Az izlandi Magnea saját dédmamájának a példáját idézte fel, aki a zord szigetország fjordjai között élt. A növények ott csak tíz centiméteresre nőnek. Talán ezért is tudta, mit jelent a lelki növekedés. Amikor visszajáró pénzt kapott, az aprót mindig félretette, és az összegyűjtött összeget a postaszolgálat hajójával Reykjavíkba küldte egy missziói társaság irodájába. Soha nem volt gazdag, de ő így, az özvegyas ­ szony két fillérével tudta támogatni Krisztus ügyét.

Az indiai Ranjita a 18. századba vezetett vissza bennünket, amikor a misszionáriusok megismerték az érinthetetlennek nevezett dalitok megalázó helyzetét. Nekik jártukban-keltükben kis dobokat kellett verniük, hogy az így keltett zajjal figyelmeztessék a többieket: kerüljék a velük való találkozást! A misszionáriusok nem fogadták el ezeket az ősi szabályokat, inkább kapcsolatba léptek velük. Hiszen hogyan is lehetne valakit megkeresztelni anélkül, hogy meg­ érintenénk őt? A keresztség számukra Isten felszabadító kegyelmének kézzelfogható jele volt. Az indiai példa azóta is arról tanúskodik: maga Isten sem volt érinthetetlen, hiszen ő Jézusban emberré lett.

Az afrikaiak nevében az etópiai Yonas hozott tanúságté­ telt. Egy 1855-ben született ember sorsát idézte fel. Tizennégy éves korában emberrablók ejtették fogságba, és nyolc ízben cserélt gazdát, míg végre egy svájci tudós és utazó felszabadította őt. A fiatalember egy svéd missziói iskolába került. Ennek elvégzése után hazatért, és lefordította a Bibli­ át. Működésével jelentősen hozzájárult az LVSZ legnagyobb tagegyházának, az etiópiai Mekane Yesu egyháznak a megalapításához.

A kanadai Bob által felidézett történet az európai telepesek észak-amerikai térhódításának idejébe vezette a hallgatóságot. 1897-ben evangélikus és mennonita bevándorlók olyan földterületeket vehettek birtokba, melyekre vonatkozóan korábban a kanadai kormány hivatalosan elismerte a chippenwayan indián törzs tulajdonjogát. Mit lehet ezután tenni? 2006-ban fiatal chippenwayanok, evangélikusok és mennoniták közös alkalmat rendeztek. Ezen megbékéltek egymással, együtt áldották a Teremtőt, és szerző­ désben rögzítették, hogy a területet közösen használják. Mindez egyébként jelképezi az LVSZ-nagygyűlés témáit is: sem a teremtettség, sem az ember nem bocsátható áruba.

Az oroszországi Vera Leningrád ostromát idézte fel. A náci Németország hadserege 1941 és 1944 között blokád alatt tartotta a várost. A dermesztően hideg télben éhség és járványok tizedelték a lakosságot. Az embereknek nem volt mit enniük, nem volt mivel fűteniük. Leningrád lakói ekkor irgalmatlanul nehéz döntést hozva elkezdték bontani a 18. században épült Mária-fatemplomot. Annak fájából aztán fűteni és főzni tudtak. Helyes volt-e ez a döntés? Egyrészt fel kellett számolni egy ősi hitbeli és kulturális értéket, másrészt így életeket lehetett megmenteni. Semmi nem maradt a templomból, de a helyén emlék-istentiszteletet tartottak. Egy templomot ugyan elveszítettek, de megélték Jézus szavának valóságát: „…úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

A latin-amerikai Geraldina bizonyságtételében a guatemalai egyház egy súlyos konfliktusát idézte fel. 2003-ban a helyi evangélikusok összeütközésbe kerültek azokkal a kormány által támogatott korrupt cégekkel, amelyek erdők kiirtása árán kívántak megvalósítani egy megaprojektet. Sok támadásnak, sőt halálos fenyegetettségnek voltak kitéve. A nemzetközi – egyebek mellett egyházi – szolidaritás védte csak meg őket.

A szászországi Julia Wittenbergbe, a reformáció bölcsőjéhez vezetett minket, amely ma fájdalmasan szekularizált város. A keletnémet diktatúra, majd a nyugati jólét kényelme következtében ma ott már a tíz százalékot sem éri el a keresztény lakosság aránya. Elkötelezett fiatalok ezért a misszió új formáit keresik. Az egyházi ébredésért imádkozva a városban és környékén ifjúsági evangelizáció­ kat, iparvárosi istentiszteleteket tartanak, és közösségi élményt kínáló alkalmakat szerveznek az elmagányosodott embereknek.

Az LVSZ hét régiójának tanúságtételét és segélykiáltását meghallva mi is csak úgy tudunk fohászkodni, ahogyan a stadion tízezer fős gyülekezete tette: „Jöjj, Szentlélek Isten!” 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 22. számában jelent meg, 2017. június 4-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.