Nyíregyházát elhagyva gurulunk a 38-as úton Nyírtelek felé. Az evangélikus templomot keressük. A napfényben megcsillan egy rakéta, mely az út szélén áll. Nem messze tőle klinkertéglás épület. Ez biztosan a templom, gondolom. A parkolóban kaktuszok állnak a kövek közt, „bírják a telet is”– dörmögi Györfi Mihály lelkész kilépve a templomból. Nem tudom, hogyan illik köszönni, a „dicsértessék” nem passzol a pulóveres, nadrágos férfihoz, a „jó napot”-ot meg én nem érzem illendőnek, hisz egyházi személyről van szó, még ha reverendát nem is hord, mint katolikus kollégái. „Erős vár a mi istenünk!” – köszönt ő, én meg bután nézek, mit is kéne erre válaszolni. Aztán kiderül, ugyanazt.

A templom egyik irodájába ülünk le, hogy megtudjam, hogyan keveredett erre a tájékra Györfi, és hogyan jutott el odáig, hogy cigány emberek bevonásával termesszen biozöldségeket és gyümölcsöket. „A geodézia, geológia, teológia határozta meg az életem. Voltam térképész és egyben lázadó fiatal, aki a szabadságeszményt kereste. Aztán húszévesen megnősültem, és rájöttem, hogy a magam életét, biztonságát kockáztathatom a szabadságeszményem miatt, de a feleségemet nem vihetem bele. Megszülettek a gyerekeim, és ez okozta végső soron azt a lelki defektust, ami közelebb vitt Istenhez. Mert az akkori hitem szerint az életünk annyiból állt, hogy egy darabig itt vagyunk, aztán meghalunk, eltemetnek és széthordanak minket a kukacok, azonosak leszünk a teremtett világgal, és elindul egy új körforgás azáltal, hogy a növények felszippantanak. Ez nagy dilemmát okozott számomra, nem találtam rá megoldást. Ennyi lenne az élet?”

Györfi elvonult egy csendeshétre, és ez hozta meg számára a végső változást, legalábbis ami a hitét illeti. Az esküvő után védőnő feleségével a Nógrád megyei Sámsonházára költöztek, kun létére a tótok közé, ahol jórészt evangélikusok éltek a faluban. Ehhez képest Györfiék nem jártak templomba, maximum esküvő és temetés idején, annyira, hogy még házassági áldást sem kértek az egyháztól. A helyi fiatal lelkész szeretett volna velük barátkozni, de Mihály lebeszélte róla, mondván, nem vallásos. Ennek ellenére bibliaórákra járt, ahol élénk vitákat folytatott a hitről a helyi lelkésszel. Kételyei ellenére a gyerekekkel való munkába azért bekapcsolódott, közösen tartottak foglalkozásokat a kicsiknek. „Ott találkoztunk a transzcendessel, Jézus Krisztus személyes megváltásával és életújításával” – meséli, és hozzáteszi: döntéseinek alapját változtatta meg az Istennel való találkozás. Ezzel együtt a házasságuk is megváltozott. Mihály – saját bevallása szerint – remek papucsférj volt, aztán felismerte, mi a férj szerepe a házasságban, és hogy lehet a házasságot ápolni, etetni, valamint olyan közeget biztosítani a gyerekeknek, ahol jól és biztonságban érzik magukat.

A cikk itt folytatódik.