Leleplezték a kondorosi Trianon-emlékművet

Leleplezték a kondorosi Trianon-emlékművet

Share this content.

Forrás: MTI
Kondoros – Hatalmas erő rejlik az összefogásban, ezt bizonyítja a magyarság történelmi múltja és a mostani emlékműavatás is – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára 2020. augusztus 21-én, Kondoroson, ahol leleplezte a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából állított szobrot. Az emlékművet megáldotta többek között Tuska Tibor evangélikus lelkész.

Ünnepi beszédében szólt arról, hogy sok nehézség jutott a magyaroknak osztályrészéül, de a szabadságba, a nemzeti értékekbe és a keresztény kultúrába vetett hit mindvégig kitartott.

Erre a hitre és egységet teremteni képes hazafiakra van szükség most is – közölte.

Az államtitkár utalt arra, hogy határon innen és túl is számosan ajánlottak fel pénzt az emlékmű elkészítésére. Mint mondta, a magyarok, ha hisznek valamiben, kitartanak amellett tűzön-vízen át.

Németh Szilárd szerint a múltat nem feledve kell előre tekinteni, és mindent meg kell tenni a nemzet határokon átívelő egységének megóvásáért.

Az ünnepségen felolvasták Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levelét, amelyben egyebek között úgy fogalmazott: Trianon seb, stigma és küldetés.

Az emlékmű a nemzeti összetartozást és a jövő útját hirdeti – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

A honosítás a nemzet közjogi egységesítése, a ma válasza Trianonra – írta Semjén Zsolt.

Ribárszki Péter (Fidesz-KDNP), Kondoros polgármestere azt mondta: az emlékmű az egység, az elpusztíthatatlanság és az igazságba vetett hit „golgotája”.

Az emlékhely arra szólít, hogy „tovább élünk, tovább fejlődünk és egymás kezét fogva fordulunk szembe ma is, akárcsak száz esztendővel ezelőtt, Európa szégyenével, a Trianonban összetákolt diktátummal” – fogalmazott.

Zuberecz Tibor, a kondorosi Trianon Emlékbizottság elnöke, a Békés Megyei Vadászszövetség titkára elmondta: politikai hozzáállástól függetlenül, határon innen és túlról számos felajánlás érkezett, a pályázaton elnyert összeggel együtt több mint négymillió forint gyűlt össze. Ritkán tapasztalni ilyet manapság – jelentette ki.

Kenyeres Oszkár, a Hazajáró című turisztikai-honismereti magazinműsor szerkesztője köszöntőjében azt mondta, 2020-ban nem a száz éve elcsatolt országrészek visszatéréséről kell beszélni, hanem azokról a határon túli magyar közösségekről, amelyek ellenállnak az asszimiliációnak.

A kondorosi emlékmű Minya Gábor és Minya István alkotása. A Békés Megyei Vadászszövetség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázaton elnyert 1 millió 250 ezer forintot felajánlotta az emlékmű elkészítésére, amelyet emellett önkormányzati támogatásból és közadakozásból finanszíroztak.

Az emlékművet Kis Illés baptista lelkipásztor és Tuska Tibor evangélikus lelkész áldotta meg, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a szobor előtt.

Az ünnepség végéhez csatlakozott Kasnyik Gábor futótársaival, akik célállomásként érkeztek meg a „100 év 100 km” elnevezésű Trianoni-emlékfutásról.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!