A közös imádság lehetőségére hívta fel a figyelmet beszédében Erdő Péter. A bíboros a Miatyánk szövegét idézve, annak a kor imádságaihoz való kapcsolatát ismertette. 
„A Miatyánk felépítéséről, a hét kérésről, illetve arról, ami benne rejlik, azt mondják a mai bibliatudósok, hogy hasonlatos a hatnapos teremtéstörténet szerkezetéhez” – mondta a bíboros. Az esztergom–budapesti érsek a negyedik kérést említve – „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – kiemelte, hogy ez a kenyér a túlélés szimbóluma, mely egyrészt utal a fizikai szükségletre és az utolsó vacsora által Jézus áldozatára is. 
Erdő Péter megállapította: „Jézus Krisztus személyén keresztül mi is kapcsolódunk az ősök hitéhez és a az isteni kinyilatkoztatás hagyományához, amely a történelem századain keresztül, egy nép kiválasztásán keresztül, fokozatosan hívta és hívja magához az egész emberiséget.”
A katolikus prímás ünnepi beszédében kitért a 75 éve, 1945 január 27-én felszabadított auschwitzi koncentrációs tábor évfordulójára is: „Ekkor mutatkozott meg, hogy az emberileg felfoghatatlan borzalmakon túl felfoghatatlan, titokzatos az Örökkévaló hűsége is.”
Erdő Péter az imaórán elmondta: „Isten hűségét az emberi ész megérteni aligha tudja, de az örök élet reménye áttöri az emberi észszerűség falát és felvillantja előttünk azt a fényt, ami […] a Mindenható végtelen szeretetét hirdeti. Ebben a szeretetben bízva építjük tovább alázattal és imával azokat az utakat, amelyek az idősebb és a fiatalabb testvért összekötik és amelyekre az emberiségnek olyan nagy szüksége van.”

„Mestereink szerint mielőtt imát mondunk, helyes kijelenteni és komolyan gondolni, ezzel pedig magunkra vállalni a »szeresd felebarátodat mint magadat« tevőleges tórai előírását” – mondta beszéde elején Darvas István. A főrabbi hangsúlyozta, hogy „ez a parancs egyfajta bejárat a Teremtőhöz.” Az imádság gyakorlatával kapcsolatban az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem főtitkára felidézte, hogy mielőtt imádkoznánk, érdemes a másik ember boldogulására irányítani a gondolatainkat, „mert a csak magunkért mondott fohász lopás.” A keresztény-zsidó imaóra fontosságára is utalva Darvas István megállapította: „Jó dolog közösen imádkozni, mert így számíthatunk arra, hogy a mellettünk álló testvér valami olyan kérést, gondolatot vagy hálát fogalmaz meg Isten felé ami nekünk aznap eszünkbe se jutott. A Teremtő összegezve hallgatja meg fohászainkat és reményeink szerint jó szívvel fogadja azt a tényt, hogy az alázattal mondott egyéni imák voltaképpen az egész közösségért kerültek elmondásra. Közös az utunk, Istent keressük szemeinkkel és szavainkkal.” Darvas István beszédében arra is kitért, hogy a felekezeteknek és hívőknek nem az a dolguk, hogy a bibliai Lót feleségéhez hasonlóan hátra tekintsenek és sóbálvánnyá váljanak, hanem „a régiség fényeiből és a fejlődés menetéből tanulságot fogunk levonni a jelenre és ami talán még fontosabb, a jövőre nézve is.”

„Örökkévaló Isten! Értesd meg minden emberrel, hogy a jótékonyság, a vendégszeretet és az egység a te kinyilatkoztatásod és akaratod az emberiség számára” – fogalmazott imádságában Lackner Pál. Az evangélikus püspök „Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában...” (Lk 13,29) alapján mondott beszédében hangsúlyozta, hogy Isten országa az a hely, ahol „nem csak a földrajzi megosztottság, hanem a népi, felekezeti és szociális megosztottság is megszűnik, és legkésőbb ott rájövünk, hogy valamennyien testvérként ülhetünk az Atya asztalához.”

„Az, amiben élünk, az nem más, mint a zsidó-keresztény kultúrkör” – mondta Fischl Vilmos. Az evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy „mivel közös az Ótestamentumunk, ezért keresztényként úgy tekintünk Izrael népére, mint idősebb testvéreinkre.”

A kilencedik alkalommal megrendezett keresztény-zsidó imaórán fohászt mondtak még a keresztény felekezetek vezetői. Közreműködött Fekete László főkántor, Dobszay Péter orgonaművész és az Imperfectum Együttes.

Képgaléria: