Konfirmáció volt Kiskunhalason

Konfirmáció volt Kiskunhalason

Share this content.

Szöveg: Honti Irén
Kiskunhalas – „Hét fiatallal készültünk a konfirmációra az idén. Ennyien még egy évben sem voltak konfirmandusok az elmúlt 22 év alatt. Hét 13 éves diák öt kiskunhalasi iskolából. A családokkal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy a legnagyobb elővigyázatosság mellett mégis megtartjuk a konfirmációt a nyár folyamán, amikor már a korlátozások feloldásra kerülnek. A Halas Média segített abban, hogy az udvaron és a teraszon is látható legyen az ünnepség, így az egymástól való távolságot is tudtuk tartani” – írta szerkesztőségünknek Honti Irén lelkésznő.

A fiatalok nagyon ügyesek voltak a vizsgán, felemelő volt hallani bátor helytállásukat, a konfirmációi kérdésekre adott válaszaikat, az általuk választott evangéliumi történeteiket a mondanivalóval és a szívből szóló köszöntőt szeretteiknek. Az istentiszteleten az egyik fiatal testvérünk a keresztség áldásában is részesült.

Az igevers, amely üzenetként szólt az igehirdetésben: „A rád bízott drága kincset őrizd meg...” (2Tim 1,14) Igen, drága kincs Krisztus, a mi élő Urunk és Mesterünk, Aki meghívott az Ő útjára. Drága kincs az evangélium, a krisztusi értékek, melyeket a fiatalok is megszólaltattak. Drága Kincset kaptunk a szeretet Istenétől, hogy általa formálódjunk, hogy azt megőrizzük és továbbadjuk.

A fiatalok az istentiszteleten vallást tettek hitükről a konfirmációi vallástétel szavaival, személyes igei áldást kaptak az oltárnál, majd életükben először úrvacsorát vettek.

Ez most kicsit másképpen történt, de annál nagyobb ünnepélyességgel.

Az ünnepség végén néhány kedves szó kíséretében gyülekezetünk felügyelője, Jeszenszky Péter közreműködésével a fiatalok átvették egyházkerületünk ajándékát, egy Szentírást, a konfirmációi emléklapot és egy Luther-rózsa kitűzőt. Isten Lelkének öröme töltötte el a szívünket ezen az ünnepen.

Hálásak vagyunk, hogy hét drága lélekkel és családjaikkal gazdagodott egyházunk és halasi evangélikus közösségünk. „Az Úr csodásan működik...” énekeltük, és valljuk is. Erős vár a mi Istenünk! S. D. G.

Hivatkozások: A Halas Média cikke. -
Címkék: konfirmáció - kiskunhalas -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!