Zsoltár betegségben

Koponyámban kövek vannak,

fejem párnámba nyomódik.

Összezsugorodtam magamban,

kezemből, lábamból hiányzom.

Te vontad meg tőlem erődet?

 

Nem elfecsérelt idő

bíbelődni a betegséggel,

küszködni lázzal, vírusokkal?

Nincs választásom.

 

Kék egedre látok az ágyból,

a papírkérgű nyírfa ágairól csorog a hólé.

Reménytelenül gyönyörű.

 

De ki törődik a vírusok szépségével,

a baktériumok gazdagságával?

Beláthatjuk-e műved valaha?

 

Zsoltár gyászban

Aki elmegy, viszi magával azt,

aki neki voltam.

Kedves pakkjaim nélkülem kelnek át.

De belépés előtt leadják

mindet a ruhatárban.

Megőrzésre?

Megsemmisítésre?

 

Vajon igényt tartasz ezekre

az énecske-csomagokra?

Vagy megveted őket, 

mint a földi gazdagság 

státuszszimbólumait?

Jeleit, hogy nem voltam,

sosem is leszek

lelki szegény?

Kötelékek százaival

bogozom fontossá magam.

 

Igaz, megmondtad:

féltékenyen szerető vagy.

Igényt tartasz rám mindenestül.

Hogy ne lehessek végtére más

(akár az elmenő),

csupán tanítvány,

teremtmény,

gyermek.

Gyermeked.

 

Zsoltár vágyban

Milyen brutális erőket

oltottál belénk?

Határainkat feladva

falnánk fel egymást.

 

Magamból kilépve

engedem magamba.

Ajtó vagyok, rózsabokor:

csupa nyílás,

gondolattalan lüktetés.

Vagyok, de nem tudom,

csak élem.

 

Egy vagyunk,

bár nem tudjuk, mit él át,

mit érez a másik.

Mégsincs hiány.

Mégis hordjuk a képed.

 

Kilépünk, belépünk.

Gyakorlat ez?

 

Kalitka-zsoltár

Annyian élnek szívemben,

kik más kalitkák foglyai.

Tudod, Uram,

én bennük is hiszek.

Hiszem, hogy vannak.

Hiszem, hogy tudnak rólam.

Hiszem, hogy eljön

az ölelés ideje.

Hiszem, hogy töltünk még bort

közös kehelybe.

Ámen.

 

Tovább

(tisztelet WS-nak)

 

Mind ott leszünk, a ringatózó fák fölött mind ott leszünk,

fürtös csillaglugas alatt ülünk, harangkongás fölött,

kik néha itt egész külön vagyunk, mind ott leszünk.

Olyik még dúdol is elhagyva föld porát, oltárait, 

végül mind ott leszünk, az is, ki bölcsőben feküdt,

de vissza ő se vágy, sehol a holdsütés, a napsugár,

más fény ül mindenen, a végtelen füzérein,

megtudjuk majd, milyen a kék, a zöld, a sárga szín, 

járunk a tengeren, lépünk kristályüveg hullámokon,

olyik még dúdol is, a kört feszítve táncolunk,

kérdéseink sehol, a szó kibomló könnyű boltozat,

ahányan itt egész külön vagyunk, mind ott leszünk.