„Hal helyett hálót adni” – Kongót segítő magyarországi kezdeményezésről hallgattak előadást az EKME résztvevői

„Hal helyett hálót adni” – Kongót segítő magyarországi kezdeményezésről hallgattak előadást az EKME résztvevői

Share this content.

Budapest – A Kongóból származó, majd ott iskolát és árvaházat építő France Mutombo Tshimuanga tartott előadást az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) összejövetelén. A beszámolóból kiderült: a jólét és az éhezés fogalmai szubjektívek. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Az Evangélikus Külmissziói Egyesület legutóbbi összejövetelének vendége France Mutombo Tshimuanga Kongóból származó, Magyarországon élő adventista lelkész, az Afrikáért Alapítvány Magyarország elnöke volt. Mutombo ösztöndíjasként került Magyarországra, a Sola Scriptura Hittudományi Főiskolán tanult. Jelenleg az alapítvány vezetésén kívül bevándorlók között végez missziói munkát.

Az EKME meghívására az előadó beszámolt az Afrikáért Alapítvány Magyarország tízéves működéséről. Az alapítvány fő célkitűzése az oktatás. Mutombo elmondta: „Amikor az első misszionáriusok megérkeztek Afrikába, kórházat, missziói központot és iskolát alapítottak. Ennek példájára az alapítvány egy négyszáz fős iskolát és egy árvaházat hozott létre Kongó egyik nyomornegyedében.”

Az adventista lelkésztől megtudtuk, hogy az iskolai oktatáson belül külön hangsúlyt kap az, hogy a diákokat és az árvaházban nevelkedőket megtanítsák a tudatos életvezetésre, új szemlélet elsajátítására. Az előadó felhívta a figyelmet a támogatás lehetőségének egyik formájára, a Fogadj örökbe! programra. Ebben kettőezer-ötszáz forint havi támogatással teljes mértékben fedezni lehet egy diák egy hónapos tanulmányát. Ezen kívül az alapítvány a Hagyj nyomot! projekttel kívánja megismertetni az afrikai életet az érdeklődőkkel. Ennek az akciónak a keretében magyarországi önkénteseket visznek Afrikába, ahol az ottani kultúra megismerése mellett a vállalkozók karitatív munkát végeznek, továbbá előadásokkal szorgalmazzák a magyarországi szemléletformálást.

Az előadásból kiderült: az alulról jövő kezdeményezés sok esetben magában hordozza a kreativitást, viszont annak előkészítése nem mindig körültekintő. A felülről, az adományozó oldaláról érkező kezdeményezések viszont sok esetben nem találkoznak az igényekkel. Meglátása szerint a kétféle megközelítés összehangolása váltja ki azt a kreatív és hosszú távú eredményeket hozó szemléletet, amely által tényleges segítséget lehet adni.

Mutombo így fogalmazott: „A felülről érkező segítségnyújtás – akár politikai, akár egyházi – sok esetben missziói munkává alakul, míg az alulról induló kezdeményezések hivatássá tudnak válni. Így a mi iskolánkban például a most végző orvostanhallgató kifejtette, hogy vissza szeretne jönni hozzánk, hogy orvostudományi ismereteit intézményünkben, mások javára kamatoztassa.”

Az adventista lelkész így vallott alapítványa hivatásáról: „Az erős motiváció találkozott a magyarok motivációjával. Hittünk abban, amit csinálni akartunk, egyúttal abban is, hogy nem mi, hanem Isten cselekszik általunk. Reményünk eredménye pedig az lett, hogy segíteni tudunk éhező testvéreinknek.”

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!