Különösen azért is érdekelt az egyik ilyen műsor, mert nem valóságshownak indult. Majd fél éves küzdelem során a bajnokok és a kihívók csapata küzd egymás ellen, hogy egy fiú és egy lány atléta elnyerje a fődíjat (engem azért is érdekelt, mert a pályák érdekes voltak és kicsit hasonlítottak a Ninja Warrior játékhoz, melynek én is szereplője voltam). Aztán manipulatív módon az egész mégis valóságshowba ment át. Köszönhető ez annak, hogy a két csapat szeparálva van és több héten keresztül együtt kell lennie különböző módon szocializált embernek, akárcsak a nagyvilágban.

A küzdelem végére a kihívók csapatában sokak szeretetét elnyerte egy fiatal, csinos, ügyes és intelligens lány. Nyilván ezen tulajdonságok alapján is fel lehetett rá figyelni, de nem emiatt szurkolt neki a nézők 99 százaléka. Boginak – ahogy három fiam közötti lányomnak is ezt a szép nevet aduk – van még egy tulajdonsága, ami bizonyítottan nem volt kifizetődő. Boglárka csendes és sportszerű. Belátta, hogy műveltsége és utóbbi két belső értéke okán ő nem szólhat bele az önjelölt csapatkapitányok „okoskodásába”, mert ezzen intellektuális és kulturális különbsége okán kirekesztik.

Ezért szelíden és alázatosan küzdött, helyt állt a csapatért és az idő múlásával az egyik legjobb teljesítménnyel a csapat húzóemberévé vált. Ennek ellenére mégsem ő volt a hangadó. Sőt, az egyetlen empátiával bíró csapattársát, aki egyedül nyújtott számára lelki társat, csapatérdekre hivatkozva párbajra küldte, ahol sajnos a srác kiesett. Teljesen egyedül maradt.

Senkit se bántott, egyetlen rossz szót nem szólt, mégis kikezdte fő ellenfele, furcsamód csapaton belül, ahol elvileg össze kellene tartani. A nálánál sokkal iskolázatlanabb irigyének – egyik riportban bevallotta, hogy utál tanulni – társai is akadtak a hasonló nívójú csapattagok között. Bogit hihetetlen lelki terrorban tartották.

Mikor futhatott volna nem engedték, rontva teljesítményét, mikor minden elveszett, akkor pedig pályára küldték. A csapatverseny leges legvégére annyira kikészítették, hogy már lelkileg nem bírta és ez kihatott a teljesítményére is. Hogy is lehet úgy futni, hogy közben a párbajellenfelet éltetik és a másik csapattagot látványosan kirekesztik? Különösen is igaz ez akkor, ha az ember egyedül van. Elnehezült szívvel kellett az utóbbi időben Boginak pályára lépnie.

Ekkor azonban a figyelmes néző valamit észrevehetett. Bogi, mikor már csak egy élete volt, szinte észrevétlenül, szerényen és szemérmesen keresztet vetett. A nézők 99 százaléka talán észre se vette, hiszen egy másik csapattag hetek óta ripacs módon a győztes meccsei után látványosan letérdel és keresztet hány. Így a kedves lány titkos mozdulata nem volt látványos. Nekem mégis sokat mondott. Nagyon sokat.

Boglárka a legutolsó párbajon sajnos kiesett, pedig a döntősök közt lett volna a helye. Ennek ellenére a nézők 99 százaléka azt hiszem úgy gondolja, ő a győztes. Azért is érdekes a történet, mert a másik csapatban, a bajnokoknál, akik sportolók és olimpikonok szintén a fődíjért küzdenek, de egymást tiszteletben tartva és sportszerűen.

Mikor Pál Timóteus tanítványának levelet írt, akkor őt sportszerű küzdelemre intette. „Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.” (2Tim 2,5)

Az élet igazi küzdelme nem test és vér ellen történik. Nem csupán fejben dőlnek el a meccsek, hanem lélekben is. Pál idején is kiközösítették és megbélyegezték a jóakaratú embereket. Azokat, akik nem csupán saját érdeküket, de a közösség érdekét is szem előtt tartották. Akik próbáltak emberek maradni még a vesztőhely felé menet is, és ekkor egy keresztvetés azt jelenti, hogy mégsem veszíthetek, hiszen Krisztus győzött, de legyen meg az ő akarata.

Ez a szemérmes kereszt alázatot és tiszteletet sugárzott. Ezzel a titkos kereszttel még veszíteni is emelt fővel lehet. Ezzel a kereszttel tudtunk mi is helyt állni a járvány idején, számos rosszindulatú álhír és szobánkba rekesztett magányunk alatt.

Ma pedig, Exaudi vasárnapján Istenhez így kiálthattunk: „Halld meg Uram hangomat: hozzád kiáltok!” Nem melldöngetve, farizeusi módon, nem számításból és érdekből, hanem hálából és szeretetből.

Úgy, mint az igazi versenyző, aki nem a hervadó koszorúért fut, hanem a hervadhatatlanért. Az igazi király, jelen esetben királynő, ha el is esik, csendben feláll, koronát igazít és megy tovább. Azért, mert a korona nem az övé, hanem adott esetben egy egész közösségé. A szurkolóké, adott esetben egy egész nemzeté.

A korona tehát nem a vírusé, hanem az Istené, aki ebben az időben sem hagyott el bennünket, hiszen a felülről nyitott karantén és Krisztus keresztje bennünket szüntelen küzdelemre és tisztességes helytállásra hív. Így tekintsünk  előre, Mennybemenetel ünnepe után az égre is, hiszen minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről jő, akiben nincs változás, sem fénynek, sem árnyéknak változása…

Ő Jézus, a Krisztus, aki tegnap és ma és mindörökké ugyan az! Nem mindegy tehát, hogy milyen értékeket és szépségeket keresünk és látunk. Pál ma arra inti Timóteust és bennünket is, hogy keressük az Isten országát, keressük az Ő igazságát, még akkor is, ha közben kísértések és küzdelmek között kell erősödnünk, akár szenvednünk is. Hangunk és csendes imáink is higgyük el, az égbe jutnak!

Bogi ne add fel, és mi se adjuk fel csendes és szelíd bizonyságainkat, mert mindig van, aki ezt észreveszi és erősödik!  Ámen.