Olvasd: Márk 4,1-20.

„A jó földbe vetett magvak pedig azok, akik hallják az igét és befogadják és termést ” (20. vers)

Ennek a jól ismert példázatnak a fenti kérdésre meglepő felelete van: az ördög. Az ördög ugyanis nemcsak ott ül az igehirdető mellett és zavarja az igehirdetést, de ott ül a hallgató mellett is, és zavarja őt az igehallgatásban. Zavarását mindig úgy végzi, hogy eltereli gondolatunkat az igehirdetésről. Mindnyájunknak vannak erről tapasztalataink. Nyitott szívvel akarunk az igehirdetésre figyelni és egyszercsak azt vesszük észre, hogy gondolataink elkalandoztak, figyelmünk elterelődött. Lehet, hogy az igehirdetésben volt egy olyan szó, amely bennünk megindított egy gondolatfolyamatot és így terelődött el figyelmünk az igéről. Valami eszünkbe jutott a titokzatos emberi emlékezés útján s a tudatalatti világból feltört a tudatos gondolatvilágba. Vagy más valami vonja el figyelmünket, talán egy ember, aki mellettünk ül, vagy ki tudja micsoda az, ami miatt a figyelmünk megszűnt. Közben szól az ige, hull az igének a magja s mire újra összeszedjük magunkat és figyelni kezdünk, már elveszítettük az összefüggést.

Ne gondoljuk, hogy az ördög csak úgy figyel az igére, hogy elkapkodja a magot, mert néha maga az ördög figyelmeztet: ne ábrándozz, ne gondolkozz, figyelj oda, fontos dolgokról van szó! Valahányszor az igehirdetésben olyan részletre kerül a sor, melyet az ördög nem tart veszedelmesnek, akkor figyelmünket még oda is összpontosítja. De mikor olyan mondat következik, amely szíven üt engem, megtérésemet munkálja, nekem üdvösséges, akkor rögtön elkezdi zavaró munkáját...

Ez a példázat azt is elmondja, hogy nem csak az ördög figyel az igére, hanem Jézus Krisztus, a Magvető is nagyon figyeli az igét, figyel arra, hogy mi az igehirdetés magvetésének az eredménye az emberi szívben. János evangéliumának 12. részében, a 48. versben ezt olvashatjuk: „Aki elvet engem és nem fogadja el az én beszédeimet, van annak, aki elítélje: a beszéd, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.” Ebből az igéből világos, hogy Jézus Krisztus minden hirdetett és hallgatott igét számon tart.

Nem csak hirdetett és hallgatott ige van, van testet öltött ige is. Mi általában Krisztusra szoktuk érteni, hogy Ő a testté lett Ige. De Jézus Krisztus azt akarja, hogy az ige bennünk is testet öltsön, hogy a meghirdetett és hallgatott ige gyümölcsöt teremjen. Hallgassuk az igét és figyeljük a testté lett igét. Figyeljünk azokra, akik az örök evangéliumot, a megélt, a megvalósított igét mutatják nekünk, akik ezzel az örök emberi vágyódással vannak tele: látni akarjuk Jézust! Hála az Úrnak, hogy a magvetés munkája ma sem állott meg, sem a hirdetett ige, sem a testté lett igének hirdetése; könyörögjünk hát azért, hogy az ige sorsa bennünk gyümölcsöt termő sors legyen!

Hálát adunk Néked, Urunk, az igéért. Köszönjük Néked az írott bibliát, azt a sok-sok áldást, amelyet rajta keresztül kapunk és fogunk kapni. Köszönjük az igének minden hirdetését. Áldunk Téged minden élő igéért, mely emberi ajkakon jön hozzánk, de Tőled száll alá, mint jó adomány és tökéletes ajándék. Köszönjük ezt a könyvet is, add, hogy bárhol olvassák, mindnyájan legyenek bizonyságai annak, hogy a Te munkád sohasem hiábavaló közöttünk és rajtunk. Hallgasd meg, Uram, hálaadásunkat, bocsásd meg bűneinket és szerezz Magadnak általunk is dicsőséget. Ámen.

Nem jött el még ideje

Sión győzelmének;

Még nem zeng az ajkakon Diadalmi ének;

Még a sáncon dolgozunk

Küzdve ellenséggel,

S nyert csatánknak öröme Fájdalomban vész

Sírva vetjük a magot,

Termést nem remélve;

Hogyha irtjuk a gyomot,

Új gaz nő helyébe.

Aratunk-e, és mikor

Kötjük kévéinket ?

Mikor zengjük boldogan

Víg énekeinket?

Majd fehérlik a mező

Vidám aratásra!

Izraelnek öröke

Nem is szállhat másra!

S ott Sionnak udvarán

Fölhangzik az ének:

Hála, dicsőség legyen

A menny Istenének!

(263. ének)