A Kántorképző Intézet Cantate vasárnapi körlevele

A Kántorképző Intézet Cantate vasárnapi körlevele

Share this content.

Forrás: Kántorképző Intézet, fotó: unsplash.com
Budapest – Fót – A Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Intézete Cantate vasárnapjára hivatalos körlevelet küldött gyülekezeteinkhez. Az alábbiakban azt olvashatják.

„Jól láthatja utaimat Isten, és számontarthatja minden lépésemet.” (Jób 31,4)

Kedves Lelkésztestvérek!
Kedves Gyülekezetvezetők!

Régi jó szokás, hogy a Kántorképző nevében Cantate vasárnap idején köszöntjük egyházunk gyülekezeteit. A vasárnap zsoltára éneklésre buzdítja az egyházat, a Feltámadott dicsőítésére. S sokakkal együtt vallhatjuk, hogy a dicsőítés megtartó erő, amely előkészíti az Ige útját a szívünkben.

A fóti Kántorképzőben éppen arra tanítjuk a fiatalokat, hogy ismerjék meg a lélekből fakadó dicsőítés módjait, sőt legyenek képesek saját közösségeiket is bevonni az éneklésbe. Tanfolyamainkon mindenki átélheti, hogy a gyülekezethez tartozás egyszerre szolgálat és ajándék-elfogadás. Miközben ellátjuk a ránk bízott feladatot a közösségben, azonközben magunk is erősödhetünk, gazdagodhatunk lélekben.

Kérjük tehát, küldjenek fiatalokat nyári tanfolyamainkra. Jó reménnyel vagyunk afelől, hogy a Fóton járt ifjak aktív tagként szolgálnak majd saját gyülekezetükben is.

Kiket várunk Fótra?

Tizenhét napos tanfolyamaink programja elsősorban a felső tagozatosok és a gimnazisták érdeklődésére tarthat számot, de 11–12 éves kortól már lehet jelentkezni, s mindig vannak közöttünk főiskolás korúak, sőt gyakran felnőttek is.

Kell-e zenei előképzettség?

Természetesen jó, ha a résztvevők már jártasak valamilyen szinten a klasszikus zenében, de szívesen foglalkozunk teljesen kezdőkkel is.

Mennyi idő múlva válik „használható kántorrá” valaki?

Ha valaki otthon is folytatja a gyakorlást a tanfolyam után, általában három-négy év alatt jut el odáig, hogy énekeket tudjon kísérni, kisegítő szolgálatot vállalhasson az egyházzenei munkában. Intézetünk záróbizonyítványát, a Kántori Oklevelet körülbelül öt év alatt lehet elérni.

Kántor lesz mindenkiből, aki Fótra jelentkezik?

Természetesen nem. A rendszeres résztvevők tizede járja végig az utat az oklevélig. A többiek is megismerik az evangélikus egyházzene alapjait, kedvessé lesz nekik a gyülekezeti ének, értően vesznek majd részt az istentiszteleteken, részesülhetnek a kóruséneklés csodájában, s közben egy majd’ háromhetes keresztyén tábor minden örömét is átélhetik.

Tanfolyamaink idén 48.000 forintba kerülnek teljes ellátással és oktatással együtt – az összegből sejthető, hogy egyházunk komoly dotációval támogatja ezt a munkát, hisz ez a belekerülési összeg mintegy háromnegyede csak. Tudjuk azonban azt is, hogy egy-egy családnak nagy kiadás lehet a tanfolyamdíj. Kérjük, ha a gyülekezet teheti, támogassák a jelentkezőket anyagilag. Több egyházmegyében lehet támogatást kérni az esperességtől is. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy anyagi akadály miatt senki ne maradjon le a tanfolyamról.

A tanfolyamok időpontjai és a tanfolyamvezetők

1. tanfolyam: június 27. – július 13. (csütörtök–szombat) Bence Gábor

2. tanfolyam: július 18. – augusztus 3. (csütörtök–szombat) Németh Sándor

3. tanfolyam: augusztus 6–22. (kedd–csütörtök) Kertész Botond

A jelentkezési határidő: 2019. május 31.

Jelentkezni a honlapunkon található jelentkezési lappal lehet. (https://kantorkepzo.lutheran.hu/)

Továbbképző tanfolyam felnőtteknek

Hívogatjuk már szolgálatban álló testvéreinket is a nyár végi továbbképzőre.

Ezen esténként Kocsis-Holper Zoltán, a Nemzeti Énekkar másodkarnagya tart karvezetői kurzust és repertoárbővítő bemutató-sorozatot. Napközben minden résztvevővel saját igényei szerint foglalkozunk: orgonajáték, korálkíséret, improvizációs gyakorlatok, intonációszerkesztés, összhangzattan egyaránt választható tárgy. Egy érdekes bemutatásra is készülünk, amelynek segítségével alaposabban megismerhetjük az orgona szerkezetét, tapasztalatokat gyűjthetünk arról, mi az, amihez feltétlen szakemberre van szükség, s mit végezhet el a kántor is a hangszer karbantartásában.

A továbbképző időpontja: augusztus 25–28. (vasárnap délutántól szerda délig), tanfolyamvezető: Ecsedi Zsuzsa. Részletek hamarosan honlapunkon.

Várható fejlesztések a Kántorképző épületében

Örömmel számolunk be arról, hogy különböző hazai és bajor adományok segítségével idén lecserélhetjük nagytermi székeinket, és felújíthatjuk az étkezők bútorzatát. Ősztől pedig jelentős átalakításokra készülünk, amelyek érintik a pincében lévő kazántól a fölső szinti szobák szigetelésén keresztül a palatető lecserélésig szinte az egész épületet.

Kérjük, Cantate vasárnap imádkozzanak a gyülekezet közösségében a Kántorképző életéért, hirdessék ki az istentiszteleten a tanfolyami lehetőségeket, és szólítsanak meg olyan fiatalokat, akik bekapcsolódhatnának munkánkba.

Gyülekezetükre és életükre Isten áldását kérjük mi is.

Erős vár a mi Istenünk!

A kántorképzősök közössége nevében:

Bence Gábor

Fót, 2019. május 10.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!