Ettől függetlenül van az a pont, amikor muszáj megszólalni. Egy vagy két figyelmeztetésnél akár hosszabban is. Például amikor valaki nagyobb nyilvánosság előtt olyan kijelentést tesz, hogy Jézus rasszista, és állítását még „alá is támasztja” újszövetségi idézetekkel. Na, ilyenkor lép érvénybe az a szabály, hogy „hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással” (2Tim 4,2).

Jézus csakugyan mondott olyat, ami alapján joggal tekinthetnénk akár fajgyűlölőnek is?

Bármily abszurd, nem új a kérdés. Időről időre valaki mindig „rápróbál” a kislánya gyógyulásáért könyörgő kánaáni asszony esetére, akit a Mester a kutyához hasonlít; valamint arra az evangéliumi részletre, amelyben Jézus a zsidókat az ördög fiainak nevezi (Mt 15,21–28; Jn 8,37–47).

A probléma tehát egyáltalán nem új, mégis szomorúan tapasztaltam a minap is, hogy erre a provokatív felvetésre hívő emberek sem tudnak mindig megnyugtató és korrekt választ adni. Az interneten ugyan van pár cikk a témában, de azok is inkább csak maszatolnak. Számomra nem elfogadható az az érv, hogy „nem a mi dolgunk, hogy mentségeket keressünk Isten számára”, de az sem, hogy ezt vagy azt a történetet „nem ésszel kell megközelíteni”. Egyfelől mert a Mester megparancsolta, hogy legyünk mi is okosak, mint a kígyók; másfelől mert az Isten Fia „a világ kezdete óta rejtett dolgokat” jelentett ki, ami minimum azt üzeni, hogy nem lehet minden kényes kérdést annyival elintézni, hogy ez már misztérium, nem a mi dolgunk. Akkor kinek a dolga? (Vö. Mt 10,16; Mt 13,35)

Nézzük tehát Jézusnak ezt a kijelentését: „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság.” (Jn 8,44) Ha ezt az egyetlen igét kiragadjuk, nagyon veszélyes következtetések születhetnek; láttuk már a történelemben, hogy hova vezetnek az ilyen állítások. Azonnal tisztázzuk, hogy Jézus ezt nem a zsidók egészére mondta, hanem a körülötte álló hitetlenekre – azokra, akik Istenre hivatkoztak, neki meg nem hittek, holott ő azt az igazságot hirdette, amelyet az Atyától hallott. Tehát azokat nevezi „az ördög fiainak”, akik azt mondják magukról, hogy „a mi atyánk Ábrahám”, miközben őt konkrétan meg akarják ölni. „Ábrahám ezt nem tette volna” – mondja erre Jézus, mivel Ábrahám felismerte volna a Fiúban az Atyát. „Aki Istentől van, hallja Isten beszédeit…” Ezek az alakok viszont nem hallották, mert nem Istentől valók voltak.

Tegyük hozzá: az ördög egyébként sem teremt, csak megszáll, tehát a „fiai” nem teremtmények, hanem tévelygők. A gonosz nem népeket száll meg, hanem gyenge jellemeket; a feltételezés is abszurd, hogy az egész zsidóság ilyen befolyás alatt lenne. Hiszen akkor a tanítványokat is ide kellene sorolnunk, de róluk tudjuk, hogy csak egyikük esett áldozatul: „Vajon nem én választottalak ki titeket, a tizenkettőt? Egyikőtök mégis ördög.” (Jn 6,70) Erről ennyit.

A kánaáni asszony esete kicsit kacifántosabb, mivel ez alkalommal Jézus valóban lekutyázott egy nőt a gyermekével együtt. Úgy gondolom, szintén hiba ezt önmagában kiemelni, mivel Jézus tettei soha nem önmagukban állnak, mindig valami többletüzenetet hordoznak. A vak meggyógyítása is utal a valódi igazság meglátására; a béna esete Kapernaumban azt is kifejezi, hogy a Mester nélkül „semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15,5).

Mi történt tehát a kánaáni asszonnyal? Így kiáltozott: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!” Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Majd amikor a tanítványok kérték, hogy bocsássa el, ő így felelt: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” S mikor az asszony leborult előtte, akkor is csak an ­ nyit mondott neki: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét és odadobni a kutyáknak.” (Mt 15,21–26)

Kemény beszéd, nem vitás. De miért pont a kutyák? Történetileg tudni kell, hogy abban az időben azokat nevezték így, akik idegen isteneket imádtak, ők vallási értelemben tisztátalannak számítottak. Ami azonban ennél is lényegesebb: Jézus ennek ellenére segített. A legfontosabb az, hogy miért: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” (Mt 15,28)

Gondoljunk csak bele: mit üzen nekünk ez a tanítás? Kik vagyunk mi? Ugyanolyan pogányok, hitetlen kutyák voltunk egykoron, mint a kánaániak: számkivetettek, alkalmatlanok, kegyelemre méltatlanok, Isten országa felől teljesen tudatlanok. Mindenféle hamis ideológiák sodortak minket ide-oda, mint az ördögszekeret a szél. Ellenben Jézus hatalmas dolgot tesz itt: valakit megment a hite miatt. Ez pedig azt a hatalmas fordulatot készíti elő, hogy megszűnik a vér szerinti kiválasztás, mivel innentől a hit lesz a döntő: „…aki hisz énbennem, ha meghal is, él…” (Jn 11,25) Végül pedig az egész világra kiterjeszti a királyi kegyelmet, mivel „a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el…” (Mt 22,8– 9) Igen; mi állunk ott az országutakon, ránk vonatkozik ez a meghívás. Innen jutunk el oda, hogy „tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19)

Ennyiből is látható a jézusi életműben kiteljesedő összefüggés, amelyből nem lehet találomra kiragadni egy szövegrészt. Jézus élete az átmenet a vér szerinti rendből a hit alapú szövetségbe: amikor a meghívottak nem lesznek méltók, a tisztátalan pogányok viszont – a hitük miatt – igen.

Tegyük fel újra a kérdést: Jézus tényleg rasszista? Miközben a tanítványságot és ezzel a megváltást a világ összes népére kiterjeszti? Hiszen eltörli a születés szerinti igazságtalan előjogot az anyagi különbségekkel együtt, amikor így szól: „Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel 22,17)

Az evangélium csodálatos példázata annak is, hogyan juthatunk el a „kutyaságtól” a tanítványságig, a bűntől a bocsánatig, a haláltól a feltámadásig. Mert Krisztusban „nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad”; „nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt…” (Kol 3,11; Róm 10,12)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 29–30. számában jelent meg 2020. augusztus 2-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.