Hogyan lehet a kétségek között megtalálni az egységet? – ez volt a témája az idei tábornak, mellyel egész héten foglalkoztak a fiatalok. Erre épül a Ten Sing Savariae (TS) műsora is az elkövetkező tanévben, és erről gondolkodhattak az ifisekkel közösen. Idén voltak olyanok is a táborban, akik gondolkodóból „tensingesekké” is váltak, így a közönség új arcokkal, új egyéniségekkel is találkozhat majd a TS-koncerteken.
Vasárnap közös istentiszteleten vehettünk részt a balatongyöröki testvérekkel, melyen Rosta Izabella végezte az igehirdetés szolgálatát.
Szabó Laura beszámolója a táborról:
„Az idei Ten Sing és ifitábor hatalmas közösségépítő erővel bírt. Csodás érzés volt részt venni rajta és érezni, hogy itt tényleg annyit – ha nem még többet kap – vissza az ember, mint amennyit beletett. A strandolás, a közös játékok és a lazább délutánok megérdemelt pihenésként szolgáltak, hisz ha Ten Sing tábor van, akkor elég sokat dolgozunk az új évad kapcsán zeneileg, de a táncos és prózai elemek is rendkívüli figyelmet élveznek. Az idei táborról elmondható az is, hogy megérett egy másfajta közös kreativitás, mint amilyen eddig is jelen volt. Mindannyiunkban megmozdult valami, ami az ötleteket még inkább meg akarta valósítani, mint eddig bármikor. Ennek voltak köszönhetőek a remek, klasszikus dzsemmelgetős esték, melyek a közösségi köteléket is nagyban erősítették. Így nemcsak egy csapat fiatalként távoztunk onnan, hanem mint egy nagy család.”