Olvasd: Jelenések 3,14–22

„Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék.” (Példabeszédek 23,26)

Ez a szentírási ige a Biblia ismertebb igéi közé tartozik. Nemcsak azért, mert az ügy, amelyet képvisel, fontos számunkra, hanem főképpen azért, mert fontos Isten számára. Mi azt tartanánk fontosnak, ha Isten mindig parancsolna. Neki joga is lenne hozzá, mert Ő szuverén Úr, s mi alárendelt szolgái vagyunk, tehát joga van kívánságát parancs formájában kifejezni. Mégis itt nem parancsol, hanem kér. Valami nagy dolog lehet, amit Isten kér az embertől.

Hogyan szólítja meg Isten az embert? Fiam! Ebben a megszólításban a szívnek olyan szava van, ami csak atya és fiú között lehetséges. Ez valóban igen nagy dolog. Istent, a világ Urát, a Teremtőt, az ítélőt és számonkérőt Atyámnak szólíthatom!

Még nagyobb dolog, hogy az, akit én Atyámnak szólítok, nem utasítja vissza megszólításomat, hanem így válaszol: Fiam! Nem tagad meg, hanem magához ölel. Isten nem a hatalmát akarja kifejezni, hanem szerető szívét tárja fel. Ez Istentől egy vallomás, hogy Ő az embervilágtól önkéntes meghódolást kíván. Én, a bűnös ember kitárhatom előtte szívemet, és befogadhatom Istent, de el is zárhatom Isten előtt a szívem, és akkor kívül marad a hatalmas Isten.

Ebben az igében három dolgot kér Isten az embertől: a szívét, a szemét és az útját. A Jelenések könyvében beszél arról Jézus, hogy „az ajtó előtt állok, és zörgetek”. Tehát Jézus kívül van, és az ember szívébe csak akkor kerül be, mikor az ember kinyitja szíve ajtaját Jézus előtt, mikor az ember önként meghódol Előtte.

Kié s mié a szívem? Mi nagyon könnyen bánunk a szívünkkel. Odaadjuk sokaknak: embereknek és nem embereknek is abban a meggyőződésben, hogy jó helyre tettük a szívünk feletti hatalmat. Csak azt tudom mondani: ne add a szívedet annak, aki azt megtapodja, kiuzsorázza, azután kinevet, nyelvet ölt reád.

Jézus Krisztus szíved ajtaja előtt áll, és bebocsátást kér. Szívünket kéri, amely tele van utálatos gondolatokkal, bűnökkel, gyűlölettel, irigységgel, istenkáromlással. Az Úr a szívünket kéri, mert Ő is a szívét adta nékünk: egyszülött Fiát.

A szemünket is kéri az Úr Jézus külön, mert a szem az ember lényének olyan alkatrésze, amelyen keresztül a kísértő a szívemből kikergetheti az Urat, és betelepedhetik oda ő maga úrként és királyként.

Szemünknek Jézust kell nézni, és őt kell meglátni mindenben. Vajon ilyen szemünk van? Nem nézünk-e a szemünkkel olyanokra, akiket és amiket Isten az Ő kezével el akar takarni előlünk, hogy észre se vegyük és meg se lássuk? Megelégedsz-e azzal, amit Isten kínál, vagy vágyakozol olyan után, amit Ő veszedelmesnek tart számunkra, és ezért akarja eltakarni? Nemcsak meg nem adni, hanem el is takarni a szíved vágyai elől?

Minden ember, aki komolyan veszi élete megszentelődését, és szívét, szemét egyaránt oda akarja adni az Úrnak, tudja, hogy milyen nagyon nehéz a szemünknek parancsolni! Milyen sokszor látunk behunyt szemmel is, és nem látjuk meg azt, amit Isten mutat, csak azt, amit az ördög mutat.

Isten az utadat is kéri, mert Isten útján kell járnunk. De az utat előbb meg kell találnunk. Nem könnyű megtalálni, és még nehezebb megőrizni. Isten útján csak az járhat, aki szívét az Úrnak adta. A sorrendre is vigyáznunk kell. Aki előbb az utat akarja megőrizni, azután a szemeire kezd vigyázni, és végül a szívét is odaadja az Úrnak, az fordított sorrendet követ. Ez sohasem ment! Isten itt nem kötelességeinkre akarja a figyelmünket fordítani, hanem a szívünket kéri. Joga van hozzá, mert Ő minket előbb szeretett. Ő a Fiát adta azért, hogy minket fiának szólíthasson. Mindent odaadott értünk. Úgy látta, hogy ez az egyetlen lehetséges módja annak, hogy az ember is reátaláljon az igaz útra, onnan ide, tőlünk pedig Hozzá!

Urunk, bocsásd meg, hogy mi sokszor csak szóval fizetünk ki Téged, pedig Te a szívünket, a szemünket kéred, hogy utunk mindig a Te utad legyen! Köszönjük Néked, áldott Jézus Krisztus, hogy mikor mi tökéletesen eltévesztettük az utat, Te lejöttél onnan felülről, hogy légy út Te magad a bűnös ember számára a kegyelmes Atyához! Ebben az ádventi időben cselekedd meg azt a nagy csodát rajtunk, hogy mi hazataláljunk Hozzád, és szívünkkel boldogan szeressünk Téged, szemünkkel mindig csak Téged akarjunk látni, és boldogan tudjunk járni a Te utadon, amely odavezet szent trónod elé. Ámen.

„Isten, szívem néked adom / Kedves ajándokul, / Ezt kívánod tőlem, tudom, / Fogadd sajátodul! / Végy szállást az én szívemben, / Amíg itten élek, / S mint templomban, lakjál bennem, / Vezérlő Szentlélek!” (431. ének)