Székács Linda és Frankó Gábor
Már az is nagy élmény volt, hogy bejutottak a döntőbe – kezdte a beszélgetést Frankó Gábor. Nagy ajándéknak érezte, hogy megismerkedhettek az ország más részéből érkezett protestáns fiatalokkal, és megmutathatták egymásnak tudásukat.
Erős volt a mezőny, de ez nem érte őket meglepetésként – mondta Székács Linda. Az első internetes fordulóban ugyanis még több mint háromszáz csapat indult, amelyeknek körülbelül a fele jutott tovább. A második körben pedig körzetekre osztották a versenyzőket, akik közül csak a legjobbak kerültek a döntőbe. Így aztán várható volt, hogy akikkel megmérkőznek, azok mind esélyesek voltak az újabb győzelemre. Legfeljebb az volt a meglepő, hogy ők is köztük voltak…
Készülni ugyanis nem volt sok idejük a versenyre. Három nappal előtte állt össze a színdarab, és még az oda vezető úton is arról beszélgettek, hogyan osztják majd fel egymás között a feladattípusokat.
A döntő ugyanis változatos akadályokból állt. A vetélkedőkön a megszokott kvízkérdések is megtalálhatók voltak, ám emellett például érvelésben is össze kellett mérnie a tudását egy-egy párnak az ellenféllel. Az pedig csak ott derült ki, hogy a másik csapat milyen érvekkel áll elő.
Makettet is kellett készítenie a versenyzőknek, amivel térségük protestáns örökségét mutatják be. Kézenfekvő választásként ők a Békéscsabai Evangélikus Nagytemplom kicsinyített mását vitték magukkal, amit a döntőre forgatott kisfilmben is megjelenítettek.
Bohus Viola, Tóth Milán és Paluska Krisztina
Tóth Milán elárulta, hogy kissé csalódva fogadták a zsűri értékelését, akik kevesebb ponttal jutalmazták munkájukat, mint várták. Már csak azért is, mert a képsorokon szereplő makettbe több heti munkát fektettek – ahogy Bohus Viola fogalmazott, ez lett az életük. Nagyon vigyáztak rá, ehhez képest kalandos pillanat volt, amikor a Budapestre utazás kezdete után arra lettek figyelmesek, hogy több autós figyelmeztetni próbálja őket valamire. Kiderült, hogy egy dobozt felejtettek a kisbusz tetején, mire mindenkiben megfagyott a vér: csak nem a makett?! Szerencsére más eszközök doboza volt, de az izgalom ettől függetlenül benne maradt a kis csapat tagjaiban.
Ez a hangulat pedig végig kísérte őket a stúdióban is, ahol a felkészítő tanár, Paluska Krisztina együtt drukkolt az iskola szurkolótáborával. A biztatásra úgy érezte, többször is szükség volt, hiszen – ahogy fogalmazott – voltak mélypontjaik, amikor úgy érezték, a pontok nem tükrözik a diákok valódi teljesítményét.
Ám végül a diáktársak szeretete átlendítette őket a nehézségen, így végül az utolsó helyről sikerült felérniük a dobogó harmadik fokára. Azt pedig nagy büszkeségként élték meg a versenyzők, hogy a döntő négy evangélikus csapata az első négy helyezést érte el, megelőzve egy református csapatot és egy állami intézmény gárdáját.
A végkifejlet azonban a legnagyobb meglepetésként érte a fiatalokat: Hafenscher Károly miniszteri biztos bejelentette, úgy döntött, hogy a döntő minden résztvevője megkapja a fődíjat, azaz elutazhat Wittenbergbe.
A kirándulásra valamikor érettségi után, nyáron, együtt kerítenek alkalmat a résztvevők, amit azért is örömmel fogadtak, mert a felkészülés alatt barátságok szövődtek, közösséggé formálódtak a fiatalok.
Talán ezért is érzik úgy, hogy nincs még vége ennek a kalandnak. Mintha lenne még valami, ami vár rájuk, amiben az ötödik csapattaggal, Szathmári Dominikkel – aki betegség miatt a békéscsabai stúdióbeszélgetésre nem tudott elmenni – együtt vehetnek majd részt. Mindenesetre most úgy érzik, a lelkesedésük kitart akár a következő ötszáz évig is.