Karácsonyi istentisztelet a kiskunhalasi kórházban

Karácsonyi istentisztelet a kiskunhalasi kórházban

Share this content.

Forrás: Facebook.com / Kiskunhalasi Evangélikus Gyülekezet
Kiskunhalas – Tíz éve már, hogy hagyománnyá lett a karácsonyi kórházi istentisztelet a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház 11. emeleti tanácstermében. Az idei évben az evangélikusok szervezték az ökumenikus karácsonyi ünnepséget.

Dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató nyitóbeszéde után egy adventi éneket énekeltek, majd Szabóné Kovács Teodóra Krisztina református lelkész imádsága következett. A zeneszámok között karácsonyi verseket, adventi gondolatokat hallhattak Szabó Mirjam Noémi és Rozsnyai Levente előadásában.

A kórház részéről Pakainé Csibor Julianna mondott karácsonyi verset. A zenészek többféle hangszeres kísérettel (gitár, cselló, szintetizátor) tették színesebbé és szebbé az alkalmat.

Az egyházak részéről Bödecs Pál református lelkész, főigazgató karácsonyi igehirdetését hallottuk. Berki József katolikus pap karácsonyi köszöntőt mondott, Honti Irén evangélikus lelkész pedig egy karácsonyi vers szavai alapján köszöntötte a jelenlévőket.

Ezután a gyertyagyújtás következett. A gyertya fénye, a világosság mint szimbólum is hirdette, hogy Jézusban eljött az Isten hozzánk, földi világunkba. „A világosság a sötétségben fénylik...” – a Szentírás szavai alapján. Az istentisztelet végén a lelkészek áldását fogadták a jelenlévők, majd Dittmayer Péter ápolási igazgató záró gondolataival fejeződött be az ünnepi istentisztelet. 

FOTÓK.

Címkék: kiskunhalas - kórház -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!