Már a hazai rendszerváltoztatás első napjaiban felbukkant a kívánság: azonnal és haladék nélkül össze kell hívni az egyházi zsinatot. Az előkészületek első szakasza 1990 végén zárult le az egyházmegyei és intézményes zsinati előkészítő bizottságok munkájának megindításával, és a beérkezett egyéni és csoportos hozzászólások összegyűjtésével. Igyekeztünk alaposan előkészíteni a dolgot: mindegyik egyházmegye és munkaág megkapta az összehívandó zsinati előkészítő fórumok számára a megbeszélésre ajánlott kérdésköröket. Ezeket a problémaköröket a püspökök és az esperesek állították össze a beérkezett javaslatok alapján. Tíz kérdéscsoport kristályosodott ki és bizony hasznos lenne ezeket ma újra végigbeszélni gyülekezeteinkben és egyházi fórumainkon.

1. Bizalom az egyházban a különböző szinteken, gyülekezetektől fölfelé: ez magába foglalja hitünket, Istenbe vetett bizalmunktól kezdve az emberek közötti kapcsolatokat, nemzedékek viszonyát családban, egyházban, társadalomban, beleértve a zsinati tagok jelölését és választását.

2. Az egyháztagság kérdése: Ki és milyen feltételekkel lehet tagja a gyülekezetnek? Ha valaki korábban megtagadta evangélikusságát, milyen feltételekkel csatlakozhat újra? Milyen lelki és anyagi következményei vannak az egyháztagságnak? Elképzelhető-e egyháztagság gyülekezeti tagság nélkül?

3. Presbiteri vagy közgyűlési vezetés: Szélesebb, demokratikusabb vezetés vagy szűkebb testület hozza a döntéseket? Ez a kérdés különösen is egyházkerületi és országos szinten ad fontos, választásától függően más és más vezetési formát. Egy másik lehetőség: nem vagy-vagy, hanem: presbitérium 'ÉS' közgyűlés!

4. Paritás lelkészek és nem-lelkészek között. A szocializmus évtizedei alatt klerikalizálódás ment végbe egyházunkban, a lelkészek egyedül maradtak. A társadalmi elnyomás, fenyegetések miatt nem mertek melléjük állni az emberek, kivéve talán a nyugdíjasokat. Milyen arányban legyenek lelkészek és nem-lelkészek a presbitériumok, közgyűlések vagy a zsinat tagjai? Legyen-e minden egyházi szinten „kettős vezetés”, azaz lelkész és nem-lelkész?

5. Zsinati hitvallás: az egyháztörténet tud hitvallásokat alkotó zsinatokról. Most a rendszerváltoztatás idején nem volna-e itt az idő arra, hogy új hitvallást fogalmazzunk?

6. Törvényhozás, igazgatás, bíráskodás – az ún. hatalmi ágak. Az Európában általában elfogadott Montesquieu-féle rend szerint (A törvények szelleméről, 1721) az államban e három „hatalmat” el kell választani egymástól a polgárok szabadsága érdekében és a zsarnokság elleni védelemként. Az egyház azonban nem állam, berendezkedése és alapjai nem demokratikusak, hanem „theokratikusak”. Hamis az a vélemény, hogy minden hatalom a gyülekezeteké, mert Máté 28,18 szerint Jézus Krisztusnak adatott a hatalom. Az egyházi bíráskodás nem világi értelemben vett bűntetőtörvényi hatály alá tartozó eseteket vizsgál, hanem belső fegyelmi ügyeket vagy tanítási kérdéseket és ezért az ilyen fegyelmi vizsgálatokat az illető egyházi testület megválasztott hivatalos vezetőinek kell lefolytatni.

7. A gyülekezetek lelkészválasztási szabadsága. Legyen-e teljes, úgynevezett „kongregacionalista” függetlensége a gyülekezeteknek választáskor, vagy nem? Szükséges-e püspöki hozzájárulás, engedély a lelkész megválasztásához és van-e a püspöknek vétójoga? Milyen esetekben, milyen fegyelmi vétségeknél függesztheti fel a püspök egy gyülekezet megválasztott lelkészét? Van-e a püspöknek lelkészküldési joga abba a gyülekezetbe, ahol a választási eljárás nem vezetett eredményre, és elveszítették a választási jogukat vagy lemondtak róla?

8. Területi rendezés. A korábbi négy egyházkerület Trianon után kérdésessé vált. A szocialista rendszer idején megszüntették a négyet, és két újat szerveztek, a Déli és az Északi Egyházkerületet. Elképzelhető egy, két három, négy kerületes rendszer is, de jól át kell gondolni a dolgot, hiszen lelkészhiány van, és a több kerület több kiadást is jelent. Fontos figyelni a szomszédos egyházakra, hiszen Ausztriában és Szlovákiában az evangélikus egyház a mienkhez hasonló nagyságú. Ausztriában egy püspök van és főesperesi kerületek, Szlovákiában pedig két egyházkerületet alakítottak ki egy-egy püspökkel és van még egy ún. „generálpüspök”, aki az országos, ökumenikus és külügyi kapcsolatokat intézi.

9. Anyagi kérdések. A zsinat határozza meg, mennyi anyagi támogatást vár el az egyház a hívektől. A gyülekezetek jelentős része szórványgyülekezet, nem tudja eltartani magát. 1990-ben az országos egyházi szervezet és a kerületek állami és külföldi segélyből éltek. A kerületeknél az egyházközségek hozzájárulása a költségvetéshez 20-23%, országosan pedig 10%. Szükséges a nagyfokú takarékosság! Reménység szerint, a Budapest-Fasori Gimnázium egyházi iskolaként történő újraindítása (1989. szeptember 1.) más korábbi egyházi iskolák visszavételét is elindítja majd, és ezeknek a költségeknek a fedezésére is gondolni kell.

10. MEVISZ javaslat a zsinat összehívásáról, feloszlatásáról és új zsinati választásról. Ifjúsági egyesületünk, a MEVISZ 1991. január 31-én körlevélben aláírásgyűjtéssel kérte, hogy a zsinat megalakulása után „alkosson új törvényeket a zsinat összetételéről, választásáról és tisztségeiről, majd mondja ki önmaga feloszlatását, illetve új zsinat összehívását az új törvények alapján”. Ezzel kívántak elhatárolódni a múlt hibás gyakorlatától és ezzel gondolták megakadályozni, hogy „a legnemesebb reformszándékkal összeülő zsinat” bele ne fulladjon „az érdektelenség és a bírálatok mocsarába”.

Ezt a javaslatot határozottan elutasítottuk és próbáltam meggyőzni fiataljainkat arról, hogy az elképzelés mögött az első pontban már említett bizalmi válság húzódik meg. Vajon miért ne lenne legitim a megválasztott zsinat? Alaki és formai szempontból nem volt kifogásolható a választás. Gyülekezeti és egyházmegyei jelölést kértünk, és a 70 zsinati tagból csak öt volt hivatalból jelenlevő, püspökök, felügyelők. Akik a hosszú jelölési folyamat végén tagok lettek, vajon miért mondanának le? Többen kifejezték megütközésüket a fiatalok kívánalmáról, hogy azért mondjanak le, mert a MEVISZ vezetői közül nem került ki elég zsinati tag?

A tíz kérdéscsoportot egyházmegyei fórumokon vitatták meg a gyülekezetek és 1991. március 23-án országos megbeszélést, nyílt fórumot hívtunk össze a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium nagytermébe. Ezekre a fórumokra elkészült egy tervezet a zsinat működési szabályairól és az első napi tanácskozás tárgyalási sorrendjéről.

Azóta is fontos egyházunkban az az alapvető rend, hogy hozzászólni bárkinek szabad, de beleszólni a döntések meghozatalába csak annak van lehetősége, akinek erre fehatalmazása van, azaz választott zsinati tag!

A kezdetnél is és ma is egyik legnagyobb kérdésünk azután a törvények és határozatok végrehajtása. A zsinat összehívása előtt sokan azzal vádolták a püspököket és felügyelőket, hogy „elszabotálják” az összehívást, amikor pedig elkezdtük a munkát, azt hangoztatták, hogy túl korán hívtuk össze és hosszabb előkészítés kellett volna.

Nagy problémát jelentett az is, hogy a zsinat többször „felülértékelte” a maga szerepét és jelentőségét. Erről egy példa a hadsereg tábori lelkészi szolgálata megszervezéséről. A rendszerváltoztatási kísérletek során a kormány a hadügyminisztérium keretén belül tábori lelkészi szolgálatot akart szervezni, katolikus, protestáns és zsidó papokkal és előkészítettek az illetékes felekkel egy törvénytervezetet. Ez számunkra a reformátusokkal együtt közös tábori püspökséget javasolt, ahol felváltva jelöltünk volna püspököt és közös ügyintéző iroda jött volna létre. Sajnos, a „nagyobb testvéregyház” igyekezett „a lutyikat” félreszorítani és egymás után református lett a tábori püspök. Zsinatunk hosszas előkészítés után mindenáron törvényt akart alkotni a szolgálatról. Többször is hiába magyaráztam, hogy egyházvezetési szinten már aláírtuk a honvédelmi minisztériummal a megállapodásokat és itt nincs már teendőnk, nincs szükség külön evangélikus törvényalkotásra, mégis hosszas tanácskozás és viták után a zsinat kihirdetett egy új törvényt, amit soha, senki se tartott be és nevetségessé vált.

Azóta majdnem harminc év telt el. Változtak a zsinati tagok, sok törvény, szabály, rendelkezés született. A kezdeti lelkesedés, amelyik „varázsszernek” tekintette a zsinatot, hogy az majd minden egyházi problémát megold, mára lelohadt és erősödött az a vélemény is, hogy a zsinat ne folyamatosan ülésező testület legyen, hanem ritkábban összehívott törvényhozó „egyházi országgyűlés”. Így a törvénykönyvünk elején kimondott rendelkezést, a „hatalmi ágak” szétválasztásáról a zsinat magára nézve is kötelezőnek ismerné el. Ennek értelmében átadhatná az egyházkormányzást, az adminisztrációt azt hatásosabban végezni képes kisebb testületnek, például az országos presbitériumnak, ahogyan ez korábban, 2006 előtt volt.

Ennyi év távlatából hasznos lehet újra átgondolni azt a tíz kérdéskört, amivel nekiindultunk a zsinatnak. Több olyan terület adódik, ahol ma is több a kérdés és a probléma, mint a megoldás. Találó az a genfi egyházi központban emlegetett keserű mondás, mire is valók az egyházi zsinatok és konferenciák! „Egy egyházi zsinat vagy konferencia nem más, mint magukat fontosnak tartó emberek társasága, akik magukban nem tudnak semmit sem tenni, de mint 'csoport', össze tudnak jönni és tanácskozni arról, hogy tulajdonképpen semmit se tehetünk!”