott valami. Keres valamit, de maga sem tudja, hogy mit. Hamarosan rájön azonban arra, hogy a lelke üres.

Talán még nem volt olyan kor, mely ezt a lelki ürességet, hiányérzetet annyira meg tudta volna érteni, mint a mi korunk. Ha egy kicsit megkaparnánk a ma emberét, egy pillanatra kinyílna a szíve és elmondaná, ami benne van, akkor ugyanaz a rettentő üresség tátongana szívéből. Nem valami hiányzik a ma emberének, hanem valaki: Isten. A szerecsen főember is meglátta, hogy van neki mindene: méltósága, gazdagsága, becsülete, erkölcsi intaktsága, de hiányzik neki Isten és Isten nélkül nyomorult koldus.

Most csak azt a kérdést teszem fel előtted: van-e neked személyes Istened?! A szerecsen főember kezdi keresni az Istent. Először emberekben keresi, nem szégyell a zsidókhoz fordulni. Tőlük kérdezhette meg: mondjátok mi az, ami nektek van és nekem nincsen. Mi az oka annak, hogy nem találom a békességemet, nektek meg békességtek van? Tőlük hallhatta először életében, hogy az egy igaz Isten a titka mindennek. A láthatatlan Isten hiányzik neked. Akkor határozta el, hogy neki ezzel a láthatatlan Istennel találkoznia kell!

Szabadságot kér a jeruzsálemi útra, s elindul. Nem törődik semmivel, azzal sem, hogy törvény szerint neki a jeruzsálemi templomba nem szabad bemennie. Elérkezik Jeruzsálembe, de csak a templom pitvaráig jut el. Nagy táblán olvassa az ajtó előtt a figyelmeztetést: aki pogány létére ide belép, az halállal büntettetik. (5Móz 23,1) Ez nem veszi el a kedvét. Megy az emberek közé, de ott nem találja meg az Istent. Elindul hát hazafelé, de valami emléket akar vinni Jeruzsálemből. Vesz hát egy tekercset, amely görög fordításban volt írva, mert az akkori intelligencia nyelvét, a görög nyelvet jól ismerte.

Amikor Ézsaiás tekercsével hazafelé indul, még nem tudta, hogy az az Isten, akit úgy keresett, ott van vele a szekéren, a tekercsben. Olvasni kezdi, egyre mohóbban, egyre nagyobb figyelemmel. Mikor az úton hazafelé Fülöppel találkozik, már az 53. fejezetnél tart az olvasásban. És akkor ráébred az istenkeresés teljes tragédiájára, reménytelen próbálkozására: nem tudom megtalálni azt, aki miatt nincsen békességem. A jeruzsálemi templomban beleütköztem a tilalomtáblába, mikor olvasom a tekercset, beleütközöm saját értelmetlenségembe, mert nem értem, kiről van itt szó, miről beszél ez az Ézsaiás próféta?

Milyen szomorú lenne, ha abba kellene hagyni itt a történetet. De nem kell abbahagyni, mert nemcsak az ember keresi Istent, hanem Isten is keresi az embert. Hogyan? Felébreszti benne a vágyat Önmaga után. Ez az ember magától sohasem jött volna rá, hogy üres a lelke, üres az élete. Erre Isten döbbentette rá. Ő hozta össze olyan ortodox zsidókkal, akik nem csaló materialisták voltak, hanem Isten emberei. Isten adta kezébe Ézsaiás könyvét is, hiszen a sok tekercs közül mást is választhatott volna. Istene keresi őt, mikor elindítja felé Fülöpöt.

Fülöp Szamáriában téríti az embereket, mikor megjelenik neki az angyal, és átadja a parancsot: menj dél felé, a gázai útra. Gáza négy és fél kilométernyire, egy órajárásnyira volt a tenger partjától. Fülöp megy engedelmesen, megtanulta, hogy a parancs nem arra való, hogy vitatkozzon vele, hanem arra, hogy meghallgassa és engedelmeskedjen neki.

Elindul a jelzett úton s egyszercsak meglátja a szekeret, rajta a néger embert, aki olvas. Belső hangot hall: „Menj oda és csatlakozzál ehhez a kocsihoz”. Ez ad bátorságot Fülöpnek arra, hogy megszólítson egy intelligens embert, aki görögül olvas, és megkérdezze tőle: érted-e, amit olvasol? Felül hozzá a szekérre és magyarázni kezdi neki az írásokat, hirdeti neki mindjárt Jézust, a megfeszítettet, a golgotai keresztet, mert arról szól az 53. fejezet. Ez az Istent kereső ember megtalálta Istent a Jézus Krisztusban. Mert már Jeremiás próféta megmondotta: „És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.” Csak aki teljes szívből keresi Istent, az találja meg és arra talál Isten!

Ha lelked ád lelkemnek szárnyat,
S hitem zörget trónodnak ajtaján:
Szívedből rám szeretet árad,
Megkönyörülsz fiad ezer baján;
Esdeklésem te meg nem tagadod,
Ami üdvömre válik, megadod. (11. ének 5. vers)