Észszerűnek tűnő magyarázat bőven adódott: nehogy már itt, a mi szép szállásunkon szüljön meg ez a nő! Ki fizeti majd a takarítási díjat? Ki állja a cehet? Ezek idegenek, jöttmentek, kétes alakok. Éppen elég gondunk, bajunk van ezzel a nyomorult népszámlálással meg általában a rómaiakkal. És persze a magunk szerencsétlen vezetőivel, mint például a kiszámíthatatlan és idióta Heródessel, és akkor még nem beszéltünk a pocsék időjárásról és a drahma rossz árfolyamáról.

„Kívül tágasabb!” – ezt jelezték az elutasító hangok és az ajtócsapódások.

Így talált Mária és József odakint, az istállóban menedéket, ezért fektették a megszületett Jézust istállóba. Aki ettől kezdve már tudatosan ezt élte át, később ezt örömmel képviselte. Kívül tágasabb! Őt nem lehetett és nem lehet sablonok közé szorítani, kalodába zárni. Ő vallotta a zsoltárossal együtt: „tágas térre állítottad lábamat” (Zsolt 31,9). Átélte, hogy a rókáknak barlangjuk, az égi madaraknak fészkük van, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. Ám kívül valóban tágasabb. A természet volt a vánkosa, a csillagos ég a takarója. Nem vált a bennfentesek cinkostársává, hanem a tágasság iskolájába járt, és oda hívta övéit is. Ha a hagyományos körülmények között nincsen számára hely, akkor ő a maga radikális igazságával tölti ki a teret.

Nincs hely Jézus számára – a múlt és a jelen gyakori tapasztalata ez. Amikor – még a hetvenes években – lelkes iskolatársaim kopogtattak osztályunk ajtaján: „Szabad-e ide bejönni betlehemmel?”, tanárunk hangja öntudatosan felcsattant: „Nem szabad!” Jézusnak a tanterem ajtaján kívül kellett maradnia. Ugyancsak a hetvenes években egy művészeti boltban valakinek egy keresztet akartam venni. Szinte büszkén szólt az eladónő hangja: „Mi nem tartunk klerikus beállítottságú tárgyakat!” Akkor ideológiai okai voltak mindennek, ma talán a „PC”, a politikai korrektség bűvöletében gondolják némelyek a világ sok pontján, hogy az egyháznak nem lehet köze az oktatáshoz, és a szakralitást szigorúan el kell választani a művészettől.

Nincs hely Jézus számára, mert ő a maga ethoszával és radikális szeretetével csak zavaró tényezőnek számít.  

Önkritikusan meg kell vallanunk, hogy voltak olyan történelmi korok, amikor nem csak a kívülállók, a pogányok, az istentelenek taszították el maguktól Jézust, de bizony még az egyház is. Azok, akik őrá hivatkoztak, ám nevével csúful visszaéltek. Akik látták mások testi–lelki szenvedését, a gyűlöletet, az elnyomást, de nem emelték fel szavukat a törvénytelenségek ellen. Bűnbánattal meg kell állapítanunk, hogy sokszor maga az egyház is ezt mondta Jézusnak: „Számodra itt nincs hely! Kívül tágasabb!”

Kívül tágasabb! – mintha ezt mondaná a jólétében elkényelmesedő és gyávaságból elvilágiasodó európai keresztyénség is Jézusnak. Ő pedig ért a szóból, és inkább Afrikában vagy Ázsiában veri fel a sátrát. Elvégre ott tágasabb. Miközben az öreg kontinens balgatag módon száműzi Jézust a maga civilizációjából, távoli földrészek népei körében mindennél erőteljesebben hódít a keresztyénség. Akikhez egykor misszionáriusokat küldtünk, azok ma nekünk tanúskodhatnak élő hitükről és odaszánásukról. Tavaly Namíbiában járhattam egy teológiai konferencián. Vasárnap egy, az ottani viszonyok között kicsinek számító gyülekezetben vettem részt istentiszteleten. Hetvenhét gyermeket kereszteltünk meg!

Európai kereszténység: karácsony közeledik! Nem egyszerűen egy kedves ünnep, hanem maga Jézus, a testté lett Isten. Ne zárjuk ki őt az életünkből, ne tegyük ki a „Megtelt!” táblát, hanem fogadjuk őt örömmel és hálaadással. 

Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában 2018. december 23-án.