Egy mondat.

Egy jó versszabadságharcos csapat, sorai géppuskatüzek. Örök életűek, átívelnek évszázadokat. Petőfi Sándor Nemzeti dala, Vörösmarty Mihálytól az Előszó, Ady Endre Ember az embertelenségben című verse humanista hitvallás és helytállás. Babits Mihály, Kosztolányi Dezső búcsúírásai, József Attila, Radnóti Miklós közösségi számvetése fájdalmak és remények szép üzenetei… A felsorolást folytathatjuk Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című hatalmas költeményével. Ilyen pontos látleletet senki nem adott egy pusztító korszakról. A nem szűnő félelemről, a mindennapos rettegésről. Az Irodalmi Újság 1956. november 2-i számában megjelent vers a forradalom egyik legfontosabb dokumentuma! A rövid sorok, a kattogó rímek minden gazságot kimondanak, hogy a végső igazságot megfogalmazzák: „hol zsarnokság van, / mindenki szem a láncban; / belőled bűzlik, árad, / magad is zsarnokság vagy; // (…) mert ahol zsarnokság van, / minden hiában, / a dal is, az ilyen hű,/ akármilyen mű,// mert ott áll / eleve sírodnál, / ő mondja meg, ki voltál, / porod is neki szolgál.”

* * *

A forradalom krónikája.

1956. október 23-án délután a Petőfi-szobornál kezdődött az egyetemi hallgatók tüntetése – a fiatal Sinkovits Imre több tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt, egy lelkes diák fölolvasta a 16 pontot –, majd Budára, a Bem-szoborhoz vonultak; a műegyetemisták sokasága szintén ide érkezett. Nagy színészünk, Bessenyei Ferenc elszavalta a Szózatot, kivágták a kalapácsos-búzakalászos Rákosi-címert a zászlókból… 18 óra körül az egész teret betöltötte a kétszázezresre becsült, forrongó tömeg. 21 óra felé Nagy Imre megjelent a Parlament erkélyén, és beszédet mondott. 22 óra körül megkezdődött a rádió épületének hajnalig tartó ostroma. Lángvágók segítségével sikerült ledönteni az ötvenmázsás Sztálin-szobrot. A székesfehérvári szovjet különleges hadtest parancsot kapott Moszkvából a Budapestre vonulásra; a 17. gépesített hadosztály lezárta az osztrák–magyar határt. Éjfélkor a városban folytak a harcok: forradalom!

* * *

Folytatás.

A többit tudjuk: egyre véresebb harcok, sebesültek, halottak, szétlőtt város. Aztán: letartóztatások, üldözés,sötét, vizes börtönök, hajnali kivégzések, arccal a földbe temetett férfiak…

* * *

Fényképek.

Régi könyveket lapozok, kopott fotókat nézek. Bem tábornok magas alakja világol, bal kezével előremutat, mellette valaki a piros-fehér-zöld zászlót lengeti a vállán. Kilőtt orosz harckocsi csövére tábla akasztva, ráírva: „Ne bántsd a magyart! Független Magyarországot!” Apró kirakat, telepingálva meszes ecsettel: TALPRA MAGYAR, HI A HAZA, MINDEN RUSZKI MENJEN HAZA. Holttestek a Kossuth téren, a Rákóczi-szobor mögött, a metró építkezésénél: egymás mellett, külön egy férfi, sötét kalapja a porban, távolabb hét halott, szinte összeölelkezve. Sztálin vastag bronzfeje gurul az utcán. Zsúfolt teherautó a hídon át; egyetemista nemzetőrök ülnek a járda kockakövén. Pestisrác áll az ágyú mellett, keze az irányzókeréken, mosolyogva biztat a harcra… A fotókon ott van a forradalom sok résztvevője: a várakozó katona, ott a kíváncsi ember, a boldogság szavait elmondani akaró, és ott figyelnek a gyerekemberek is, akikből a felkelés hősei és halottai lettek.

* * *

Írók üzenetei.

Mint hű írnokok, virrasztottak, hogy semmi ne maradjon ki. Biztattak, hittek a szavak erejében. Örkény István írta:„A kerek világon minden térképen ma átírják a nevedet, Budapest. Ez a szó már nem egy várost jelöl, Budapest ma annyit tesz, hogy hősiesség. Minden nyelvén a világnak azt jelenti: hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület!”

* * *

Új adatok.

Hallgatom Jobbágyi Gábor professzort, aki húsz éve foglalkozik az 1956-osforradalom történetvel. Előadásában váratlanul megdöbbentő számokat sorol föl. A „Kompasz” jelszót Szokolovszkij, a szovjet hadsereg főparancsnoka adta ki. Ekkor komoly csapategységek indultak meg Kárpátaljáról és Erdélyből, összesen 31 500 katona, 1130 harckocsi és önjáró löveg, 380 páncélosszállító, 616 tüzérségi aknavető… Joggal kérdezhetjük, mi szükség volt erre, hiszen Budapesten a teljes magyar fegyveres erő működött. Talán az lehetett a válasz: elegünk van a magyarokból, írmagjuk se maradjon!

* * *

Búcsúlevél.

Wittner Mária a forradalom leverése után tizenkét évig raboskodott. A legutóbbi beszélgetéskor mutatott egy tintaceruzával írt, dohánybarnára sárgult lapot. Tihanyi Árpád tanár vetette papírra kivégzése előtt, s küldte családjának. „Édes Máriám, drága gyerekeim! Utolsó soraim, melyeket hozzátok intézek. A haláltól már nem félek. Hat hónap alatt a cellában 40-45 személy akasztása hozzászoktatott a halálhoz. Nem izgulok, nem remegek, és eddig senki sem félt, mindenki hősiesen halt meg. Jézus nekem is adott erőt és bőséges kegyelmet a sors elviseléséhez. Tudjátok, az igazságért meghalni dicsőség. Krisztusnak is azért kellett meghalnia a keresztfán. Nem a földi élet az ember célja, hanem az Istenhez való eljutás. Mit ér az ember, ha az egész világot is elnyeri, de lelkének kárát vallja. A világot nem nyertem el, mert szegényen éltem, de megtaláltam Istent… Legyetek büszkék rám, mert a mi vérünknek és áldozatunknak gyümölcsét ti fogjátok learatni. Mindenekfelett imádjátok és szeressétek Istent. Minden cselekedet központja Ő legyen, mert Ő az út, az igazság és az élet.”

* * *

Kép és zene.

Irodalmunk többkötetnyi verssel,regényekkel tisztelgett az 56-osforradalom előtt. Kevés szó esik arról, hogy a festők, a zeneszerzők is fájó-szép művekkel emlékeztek. Elsőként világhírű grafikusunkat, Szalay Lajost említem. 1956-ban kilencedik éve élt emigrációban a távoli Argentínában. A budapesti forradalmi napokról a rádióból értesült. A drámai hírek hatására rajzsorozatot készített. A Dél-amerikai Magyarság című hetilap közölte, később füzetben is megjelentette. A „magyar ügy” tárgyalásakor valamennyi ENSZ-delegátus kezébe került. Szántó Piroska Forradalmi szvitje jegyzettömb. A művész járt-kelt a szétlőtt városban, és közben megörökítette, ami a szeme elé került. Kajári Gyula a vásárhelyi képző- művészet jeles képviselője. Történelmi sorozata vastag, fekete krétarajz. Így még drámaiabbak a nagy méretű képek. A 301-es parcellával zárul a vallomás: a gyökér-csont-koponyák felett kopjafák, versidézetek…. Szokolay Sándor zeneszerző egész estét betöltő, súlyos oratóriumot komponált Nagy Gáspár ciklusára; Balassa Sándor két zeneművel tisztelgett a forradalom mártírjai előtt. A magyar jazz, a magyar zenei és szellemi élet jeles személyisége, Szabados György 1956-os emlékezése azért különös, mert a szöveget – hogy a hatalom ne ismerje föl – visszafelé énekelték. Így egy sejtelmes, archaikus művet hallhatott a közönség.

* * *

Majdnem forradalom.

Az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulóján ismét eldördültek a fegyverek. Senki nem gondolta, hogy a megemlékezések ilyen tragikus fordulatot vesznek. A magyar rendőrség politikai utasításra nekirontott saját népének, végigvert békés ünneplőket és tüntetőket. A brutális terror igazi felelőseit mindenki ismeri, de eljárás, felelősségre vonás nem történt. A véres történéseket a háttérből vezénylő Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, a budapesti ex-rendőrkapitány és a többi megvadult beosztott sértetlenül megúszta. A félszeme világát elvesztő fiatalember, a súlyos agykárosodást szenvedett vidéki tanár, a gerinctörött férfi kapott valami pénzmorzsát, de hát ez csepp a tengerben. Az igazság malmai lassan őrölnek.

* * *

Kései számadás.

Nagy, kerek évforduló közeleg, a hatvanadik. Az öröm és a gyász ünnepe. Március idusa és október 23-a mintha ikertestvérek lennének, évszázadokon átragyogó csillagok. A komor idő mindkettőt a feledés sűrű porával szórta tele. Eltűnt a csodálatos tavasz, kihűlt a fekete-arany ősz. Elérhetetlen messzeségbe kerültek. De akik ott voltak, harcoltak, börtönben hosszú éveket raboskodtak, azok nem lettek hűtlenek.1956 öröksége – annyi nehéz évtized elteltével – ma is időszerű. És az igazsága akkor is érvényes marad, ha minden napját, percét csak az idős túlélők vállalják. A történelem egyszer még napirendre tűzi a forradalom örökségét és tiszta eszményeit.