Amikor hallottam, hogy az augusztusi kántorképző tanfolyam idén Bach 4. kantátáját készül megtanulni bő másfél hét alatt, azt gondoltam, hogy ez nem létezik. Hiába mondták, hogy volt már ilyen, mégsem hittem el. Hiszen ezek még csak gyerekek. Aztán amikor azt is hallottam, hogy ráadásul mindezt új karvezetővel, akkor végképp úgy gondoltam, hogy valami félreértésről van szó. Biztos nem Bach. Vagy nem a negyedik. 

Ilyen előzmények után, bizakodva, de aggódva ültem be a forró vasárnapon a templompadba: vajon sikerül az a bizonyos tempóváltás a nyitótételben? No és a basszusszólam szólótételében megszólal-e teljes erővel a fölső É? És átüt-e húsvét öröme a hallelújákban, vagy csak a szó hangzik el újra és újra? Így jár az, aki maga is sokat énekelt: aggódik, amikor a fia szerepel…

Aztán nem csak megnyugodhattam nagyon hamar, hanem egész csodálatosra sikeredett az amúgy a liturgikus év szerint „nem igazán dübörgő” nyári istentisztelet – a prédikáció szavait használva. A tanfolyamot ezen a héten pásztoroló Nagy Zoltán bizonyságtevő húsvéti – hiszen ez illett a kantátához – igehirdetése, Grendorf Péter helyi lelkész lendületes és személyes keresztelői szavai és természetesen a fóti kántorképzősökkel először debütáló karmester, Hontvári Gábor rendkívül meggyőző és erőteljes jelenléte azonnal felébresztett az izzadós és izgulós bágyadtságból. 

Az ötvenvalahány fős kórus, a tízévesektől a végzett kántorokig bámulatosan énekelt, egyszerre árasztva a biztos tudás nyugalmát és a pillanat tűhegyes, koncentrálós odafigyelését. Mondhatnám, hogy szinte profikat hallottunk, de ez nem adná vissza egészen az élményt, melyet az istentisztelet és benne a több helyen is elhangzó kantátatételek adtak. A gyerekarcok, a kamaszképek, a fiatal felnőttek tekintete mind azt sugározta, hogy énekelni jó! Bachot énekelni különösen jó! Még jobb nem egy koncertteremben izgulni, hanem egy templomban szolgálni! És különösen jó egy nehezen induló, szinte lehetetlennek tűnő feladatot – még ha nagy harcok és kemény munka árán is, ahogyan azt a prédikációból megtudtuk – magunkat az Úristenre bízva megoldani! 

Ez mind együtt hozta meg húsvét örömhírét ezen a felemelő, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnapon az angyalföldi templomban. Hálás köszönet érte!

A kantáta előadásában és az istentiszteleten közreműködtek:
Németh Gábor – hegedű, koncertmester,
Muzslai Virág – hegedű
Alapi Katalin, Kecskés-Balázs Péter – brácsa
Hosszú Kristóf – nagybőgő
Continuo:
Nagy Eszter – cselló,
Mekis Péter – orgona
Kántori szolgálat: Tar Zita, Szőcs Tamás
A zenekart és a fóti evangélikus kántorképző énekkarát Hontvári Gábor vezényelte.