Épp hogy elindultaknak, szolgálatuk összegzésére készülőknek, lankadóban lévőknek és újra megelevenedőknek szólt Isten igéje: „Kelj fel, és menj…!” S beleéltük magunkat Fülöp és az etióp kincstárnok kontrasztokkal teli történetébe. A Lélek munkájának dinamizmusa provokálta ernyedt lelkünket.

Annál nagyobb kontrasztot jelentett elképzelni saját életünket és szolgálatunkat, mint egy templomépületet, és ezen a statikus képen keresztül látni és láttatni azt, hogy éppen hol is vagyunk. Mi határozza meg mindennapjainkat? Játszottunk a képpel, elképzelve, hogy hegycsúcson vagy városi forgatagban áll a kis kápolnánk, vagy éppen katedrálisunk. Lehet, hogy még kész sincs, lehet hogy már renoválásra szorul. Lehet, hogy homály van benne, vagy éppen a színek, fények és árnyékok játéka.

Templomunkból kilépve újabb útra indultunk lélekben: Emmaus felé.

A 24 óra második fele szombat délelőtt már a hegyről való kitekintés, előretekintés jegyében telt. Mi minden vesz körül bennünket a világban? Milyen politikai, társadalmi és vallási átalakulások közepette kell megtalálni saját küldetésünket a 21. század Magyarországán? Benne tudunk-e maradni abban a teremtő, missziói feszültségben, ami az Úr Jézus szolgálatát mindig is jellemezte, s ami talán a legnagyobb kihívás minden hívő ember számára: a legnagyobb bizonyosságban élni a legnagyobb kérdések nyitottságával. Mozgásban lévő apostolnak lenni, és az otthon biztonságos stabilitását nyújtani a megnyugvást keresőknek. Formákat és kereteket találni, s ezekbe soha nem belemerevedni.

Az idő mindenesetre kitisztult. Igazi őszi verőfényben kaptuk az áldást, és indultunk lefelé a hegyről.