1973-tól az Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatója volt, 1979-ben lelkész szakon diplomázott, később szociális asszisztens végzettséget is szerzett. 1979-ben az Orosházi Evangélikus Egyházközségben kezdte meg lelkészi munkáját, 1987 óta Kecskeméten szolgál. Rövid ideig a hírös város gyülekezetének megbízott lelkésze volt, 1989 óta a közösség igazgató lelkésze. A Déli Evangélikus Egyházkerület kerületi missziói lelkészeként, a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye számvevőszéki elnökeként, illetve a Területi Választási Bizottság tagjaként is munkálkodik. Írásai a Lelkipásztor szaklapban és az Evangélikus Élet hetilapban jelennek meg. A Kecskeméti Evangélikus Gyülekezet 200 éves évfordulójára kiadott emlékkönyvet is ő állította össze.
Immár több mint két és fél évtizede a kecskeméti közéletben is aktív szerepet vállal. 1989-től 1994-ig az Európa Jövője Egyesület elnöke volt, városi ünnepek, rendezvények rendszeres előadója. A szűkebb és tágabb értelemben vett közösségért folytatott tevékenységéért több elismerést is kapott: Európa Gyermekeinek Jövőjéért Díj (1997), Dr. Varga László-emlékérem (2010), Kecskemét Szociális Ügyéért Díj (2012), Az év lelkésze – Tessedik Sámuel-díj (2014).
A cikk a továbbiakban itt folytatódik, Kis János személyes soraival.