Mátyásföld evangélikus temploma Sándy Gyula tervei alapján 1944-ben épült a mai Erzsébet-ligetben, de a háború miatt a toronysisak már nem készült el. A szovjet főparancsnokság az '50-es években ezt a területet foglalta el. A templom használhatatlanná vált. Az akkori lelkész közbenjárására az épületet lebontották, anyagát a mai helyére szállították. Ifj. dr. Kotsis Iván tervei alapján nagyon szerény külsővel építették újjá, de belső tere megőrizte eredeti hangulatát. Hosszú évtizedek álma valósult meg, amikor Krizsán András Ybl-díjas építészmérnök megtervezte a templom új tornyát. A jelentős önerőn kívül a költségek egyharmadát a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatása fedezi, a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat pedig ötmillió forinttal járult hozzá az építkezéshez. A harmadik ütem munkálataihoz szervez most gyűjtést a Cinkotai Evangélikus Egyházközség.
Így került sor nagypéntek ünnepén arra a jótékonysági hangversenyre, amelyet a cinkotai gyülekezethez tartozó Magyar Gábor, az Ars Antiqua Kamarazenekar vezetője ajánlott fel. Műsorukban részleteket adtak elő Haydn Jézus hét szava a kereszten című oratóriumából, az igehirdetés után pedig Pergolesi Stabat Mater című kantátáját szólaltatták meg. Az érdeklődők megtöltötték a templomot – köszönjük adományukat! Egyúttal köszönetet mondunk a Cinkotai Földművelő Szövetkezet és a Cinkotai Gazdakör Egyesület támogatásáért is.
Az elkövetkező időben további rendezvények is várhatók a mátyásföldi építkezés segítése érdekében.
Ön is támogathatja az építkezést, az alábbi számlaszámra történő pénzadomány utalásával: OTP Bank Nyrt. – 11716008-20081548