Fabiny Tamás püspök, az est házigazdája bevezető áhítatában ószövetségi igét idézett: Ne félj Sion, ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened. Úgy tartsuk egymás kezét az imádságban, ahogyan a bencések munkálkodnak, tanítanak fáradságot nem ismerve évszázadok óta – adta meg a citátum alkalomhoz illő értelmezését a püspök, hozzátéve, hogy az „ora et labora”, vagyis az „imádkozzatok és dolgozzatok” buzdítás a mai napig végigvezethet minden embert az üdvösség és a hasznosság felé vezető, amúgy nem mindig kitérőktől mentes, rögös úton.

A magukban tévelygőkről, az Úrra figyelő, kóborló remetékről beszélt Várszegi Asztrik főapát is előadása elején, amikor azt fejtegette, miként igyekezett Szent Benedek jól szervezett, működő és életképes, egymást segítő, támogató közösséggé, vagyis szerzetté szervezni a középkori remetéket, valamint a kezdetekben rendezetlen kisközösségekbe összeverődő elhivatottakat. A rend megteremtésének legfőbb és máig útmutatást adó fundamentuma a bencés regula lett, amely nem annyira spirituális, mint inkább a rendházak, a szerzetesi közösségek és persze az egyének mindennapi életben is biztos eligazodást kínáló útmutató.

Szeresd az Urat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat – idézte a bencés regulából a főapát úr a lutheránus testvéreknek is ismerősen csengő, minden vasárnapi istentiszteleten felhangzó legfontosabb intelmeket, melyekre a keleti- és a nyugati kereszténység hagyományait ötvöző, a két gondolatrendszer között szellemi hidat verő szerzetesi lét/éltgyakorlat máig épül.

A regula, mint az „Úr szolgálatának iskolája” – sok egyéb mellett – rendelkezik arról, hogy milyen legyen a rend élén álló apát. Mindenekelőtt az apát gondolja pontosan végig, milyen terhet vállalt és mindenkor tartsa szem előtt azt is, hogy kinek tartozik számadással – mondta a szöveget elemző Várszegi Asztrik. Az apát legyen tiszta életű és járatos a Szentírásban, kerülje a túlzott büntetéseket és törekedjen arra, hogy inkább szeressék, mint sem féljenek tőle. Ezeket az intelmeket a mai vezetők is szem előtt tarthatják – jelentette ki Várszegi Asztrik főapát.

Máig ható tanulságokkal szolgáló ízelítőt ad a bencés regula a középkori kolostorokban uralkodó döntéshozatali folyamatokról, a kollektív bölcsesség és az egyszemélyi döntési felelősség viszonyáról. A regula szerint az apát a közösség egészét érintő eldöntendő kérdéseket vitassa meg az egész közösséggel, hallgassa meg a véleményeket, majd döntsön legjobb belátása szerint. Tartsa szem előtt az apát azt, hogy az Úr gyakran a fiatalabbaknak nyilatkoztatja ki az igazságot, vagyis egy friss pillantás sokszor olyasmit is észrevesz, amit a hétköznapok rutinjához szokott szem már régóta meg sem lát. Ugyanakkor a jámbor barátokat arra inti a regula, hogy alázattal fogadják el elöljárójuk döntéseit, ne makacskodjanak – fogadjanak szépen szót.

Izgalmas, kényes és régóta firtatott ügyeket is szabályoz a regula. Így például arra a kérdésre is választ kaphatunk belőle, hogy ihatnak-e szerzetesek? A válasz egyszerű: igen. Ugyanakkor Szent Benedek ebben a fontos ügyben is pontos eligazítást ad a közösségnek, amikor egy - ma már nem használt űrmértékhez igazodva - kijelenti, hogy naponta 0,75 liter bornál többet ne igyon egyetlen barát sem. Ettől persze különleges esetekben, így például nagy nyári melegben el lehetett térni – persze felfelé módosítva a porciót... Különösen és mindenkor ügyeljenek a szerzetesek arra, hogy meg ne részegedjenek! – áll a regulában. A problémát reálisan megközelítő Szent Benedek rögzíti a szövegben azt is, hogy a bor fogyasztása nyilvánvalóan nem tesz jót a szerzeteseknek, ugyanakkor hozzáteszi, hogy erről teljességgel lehetetlen meggyőzni a rendházak lakóit. Vagyis marad a mértékletesség, mint eligazodási pont, mindaddig, amíg ez józanul követhető.

Részletesen szól az írás a rendházakban alkalmazott büntetésekről is, és - bármennyire furcsán is hangzik -, Várszegi Asztrik szerint ez a regula egyik legszórakoztatóbb, legtöbb bölcsességet tartalmazó fejezete. A rendalapító arra biztatja a barátokat, hogy a megtévedt, bűnnel viaskodó társukat titokban vigasztalják, így segítve őt az áhított kiengeszteléshez. Az apát pedig törekedjen arra, hogy a rábízott nyáj juhaiból egyet se veszítsen el. Ez az egyik intelem, melynek a mai napig talán a legnehezebb megfelelni – tette hozzá gyakorló közösségvezetőként a pannonhalmi főapát. Ha bűnös lélek mégsem javul meg, akkor együtt forduljanak segítségül az Úrhoz, imádkozzanak a megtévedt lelki üdvéért. És ha a megátalkodotton az ima sem segít, akkor bizony ki kell őt közösíteni, mert az apát nem tűrheti, hogy egyetlen beteg juh az egész nyájat megfertőzze.

A regula szerzője, Szent Benedek egyértelműen kijelenti, hogy van rossz és van jó buzgalom is. A jó buzgalom Istenhez, rajta keresztül pedig az örök élethez vezet el és a szerzeteseknek a türelem erényével felvértezve mindenkor erre a buzgalomra kell törekedniük. A szerzetesek keressék egymás hasznát, szeressék Krisztust és egymást – ez legyen a rendházak közösségének legfőbb összetartó ereje. Ha így élnek, és ha mi magunk is így éljük a mindennapjainak, sokkal több regulára már nincs is szükség – zárta csillogó humorral fűszerezett, bámulatos intellektuális mélységeket feltáró, a Budavári Evangélikus Szabadegyetemen megtartott előadását Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát.