A kiskunhalasi Semmelweis kórház lelkészeként javasoltam az intézmény vezetőségének, hogy legyen egy olyan karácsonyi ünnepség, amelyen együtt vannak jelen a kórház személyzetének tagjai és az egyházak képviselői. Hálás voltam, hogy a kórház vezetősége igent mondott a kezdeményezésre.
A 2015-ös esztendő karácsonyi ünnepsége a hatodik volt a kórház történetében. Ez idő alatt elértük azt, hogy az eseményen jelen vannak a kórház vezetői, a főnővérek, a kórház dolgozói, illetve azok a betegek, akik el tudnak jönni; az egyházak képviseletében a lelkészek, a papok, a szolgálattevők, valamint a város iskolái részéről az énekkarok, a diákok, a zenészek és a kórustagok is. Először még csak ötvenen voltunk, az utóbbi években pedig egyre többen, mintegy százan vesznek részt ezen az alkalmon.
Az ünnepséget évek óta a kórház főigazgatója, dr. Romhányi Zoltán nyitja meg köszöntő szavaival. Az igazgató mindig megajándékoz bennünket egy verssel. A mostani ünnepségen Reményik Sándor Kegyelem című költeményét olvasta fel. A Bibó István Gimnázium diákjai egy karácsonyi történetet és egy verset hoztak, amelyre Zákányné Frei Erzsébet magyartanárnő készítette fel őket. (A tanárnő evangélikus, a gyülekezetünk tagja.) A Szilády Áron Református Gimnázium diákjai egy kórussal, illetve két énekkel szolgáltak. Az énekkart Andáné Vastag Andrea tanárnő vezette, a hangszeres kíséretet pedig Bíró Emőke tanárnő.
Nagy élmény volt a több hangszerrel kísért énekeket hallgatni, a lelkes fiatalokkal együtt énekelni a refrént. Az ősi szép karácsonyi énekeket evangélikus kántorunk, Nagy Bori kísérte.
A karácsonyi igehirdetést dr. Finta József római katolikus pap tartotta, a köszöntést pedig Édes Árpád református lelkész. A csendes imádságok közben taizei énekeket énekeltünk.
Az ünnepség végén következett a gyertyagyújtás, majd mikor minden gyertya égett, felállva, együtt énekeltük el a Csendes éj című jól ismert éneket.
Az áldások után dr. Kellner Barnabásné Marika ápolási igazgatónő kedves szavaival fejeződött be az ünnepség. Nagy örömmel a szívünkben búcsúztunk el egymástól ezen a karácsonyi ünnepen is.
Hálás vagyok, hogy a Szentlélek hat éve arra indított, hogy folytassuk az Ő teremtő művét, és legyen egy olyan alkalom, amely:
– missziói jellegű, amelyen a karácsony lényegéről van szó: Jézus Krisztus születéséről, eljöveteléről;
– közösségbe vonz Istennel és egymással, ami a mai, egymástól elidegenedett világunkban a Szentlélek egyesítő szeretetének jele;
– találkozási pont a kórház, az egyházak és az iskolák között, és mint ilyen, egészen sajátos;
– újszerű, mert a tanácsterem lett a templom erre az órára, ahol Jézus nevében voltunk együtt; az asztal lett az oltár; helye volt a tapsnak, mint tetszésnyilvánításnak is;
– a szabadabb, közvetlenebb stílus miatt is többeket vonz a városból, akik szívesen jönnek erre az egyetemes, nyitott alkalomra.
Kórházlelkészként meggyőződésem, hogy nagyon fontos a szenvedő emberek közötti szolgálat. Az evangéliumokban azt a Jézust látjuk, aki mély empátiával és gyógyító szeretettel fordult a szenvedő ember felé. Manapság, amikor a hitoktatás oly jelentős szerepet és lehetőséget kap, nem hanyagolhatjuk el a kórházi szolgálatot, a kórházban lévő jelenlétet, a személyzettel, a kórház vezetőivel való kapcsolattartást.