Az Ősök ökumenikus fesztivált 1986-ban rendezték meg először Ősagárdon, a templomkertben. Abban az időben még rendszerellenes volt az ifjúsági munka is a gyülekezetekben, ennek ellenére a 325 lakosú település lélekszáma minden évben megduplázódott az Ősök fesztivál idején. A fiatalok a templomkertben sátoroztak százával, és együtt dicsérték Isten nevét. Az Ősök fogalommá vált, és minden évben egyre többen látogattak az apró falu evangélikus templomához.
1991-től a fesztivál új helyszínre került: Gödöllőn, a művelődési házban rendezték meg évről évre. Az új névre keresztelt, immáron Jubál fesztivál néven futó alkalom ettől kezdve könnyűzenei találkozóként funkcionált, így az ország minden részéről érkeztek keresztyén zenekarok. A fő cél az volt, hogy egymás szolgálata által épüljenek az együttesek tagjai, és a zenei képzettségtől függetlenül mindenki kifejezhesse hitét a dalain keresztül. Az utolsó Jubál fesztivált 2006-ban rendezték meg, ezután a pesterzsébeti evangélikus gyülekezetben havi rendszerességgel kávéházi koncertek voltak IfiCafé néven.
Ennyit a történetről. Most pedig a Zákeus Média Centrum jóvoltából a Jubál fesztiválokról előkerült archív videofelvételeket adjuk közre az evangelikus.hu oldalán.
Harmadik részünkben a 2004-es gödöllői Jubál fesztivál fellépői közül a Large Room zenekar koncertjét láthatják: