2017. 12. 24.
[Így szól az Úr:] Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. (Jer 35,14c)
Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk. (Zsid 1,1–2)
Advent 4. vasárnapja – szenteste
Olvasmányok: Lk 1,(39–45)46–55(56) és Fil 4,4–7
Lekció: Zsid 1,1–6
Ézs 9,1–6
Igehirdetési ige: Lk 18,17
Lelki útravaló a mai napra
[Mária] megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette [...]. (Lk 2,7)
Jézus világra jöttében tulajdonképpen nincsen semmi rendkívüli, ellenkezőleg: a körülmények az átlagosnál egyszerűbbek, szánalmasan szegényesek. A szülők úton vannak, otthonuktól távol, a színhely egy összetákolt vagy barlangszerű istálló, a szükséges meleget legfeljebb az állatok párája szolgáltatta. Ki tudja, Józsefen kívül volt-e a tapasztalatlan Máriának segítsége, s a szülés után jutott-e erőt adó táplálék?
Mai karácsonyainkon gazdagon van terítve az asztal, csillog a karácsonyfa, alatta ajándékok bősége, a meghitt családi fészek szeretteinket öleli magába. Mindnyájan méltatlankodnánk, sőt fel is háborodnánk, ha egyszer, egy esztendőben, s talán éppen karácsony szent estéjén ilyen
„betlehemi” körülmények közé juttatna minket az Isten.
Pedig éppen neki tetszett így. Így akarta. Ez is része annak, hogy Jézus, az Isten egyszülött Fia valóságos emberré lett. Az emberi sorsok közül pedig a legnehezebbet választotta: egy megvetett, sokat üldözött nép körében, a római világbirodalom által leigázott országban, elszegényedett család tagjaként vette fel a halandó emberi létet.
Jézus születésével az Isten felmagasztalta, kitüntette az emberi életet. Ha sorsunk nehéz, adjon erőt, hogy Jézus is ezt a sorsot élte! Ha életünket túlságosan profánnak, Istentől távolinak érezzük, tudjuk meg: Jézus élete megszenteli életünket. Mindennapjaink is az Istenéi. S nehézségeket hordozva, betegség terhe alatt, sőt a halál árnyékában is teljes életet élhetünk, mert Jézus embernek született. Magára vette a legnehezebb emberi életet, ezzel segít nekünk is megszeretni sorsunkat.
A jászolban a Kisded, a ma született Jézus egészen olyan, amilyennek mi születtünk. És mégis más: Ő a Messiás. A mindnyájunkért megszületett Krisztus!
Köszönöm neked születésed ünnepét, a karácsonyestének örömét, csendjét, békességét. Köszönöm azokat, akik egykor széppé tették ezt az estét, de már nincsenek közöttünk. Légy áldott értük!
Segíts, hogy családom tagjainak az elkészített ajándékokon túl is adni tudjak: pislákoló hitem melegét, beléd vetett reménységem fényét, tőled kapott szeretetem erejét. Légy áldott szeretteimért!
És legfőképpen légy áldott azért, hogy te vagy karácsony legdrágább ajándéka! Nekem is, az enyéimnek is. Ámen.
2017. 12. 25.
Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten! (5Móz 4,24)
Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (1Jn 4,10)
Karácsony ünnepe
Olvasmányok: Lk 2,(1–14)15-20 és Tit 3,4–7
Lekció: Lk 2,1–14
Tit 2,11–14
Igehirdetési ige: Zsolt 111,1–10
Lelki útravaló a mai napra
Az Ige testté lett, itt élt közöttünk [...]. (Jn 1,14)
A kamaszkorunkban olvasott indiánregényekben többször ismétlődött egy jelenet. A csoportot vezető indián csendet intett, lefeküdt a földre, a fülét a földre szorította. Így bizonyosodott meg arról, amit addig csak sejtett: valaki közelít.
Karácsony sok-sok millió embert varázsol el széles e világon. Az ünnepen éppen ezt éljük át: „Valaki jár az útjainkon!” A betlehemi gyermekben maga Isten közelít. Előre bejelentette, sohasem titkolta, számtalanszor megígérte. Jön, mert nem akarja magára hagyni a képére és hasonlatosságára teremtett embert. Jön, mert nagyon jól tudja, hogy nekünk, embereknek nem valamire, hanem valakire van szükségünk. Istenemberre, aki megszólít, s aki megszólítható. Aki szeretni tud, s aki viszontszerethető. Valakire, aki visszavezeti az embert az elvesztett Édenbe, az Isten közelébe.
János evangélista nem írja le magát a karácsonyi történetet, csak a lényegét. Az ige, Isten örök szava testté, esendő, hús-vér emberré lett. A végtelen belealázkodott a végesbe, az örökkévaló a mulandóba. Így – természetfeletti módon, Istennek egészen sajátságos, új csodatettével – kezdődött meg Jézus földi élete.
„Az Ige testté lett”: Jézus egészen ember is volt földi élete során. Éhezett és szomjazott, a hosszú vándorutakon elfáradt. Barátja halálakor és Jeruzsálem várható sorsa felett könnyekre is fakadt. A kereszten pedig keservesen szenvedett. Ám ugyanekkor nem veszítette el isteni természetét sem: szava Isten hatalmas szava volt, betegeket gyógyított, halottakat támasztott. S a kereszthalálát követő harmadik napon kilépett a sírból. Ma is az, akinek mondja magát: él, megszólít és megvigasztal, sőt megbocsátja bűneinket. Szava bizalmat erősítő, éltető erő! Isten ereje.
Karácsony csodája mindig akkor ismétlődik meg, amikor valaki felismeri az Újszülöttet. Van, aki így vall erről: „Amikor húszéves voltam, kezdtem kételkedni Istenben, harmincéves koromban tagadtam, ma ott térdelek a karácsonyi jászol előtt, melyben megszületett a világ legnagyobb igazsága.”
Köszönöm, hogy ezen az ünnepen megmozdul az egész világ, s még azok is rólad énekelnek, akik egész esztendőben nem gondolnak rád. Áldd meg őket, hogy fellángolásuk maradandó legyen. Segíts nekik, hogy az ünnep öröme kiterjedjen egész életükre!
Légy áldott, karácsony Gyermeke, hogy megérkeztél erre a világra. Szavad az Úristen végérvényes szava. Életed mindnyájunk üdvösséget szerző ajándéka! Ámen.
2017. 12. 26.
Ő, az Úr a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései. (Zsolt 105,7)
Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba. (Jn 3,19)
Karácsony 2. napja (István vértanú ünnepe)
Olvasmányok: Jn 1,1–5(6–8)9–14 és Zsid 1,1–3(4–6)
Lekció: Lk 2,15–20 (Mt 23,34–39)
Tit 3,4–7 (ApCsel 6,8–15; 7,55–60)
Igehirdetési ige: Ézs 60,19–22 (1Móz 28,10–13a)
Lelki útravaló a mai napra
[...] a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” (Lk 2,15)
Különös emberek a pásztorok. Kint élnek a pusztán állataikkal. Erősek és bátrak, nyájuk védelmében megvívnak a kóbor ragadozókkal. Becsületük nemigen van, adósságot nem lehet behajtani rajtuk, hiszen ma itt vannak, holnap amott, mindig új meg új legelőt kell keresniük. Templomba nem járnak, nem hagyhatják magukra bárányaikat. Tisztességes, vallásos emberek talán szóba sem álltak velük.
Az Úristen azonban nem személyválogató. Hozzájuk küldi az angyalt a világra szóló hírrel: „Üdvözítő született ma nektek!” Ők hallhatják az angyalok karának énekét is: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Karácsony történetének ez a vonása mindennél erősebben beszél arról, hogy az Isten mindenkit egyformán szeret, kegyelme pedig megfizethetetlen, mert ingyen kegyelem.
Az lett volna a csoda, ha ezek az egyszerű emberek nem akartak volna végére járni a meghallott hírnek. Talpra pattantak, nyájukat hátrahagyva, sietve elindultak, hiszen nem elég tudniuk azt, ami történt, látniuk kell, át is kell élniük. Az angyal által mondottakat most már maguk is megtapasztalták. Megérte az út a sötét éjszakában „egészen Betlehemig”; hol van ez ahhoz a távolsághoz képest, melyet az Isten tett meg mennyei lakóhelyétől emberi szívünkig?!
A karácsonyi evangélium mozgósít. Olyan utakra, ahol még nem jártunk, olyan emberekhez, akiket még nem ismertünk. Karácsony szeretete új életre indít. Mozdulj hát, Isten népe! Sokan várják karácsony örömhírét! Olyanok is, akiknek nincs karácsonyuk!
A pásztoroknak lábát add nekem,
hogy Hozzád siethessek sebesen.
És a napkeleti bölcsek kezét,
hogy szívem, kincsem letegyem eléd!
Angyalok hangját, hogy mindenkinek
örömhírt és békességet vigyek!
S Mária igét-megőrző szívét:
hadd legyek, Jézus, örökre tiéd!
(Horst Orphal után németből Túrmezei Erzsébet)
Ámen.
A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.
Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.