Pierre a halál kapujában, mit sem törődve az idő rövidségével, egy íznek, élete ízének nyomába ered, mert úgy érzi, ennek az egy íznek többet köszönhet, mint élete megannyi pompázatos lakomájának. A regény alapfeszültségét az a kérdés adja, marad-e vajon ideje Pierre-nek, hogy meglelje, amit keres.

Sosem éreztem még ennyire élesnek a kérdést, mint az előző hónapokban: mi is az, hogy keresztény íz? Mi az, amire mi, keresztények egy szívvel, egy lélekkel áment tudunk mondani? Az a bizonyos legkisebb közös többszörös. Személyes beszélgetések, olvasmányélmények, élethelyzetek, aggasztó hírek azonban mind-mind azt sugallják (kis túlzással): ahány keresztény ember, annyiféle íz, annyiféle „magam módján vallásosság”, annyiféle kegyesség. Sokszor lehet olyan érzésünk, mintha mindenki másról beszélne, mint amiről kellene, sőt mintha sokszor már maguk az egyházak is elfelejtették volna az eredeti ízvilágot.

Abban élünk, tudatosan vagy tudattalanul, amit Zorán így énekelt meg: „…langyos a sör, de nekünk így is jó.” Pedig jól tudjuk Jézustól, mi történik a sóval, ha megízetlenül, és jól tudjuk a Jelenések könyvéből, hogy az Úr ki nem állhatja, sőt kiköpi a langyosat. De akkor miért így? Úgy tűnik, mintha elég lenne a „nekünk így is jó” kereszténység, vagyis a középszerű íz kóstolgatása.

De kérdem én: miért? Miért hisszük el, hogy „nekünk így is jó”? Miért fogadjuk el, hogy a gyöngyök a disznók előtt hevernek? Miért nem teszünk azért többet, hogy a legszentebb kincset, amely ránk bízatott – az evangéliumot – hitelesen, szenvedéllyel adjuk át, hogy emberek valóban megmeneküljenek, megszabaduljanak, felszabaduljanak?

A szabadítás maga a keresztény íz. Nem engedi meg a kicsinyes ügyeskedéseket, a mellébeszéléseket. Isten megszabadít, felszabadít abból a helyzetből, amelyben benne vagyunk, amelyben őrlődünk, amellyel kapcsolatban nem tudunk egyről a kettőre jutni. Ez maga az (!) íz, maga a jó hír, maga az evangélium.

Éppen ezért semmi más nem lehet életünk középpontjában, mint ez: Isten mindenkinek szóló szabadítása. Nem úgy általában mindenkinek, hanem személyesen, konkrétan neked és nekem. Jeremiás próféta pontosan tudta ezt. Tudta, hogy mi az élet íze, hogy mi az, ami egzisztenciálisan is segítség lehet a szenvedő nép számára. Így szólítja meg a nép nevében az Örökkévalót panaszdalában: „Ha bűneink ellenünk szólnak is, a te nevedre tekintettel bánj velünk, Uram! Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened! Ó, Izráel reménysége, szabadítója a nyomorúság idején!”

Vagyis a szabadítás: van. Akkor is van, ha lázadunk ellene, ha ígéret helyett bizonyítékokat hajkurászunk, ha hit helyett unalmas egyházi frázisokba menekülünk. Akkor is van, ha panaszkodunk, ahelyett hogy segítenénk a rászorultakon; ha beérjük a farizeusi mirelit kegyességgel. De személyessé és személyes életünkben relevánssá csak a hit segítségével válhat. Hitünk lényege a szabadításban áll, és keresztényként hisszük, hogy a jeremiási imádság – „Hiszen te közöttünk vagy, Uram, rólad neveznek bennünket: ne hagyj el minket!” – Jézusban meghallgattatott. Ő maga a Szabadító. Jeshua. Aki felszabadít. A szeretetre. Aki megszabadít a szorongó, görcsös vallásosságtól, és személyes szabadítóként azt mondja, amit a naini ifjúnak mondott a feltámasztása után: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!” (Lk 7,14)

Vajon maradt-e még időnk, vajon van-e rá időnk, vajon szánunk-e rá időt, hogy megleljük, amit mi keresünk, úgy is, mint életünk értelmét, életünk ízét? A felelősség a miénk. A keresés felelőssége. A keresztény íz keresésének felelőssége. A szabadítás felfedezése a személyes életünkben. „…ne hagyj el minket!” – visszhangzik Jeremiás fohásza.

Olyan jó tudni, hinni, érezni, hogy valóban nem hagyott el, nem hagy el. És őmiatta, a Szabadító miatt érdemes keresni azt a bizonyos ízt, amelytől életünk valóban ízes, lelkes, boldog és elégedett élet lesz. Úgy legyen!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 31–32. számában jelent meg 2020. augusztus 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.