Katolikus papból lett református, családos lelkipásztor – Egy különleges házasság története

Katolikus papból lett református, családos lelkipásztor – Egy különleges házasság története

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Vitális Judit
A szerelmi történetek – pláne, ha önéletrajzi ihletésűek – és az életvezetési tanácsadó könyvek is nagy népszerűségnek örvendenek. Ritter Ida Nagyobb Ő – Értékmozaik című könyve ezt a két műfajt ötvözi. Miközben elmeséli, hogyan lett Ritter Nándornak, egy katolikus papból lett református lelkipásztornak a felesége, ahhoz is sorvezetőt ad, milyen út vezet a „boldog élethez”. De ahogyan házasságukban nemcsak ők ketten vannak, hanem az Úrral alkotnak erős szövetséget, úgy a könyv sem csak regény és kalauz, hanem bizonyságtétel is egyben.

Utólag a gondviselés egyértelmű elrendezésének tűnik, hogy Ritter Idát csecsemőként édesanyja nyomán katolikusnak keresztelték. Így történhetett meg, hogy – noha apai oldalról „nyakas kálvinista” családban nőtt fel – tizennyolc évesen, a fiatalkori lelki éhség és útkeresés idején keresztelési szabálykövetésből a helyi főplébánia ifjúsági órájára ment el – melyet történetesen a nála néhány évvel idősebb Ritter Nándor vezetett.

Emberi törvény, isteni rendelés

Nándornak gimnazistaként az orvosi hivatás tetszett. Amikor azonban sorra tapasztalta, milyen hatással van az emberekre az, ahogyan Istenről beszél nekik, a test gyógyítása helyett a lelkek megmentésére tette fel életét.

Mélyen hívő katolikus családjában úgy nevelkedett, hogy Isten az első. Mindig megkülönböztetett helyen szerepelt életében a Szentírás – első Bibliáját még kispapként vásárolta a helyi református iratmisszióban. Katolikus teológiai tanulmányai során azt tapasztalta, hogy a katolikus egyházban a Szentírás elsődlegessége nem annyira magától értetődő, és a dogmák, az egyházatyák, a pápák kijelentései sokszor előrébb való érvnek bizonyulnak a Biblia tanításával szemben. Jó katolikusként, szabálytisztelő emberként azonban elfogadta ezt a tradíciót, ahogyan a cölibátusra is önmaga teljes odaszánásával mondott igent, noha furcsállotta, amikor a hittudományi főiskola professzorai azzal „érveltek” a papi nőtlenség mellett, hogy így majd „nem nyavalyog az asszony, nem sír a gyerek”.

Idával való megismerkedése idején olyan életszakaszban volt, amikor egyfelől tudta, hogy Isten hívta el a szolgálatra, áldás van a munkáján, szükség van rá, szeretik az emberek, és a bizalmukat élvezi – ugyanakkor épp csalódott is az egyház szokásrendszerében. Néhány év szolgálat után már pontosan látta az intézmény emberi oldalát: egyre jobban szembesült a visszásságokkal, gyarlóságokkal, felerősödött benne az a meggyőződés, hogy van alapja annak, hogy sokak szemében nem hiteles, amit az egyház hirdetni szeretne. Azt is tapasztalta, milyen rossz válaszokat adnak pap testvérei az elmagányosodásra, az egyedüllétre: az alkoholhoz nyúlnak, vagy éppen megtörik a cölibátust.

A cikk itt folytatódik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!