A szép számmal összegyűlt közönséget dr. Harmati Béla László, az EOM igazgatója köszöntötte, a jelenlévők rendhagyó módon a Deák téri evangélikus egyházközség templomában foglalhattak helyet. A járványügyi szabályok maximális betartása érdekében a maszkot viselő közönség ugyanis nem a múzeum pincegalériájában, hanem a távolságtartást lehetővé tevő templomban vehetett részt az ünnepi megnyitón. A tárlatot pedig – ugyanezen biztonsági okokból – több turnusban, húszas létszámú csoportokban tekinthették meg az érdeklődők a délután második felében.

Az igazgató bevezető szavai után dr. Kertész Botond tudományos munkatárs, vette át a szót, aki elmondta: a szervezők először választottak énekkari művet a megnyitóra, és utána kértek fel hozzá kórust. Lengyel Péter művészetének ismerői számára nem meglepetés, hogy Weöres Sándor: Öregek (Kodály Zoltán mesternek) című versére esett a választás. Kodály Zoltán így írt a neki ajánlott költeményről, melyet mindössze tizenöt (!) évesen írt Weöres Sándor: „A vers mindjárt megkapott, mert ritkán hallani ilyen őszinte érzést, és főleg fiatal embertől, az öregek iránti szánalmat.” Kodály mester azután meg is alkotta azt a vegyeskart, amelyet a Fóti Kántorképző Intézet Mandák Kórusának előadásában, Kertész Péter vezényletével hallgatthattunk meg. 

A megnyitó beszédet H. Szilasi Ágota művészettörténész, az egri Dobó István Vármúzeum muzeológusa tartotta. Méltatásában ismertette a Pro Urbe- és Horváth Endre-díjas, idén 70. születésnapját ünneplő Lengyel Péter művészi pályafutásának legfontosabb állomásait. A földrajzból kimagaslóan tehetséges fiatalember tanári végzettséget szerzett, ám nem e területtel jegyezte el magát, hanem a neki adadott isteni talentum: a rajzolás, festés és a rajztanítás lett hivatása.

H. Szilasi Ágota kiemelte: „Lengyel Péter már főiskolásként eljutott a szakma csúcsára, azzal a rimóci öregasszonyt ábrázoló portréjával, amely ennek a kiálításnak is a hívóképe. (…) E rajzból kiindulva mondhatjuk, hogy Lengyel Péter szerint is az arckép az emberárbázolás jelenti a festészet legmagasabb fokát, hiszen midőn kortásainkat festjük, egyben magát a kort is festjük.” Rámutatott, a napjainkban egyre visszavonultabban élő festő meghatározó személyisége szülővárosának. Lengyel Péter a palóc táj és az ott élő, munkában megfáradt, idős emberek, a lankás domboldalak, az Ipoly-part, a fák, a parasztházak ihletett megörökítője. Felidézte, hogy apai, nagyapai ágon ott bujkált a családban a művészi tehetség, amelyet az alkotó fia is örökölt. Önarcképei már kezdő művész korában elárulták kivételes képességét. Portré, tájkép, csendélet H. Szilasi Ágota idézte a művészt, aki azt vallja: önerőből jutott el a saját formavilágához. „Művészi repertoárja széles: olaj, akvarell, de talán leszögezhető, hogy elsősorban a rajz, a tusrajz az életének fő területe. S hogy miért éppen a rajz? Ez illik hozzám a legjobban – hangzik a válasz. A 0.2-es rotringceruzának nincs párja a földkerekségen. Ezzel a végletekig lehet fokozni a tárgyak pontos megjelenítését. Rendkívül fontos az aprólékosság. Akinek nincs elég türelme a rajzoláshoz, bele se kezdjen” – idézte Lengyel Péter szavait a méltató.

Majd hangúlyozta: a művész „szakrális alkotásaiban mint örök evangélista, Krisztust belülről keresi. Ehhez olyan hitbéli erő kell, amely a látomásokat igazolja. Olyan, mintha a hitnek ez a mélysége megengedett lenne számára. Biblai alakjai kinyilatkoztatásnak tűnnek, így lesz erejük arra, hogy magukba emeljék a szemlélőt.” Lengyel Péter terepfestőnek tartja magát. „Letelepszik a folyóparton, a pipacsos réten, az aratás utáni szénaboglyás mezőn vagy valamelyik faluban, a romos, omladozó házaknál, megtalálja azt a motívumot, amit keres, és rajzol vagy fest. Körülveszi a csönd. Ezt a tűnődő világot szeretné megörökíteni. Keze nyomán utoljára még megelevenedik az eltűnő idő. Kívánjuk neki, hogy még sokáig őrizze ezt” – zárta szavait a művészettörténész.

A tárlaton Lengyel Péter grafikái mellett néhány festménye is megtekinthető az említett valamennyi kategória színe-javából: portrékat, tájképeket, csendéleteket és szakrális munkákat sorakoztat fel a Harmati Béla László igazgató és Ágoston István kurátor által összeállított anyag. Megállásra készetet egy festőálványon látható pipacsmező, a Felkelő nap címet viselő festmény; mellette a művész ecsetei és festőpalettája, valamint a tárolókban elhelyezett további érdekes dokumentumok, fényképek, levelek. Emellett megtekinthető az a portréfilm is, amelyet Nagy László, az evangélikus egyház televíziós műsorainak főszerkesztője készített 2016-ban az alkotóval Balassagyarmaton. 

A művész iránti tiszteletük jeléül a megnyitón jelen voltak D. Szebik Imre és Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspökök, Reuss András nyugalmazott teológiai professzor, Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes, előadóművész, Dobozy Borbála Liszt Ferenc-díjas csembalóművész, Nikodém Gabriella, a budapesti Bélyegmúzeum nyugalmazott múzeológus-igazgatója, dr. Kamp Salamon Kossuth-díjas karnagy, a Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya, valamint Szamos Gabriella, az ismert cukrászat tulajdonosa.