A repülőtérről kies tájon át vezet az út a fővárosba, de nekem ez is tetszik. Sosem láttam ehhez hasonlót. Aki ide érkezik, jó, ha hozzászokik, hogy itt a tektonikus mozgások, lávakitörések alkotta szigeten sokszor holdbéli a táj. Fekete, lávafolyamok által letarolt, vagy mohás bazaltkövekkel díszített út vezet szinte mindenfelé, vagy a háttérben, vagy olykor  közvetlen az út mellett magasodó hegyekkel. Izland tele van csodálatos látnivalókkal, csak ügyesen elrejtették őket, meg kell értük küzdeni. Bizonyára itt található az egy országra jutó legtöbb vízesés, mert egészen kicsiket is látni úton-útfélen (Seljalandsfoss), a hegyekből csörgedezve, de vannak hatalmas, tekintélyt parancsoló vízfolyamok is (Gullfoss). A látogató szabadon válogathat, de arra számítani kell, hogy a legismertebb helyeken turisták hadával találkozunk. Persze, nem annyi emberrel mint Rómában vagy Párizsban, de pár nyugodt kanyon és fjordtúra után egészen arcul csap a felismerés, nem egyedül vagyok a szigetországban, hanem sok ezer más érdeklődővel együtt.

A 102 ezer négyzetkilométeres országban a népsűrűség 3 fő/km2, tehát finoman szólva sincs tömeg. Az országot körbeölelő autóúton van, hogy percek telnek el szembe jövő autóforgalom nélkül.

Egyszerűen szinte felfoghatatlan élmény a tömött 4-es 6-os villamoson való tolongások után.  Senki nem kapkod, nem siet. Miután nincs autópálya csak autóút, az átlagsebesség 90km/h, így nem lehet repesztve végigautózni az országon. Nem is baj, mert legalább lehet nézelődni.

Tovább a KötőSzó blogra.