Előttünk járó szeretet – Keresztelőkutat szenteltek Csabdiban

Előttünk járó szeretet – Keresztelőkutat szenteltek Csabdiban

Share this content.

Szöveg: Szebik Károly
Csabdi – Ünnepre gyűltek össze a Csabdin lakó evangélikusok 2017. július utolsó vasárnapján. A reformáció ötszázadik évfordulójára ugyanis azt határozták el, hogy pótolják a templom eddig hiányzó keresztelőkútját. Amikor a pápa Luther Mártont kiközösítette, Luther a keresztségben találta meg a kapcsolódási pontot: nem a papok és nem a pápa tesz minket az egyház tagjaivá, hanem a keresztségünk, amely Krisztus Urunkhoz kapcsol.

A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, Szemerei János hirdette Isten igéjét az egybegyűlt gyülekezet számára János apostol 1. leveléből választott ige alapján: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4, 19) A régi és az új találkozik – mondta a püspök. A régi templomba, amelyet a jelenlegi gyülekezet ősei emeltek, egy új kegytárgy, egy új keresztelőkút került. Összekapcsolódik a régi az újjal, és ebben is Jézus Krisztusnak az előttünk járó szeretetét fedezhetjük fel.

Az igehirdetést követően Szarka István esperes végezte a keresztelőkút felszentelését. 

A szentelés után keresztelő következett: a gyülekezet felügyelőjének legkisebb unokáját a gyülekezet lelkésze, Szebik Károly keresztelte meg.

Az ünnepi istentisztelet szeretetvendégséggel folytatódott a parókia udvarán. 

A keresztelőkutat a gyülekezet egyik presbitere, ifjabb Sefcsik Kálmán készítette. A kút formáját a nyolcágú csillag ihlette, amellyel a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillagot is ábrázolni szokták. Ez azért is ideillő, mert Vízkereszt ünnepéhez, Jézus megkeresztelkedéséhez, és a pogánymisszióhoz kapcsolódik. A kút tartóoszlopa a pár évvel ezelőtt megalkotott új karzat gerendájából készült - ilyen értelemben is összekapcsolódik a régi és az új.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!