Ki ne élte át – akár konfirmandusként, akár szülőként, akár lelkészként, vagy gyülekezeti tisztségviselőként – hogy mennyire csikorgóan ellentmondásos tud lenni a liturgikus fegyelemmel elmondott betanult szöveg a mögöttes tartalommal? És aztán ott van még a „bezzeg a mi időnkben” kezdetű mondatok sokasága! Negyvenen térdeltek az oltárhoz annak idején, - ez az egyik oldal. A másik pedig az, hogy közülük alig-alig maradtak templomba járó egyházfenntartók mára.
Fogyunk, ez tény. És a tanítás, tanulás komolysága és mélysége is jelentősen átalakult az utóbbi években. Tíz éve még izgatottan rágták ajkukat a nebulók a vizsga előtti utolsó pillanatokban. Ma már az is megtörténhet, hogy egy konfirmandus csoport teljes létszámban csak az ünnepségen találkozik először – a kétéves felkészítés ellenére. És ajakrágó izgalom helyett még a harangozás előtti pillanatokban is a telefonjukra letöltött játékon próbálják saját rekordjukat megdönteni.
Változik a világ. Ez ellen lázadozni felesleges. Jézus Krisztus azonban tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. És Jézus Krisztusban az egyetlen, örökkévaló és soha nem változó Isten azért lett emberré, hogy a Szentlélek erejével, újjászületve, mi emberek mégis Isten tökéletes képmásai lehessünk. A Szentháromság titka végtére is nagyon egyszerű. A fehér oltárterítő liturgikus szempontból is egyesíti a két ünnepet. A konfirmációt és a Szentháromság vasárnapját. Balassagyarmaton ez történt.
A zsúfolásig megtelt templomban nyolc fiatal: Ábel Botond, Beke Szabolcs, Cservenák Eszter, Gembiczki Máté, Kore-Molnár Gábor, Molnár Máté, Nagyházi Attila és Sallói Lili egy-egy rövid elmélkedést mondott a Miatyánk kéréseihez kapcsolódóan, miközben a gyülekezet a 72-es számú Luther-éneket énekelte versszakonként.
A konfirmációt követően a meghívott emlékező konfirmandusok köszöntése következett. Huszárik Ildikó felügyelő már évek óta nagy gondot fordít arra, hogy a kerek évfordulókat számon tartsák. Az anyakönyvi bejegyzések alapján a kortársak segítségével azonosítják a személyeket, és kinek személyesen, kinek rokon vagy ismerős útján, kinek pedig postán küldik el a meghívót. Az idei, reformációi jubileumi évben különös hangsúlyt fektettek a külcsínre, és fényképet is mellékeltek a meghívóhoz. A hatvan évvel ezelőtti konfirmációs fényképen Szabó József püspököt vette körül a gyereksereg, akik közül nyolcan jöttek el. Volt, aki a tengerentúlról érkezett. És olyan is, aki épp most, talán részben a meghívásnak köszönhetően kapott kedvet újra kapcsolatot teremteni egyházával.
Az ötven éve konfirmáltak közül Honti István, a gyülekezet korábbi felügyelője mondott köszöntő és biztató szavakat. A hetven éve konfirmáltak közül egy testvérünk érkezett, aki láthatóan jól érezte magát végig, és a huszonöt éve konfirmált társával vidáman beszélgetett. A fiatalabbak talán még kevésbé érzik a jelentőségét ezeknek a kerek évfordulóknak, amit az is jelez, hogy a huszonöt éve konfirmáltak közül csak ketten érezték szívügyüknek ezt a találkozást.
Annál nagyobb öröm, hogy Ipolyszögön, a húsvét utáni vasárnap tartott konfirmációi istentiszteleten az ott öt éve konfirmáltak közül mind a négyen jelen voltak, így az idén egyedül helytálló, és ezáltal a filia gyülekezetét egy szép ünneppel megajándékozó Kerék Gergő bátyja is. Az ötven éve konfirmáltak közül egy testvérpár, a hatvan éve konfirmáltak közül pedig három asszony testvérünk örvendeztette meg a gyülekezetet jelenlétével. Az ilyen ünnepi alkalmak, és a hozzájuk kapcsolódó felszabadult és könnyed „asztali beszélgetések” méltó folytatásai a reformáció örökségének.