„Nem lehet siettetni a dolgokat, de ami az elmúlt 50 évben történt, az nem elhanyagolható jelentőségű” – mondta dr. Fischl Vilmos MEÖT-főtitkár köszöntése után dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, aki fél évvel ezelőtt, a magyar nyelvre lefordított kötet tavalyi megjelenésekor már méltatta az eddig elért eredményeket.

A professzor megszólalásában többször is utalt II. János Pál pápa Ut unum sint (1995) című enciklikájára, amely az ökumenikus elköteleződésről, a korábbi dialógus állomásairól és a közös útkeresésről szólt.
Mérföldkőként emelte ki az 1999-ben aláírt A megigazulástanról szóló közös nyilatkozatot és a most kiadott párbeszéd-dokumentumot is. Kránitz Mihály szerint mindezek ajándékok a két egyház kapcsolatában, az irány jó, hogy testvérként fordulunk egymás felé és keressük az utakat, amelyek megfelelnek Jézus Krisztus tanítványi elvárásainak.
Azokhoz a területekhez, amelyeken megvalósult már az egyházak közötti egységes szemlélet, ragaszkodnunk kell az egység megtartásához.
Javasolta, hogy fontos lenne a 2017-es évben egy közös Agenda kidolgozása, amelyet a közös meditációk, istentiszteletek során használni lehetne, az egyházi év eseményeinek megfelelően pedig közös megnyilatkozások kiadását szorgalmazta.
Kránitz Mihály szerint fontos az, hogy „az egyházak egymás szemébe tudjanak nézni és közös nyilatkozatok, kölcsönös kiengesztelődések, bocsánatkérések során felelősen tudjanak a jövőben cselekedni is. Szembe kell nézni a régi fájdalmas sebekkel, de a vitatkozó magatartás, a kinek van igaza kérdésfelvetés már nem állja meg a helyét. Az előítéletek felett eljárt az idő. El kell fogadnunk gyengeségeinket, de a másik fél tényleges megismerése a járható út az ökumené terén” – tette hozzá.

Dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa szerint is a megjelent kötet utat jelöl, olyan, mint egy térkép. Annak ellenére, hogy az egyházak tudják, Jézus Krisztus betlehemi testet öltése a kezdet és újbóli eljövetele lesz majd a teljes beteljesülés. A professzor szerint a globalizáció, az ökumené és a szekularizáció világában együtt kell az egyházaknak szolgálniuk. „Fontos, hogy a keresztények a világ felé közösségben legyenek, és az evangéliummal szolgáljanak” – mondta. 50 éve kezdődött el a komoly párbeszéd a katolikusok és az evangélikusok között, amelynek fontos lépése az, hogy meg kell tisztítani az emlékeket, be kell gyógyítani a sebeket, hogy egy közös jövőben tudjunk gondolkodni. Nem csak a reformáció ajándékairól, hanem a szakadás feletti fájdalomról is beszélni kell, és a felekezetközi párbeszédben szükséges lenne az úrvacsora (eucharisztia) közös megünnepléséig eljutni. A dokumentum megjelenése után tehát most a következő lépés az lenne, hogy elgondolkodjunk a teendőkről és a megvalósulásról.
Az augsburgi szakadásra adott válasz volt a tridenti zsinat, amelynek határozatai egységesítették (1545) a katolikus egyházat, hangsúlyt helyeztek a tanításra. A professzor hangsúlyozta azt is, hogy sajnos a Sola Fide elv teljes elutasításának kimondása mellett az emberi érdekek, gyengeségek dominanciája és félreértések is hozzájárultak akkor a szakadás elmélyítéséhez. Bár a II. Vatikáni Zsinat ezen már enyhített és ezt a tanítást elfogadta, mégis kimondta, hogy a katolikusok valóságos, ám de töredékes közösségben vannak a többi keresztény emberrel.
Reuss András megfogalmazta a közös párbeszédkötetben lévő aszimmetrikus jelenségeket is. Őszintén beszélt arról: nem érti, hogy ha együtt mondjuk ki azt, hogy nem értünk egyet egymással valamiben, akkor abban mi az egység felé törekvés. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy igen sok elmélyült és tisztázó megbeszélésre van szükség egymás jobb megismerése érdekében, hogy meglássuk és belássuk korlátainkat. Sok idő kell még az okozott sebek gyógyulásához és ahhoz, hogy belássuk, bár egymástól különböző, de mégis egymást elfogadó testvérek vagyunk.

Ezután dr. Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusa az egyháztörténelmi tényeket ismertetve kitért arra, hogy a helvét irány mindig is törekedett arra, hogy az egyházszakadáshoz vezető dolgokon enyhítsen. Maga Kálvin János is sokat munkálkodott azon, hogy egyfajta dialógus jöjjön létre az egyházak között. A helvét hitvallás aláírói magukat például mindig katolikusoknak nevezték, az egy anyaszentegyház létének jegyében. Szűcs Ferenc ezt egyfajta naiv optimizmusként aposztrofálta és elmondta, hogy még Méliusz Juhász Péter is 1562-ben azt hitte, hogy a szakadás nem végleges a két egyház között. A különböző református hitvallások készítői a korábbi egyházatyák által kiadott hitvallásokra hivatkoztak, sőt még skolasztikusokat is idéztek. Úgy tartották, nem szolgálja Isten ügyét, ha vétünk a szeretet szabálya ellen. A Biblia ugyan kétélű kard, de nem egymás ellen használva, hanem a közös ellenség, a gonosz ellen.
Szűcs Ferenc szerint tárgyilagosan kell beszélnünk saját mulasztásainkról és fontos lépés a közeledésben a kölcsönös kiengesztelődés. (Debrecenben II. János Pál pápa megkoszorúzta a gályarab emlékművet, Esztergomban a reformátusok, az evangélikusok bocsánatot kértek a katolikusoktól a meggyilkolt mártírok miatt.)
A református professzor hangsúlyozta azt is, hogy pont a megigazulástanhoz való ragaszkodás vezette eddig a református egyházakat abban, hogy bizonyos tekintetben tartózkodtak a különböző közös nyilatkozatok aláírásától.

Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságának elnöke, a Lutheránus Világszövetség alelnöke összefüggéseibe és a maga perspektívájába is próbálta elhelyezni az iratot. Elmondta, hogy nem csak 500 év elszakítottságról, hanem 50 év együttműködésről is kell beszélni a katolikus és evangélikus egyházak között. Emlékeztetett arra, hogy még 1997-ben, a lutheránus tagegyházaknak nyilatkozniuk kellett arról, támogatják-e a Megigazulástanról szóló közös nyilatkozat aláírását. Nyolcvan tagegyház igennel, öten nemmel és öten igennel, ám bizonyos fenntartásokkal nyilatkoztak, öt tagegyház pedig bár támogatta az aláírást, de későn nyilatkozott a kérdésről. A katolikusok válaszukban pontosítási igénnyel éltek és a közös nyilatkozaton túl egy függeléket is csatoltak az irathoz.
Az irat elfogadása ellenére, a megmaradt különbségek sem elhanyagolhatók. 2006-ban aztán a metodista egyházak, 2016-ban pedig az anglikánok is üdvözölték, elfogadták és aláírták a nyilatkozatot. 2017-ben ezután sor kerülhet arra, hogy a Református Egyházak Világközössége is esetleg csatlakozik a nyilatkozat aláíróihoz. A püspök elmondta, hogy érdeklődéssel várja, mi lesz a református döntés.
A most kiadott párbeszéd-dokumentumot eddig 12 nyelvre lefordították már, széles körben eddig jó fogadtatásra lelt, teológiai konferenciákat tartottak, tanulmányokat adtak ki a témában.
A közös jövő szempontjából azonban fontos a könyv mellett az a nemrégiben nyilvánosságra hozott ökumenikus bűnbánati liturgia is (magyarul még nem fordították le), amely hálaadó, bűnbánati részeket tartalmaz, közös tanúságtételt és együttes cselekvést szorgalmaz. Külön érdekesség, hogy a dokumentum egyes részei is megjelennek az istentiszteleten elolvasásra kerülő szövegek között és közös cselekvések (közös gyertyagyújtás) is elősegíti az együtt indulást.
A püspök idézte a finn Eero Huovinen püspököt, aki percekre lebontva egyfajta cselekvési tervet javasolt a dokumentummal kapcsolatban. Tíz másodpercet fordítsunk a cím ízlelgetésére (honnan hová), három percet az előszóra, három percet az irányt mutató, könyvvégi gondolatokra. A percek után pedig szánjunk két órát a dokumentumra, olvassuk el és hagyjuk, hagy inspiráljon bennünket. Aztán tartsunk rövid szünetet és Luther nyomán igyunk meg egy sört is.

A Magyarországi Baptista Egyház képviseletében Pap János egyházelnök üdvözölte a dokumentumot és hangsúlyozta, hogy az anabaptista elődökre való utalás különösen fontos benne egyháza számára.
Dr. Almási Mihály újszövetségi professzor, tanszékvezető egyetemi tanár elmondta, hogy a baptista egyházban hitvallások, dogmatikák nincsenek, csak bizonyos körök által elfogadott álláspontok léteznek, de egységes baptista álláspont elképzelhetetlen. Véleménye szerint nincsen értelme annak, ha siettetjük a folyamatot, kis lépések kellenek az egyházak egymás felé való közeledése terén. A hívek nem szeretik a kényszerítést.

Csermák István metodista szuperintendens elmondta, hogy a metodisták mindig is érdekeltek voltak az ökumenikus kapcsolódásokban. A Vatikánnal való együttgondolkodás is igen jellemző volt az elmúlt évtizedekben, így Szöulban a Megigazulástanról szóló nyilatkozatot írták alá, de fontos a Leuenbergi Konkordanciáról való együttgondolkodás is. Tíz éve Angliában az anglikán egyházzal az egységkeresés elindult, ami kiindulópontja volt a további párbeszédnek.

Kovács Zoltán metodista lelkész az 1960-as évektől tekintette át a korábbi nyilatkozatokat. Érdekességként emelte ki, hogy a Metodista Világtanács 2010 húsvétján kiadta a Vatikánnal közös párbeszédjeiket felölelő dokumentumkötetet. A két egyház között feszültség, fájdalom történelmileg sosem volt, csak tantételekben volt nézeteltérés, így viszonylag könnyebb fájdalmak nélkül egymással párbeszédet folytatni. Az Amerikai Lutheránus Egyházzal az Egyesült Metodista Egyház teljes úrvacsorai és szószéki közösségben áll.
A Megigazulástanról szóló nyilatkozatot a tagegyházak is véleményezték és nyolc pontban foglalták össze azt a lelkületet, amellyel a dokumentumhoz kapcsolódtak.

Pataky Albert pünkösdi egyházelnök elmondta, hogy bár a Szentlélek hozta létre az egyházat, mégis a Szentlélek munkájára nagy hangsúlyt fektető pünkösdi mozgalom volt az, amelytől minden egyház elhatárolódott a létrejöttekor. De a Szentlélek az, aki egyesíti az egyházat, az ő munkája segít abban, hogy ma már szinte minden egyházzal párbeszédben állhatnak.

Rozgonyi Botond, a Pünkösdi Teológiai Főiskola rendszeres teológiai oktatója viccesen megjegyezte, hogy ha a baptistáknál nincsenek tantételek és dogmák, akkor ők mit is mondhatnak. Örült annak, hogy a globalizáció, az ökumené és a szekularizáció korában a pünkösdiek a gyakorlati területen az egyházak közötti munkában sokat tehetnek a szekuláris emberek elérésében is. Imaközösségben és szószéki közösségben, sőt interkommunióban vannak a legkülönbözőbb gyülekezetekkel és a dogmatikai különbségek nem választják el őket másoktól.
A Pünkösdi Világkonferencia szűk hitvallása kilenc pontból áll. Ebből egyetlen pont speciálisan pünkösdi: „hiszünk a Szentlélek keresztségében, amelynek bizonyítéka a nyelveken szólás”. Ez ahogyan összeköt, úgy el is választ a Szentlélek keresztség értelmezésének „vonalán”. A szónok felsorolta a pünkösdi mozgalom terjedésének állomásait. Hangsúlyozta, hogy ne a korábbi prekoncepció alapján értelmezzük a másik véleményét, hanem törekedjünk a másik látásmódjának alapos megismerésére, értsük meg, ők mit értenek az alatt, amit mondanak.

Az alkalmon részt vett még dr. Kocsev Miklós egyetemi tanár, dr. Szalay András metodista teológus és Marosi Nagy Lajos baptista lelkész, valamint az egyházak médiumainak képviselői.

A hozzászólások után Fischl Vilmos megköszönte a résztvevőknek a gondolatok összevetését és közös imádsággal zárult a konferencia.