Ezután a következő szó a köszöneté volt, az igazgató megköszönte a támogatóiknak azt, hogy a járvány idején is volt gondjuk a leprabetegekre, és biztosították az érdekükben végzett munkát.

Ennek jóvoltából eddig időarányosan tudták teljesíteni vállalásaikat. „Nagyon számítanak ránk támogatottjaink! – írta a Lepramisszió igazgatója, Riskóné Fazekas Márta. – Félelmük, hogy mi lesz velük, ha a támogatók megfeledkeznek róluk. Az ő számukra ez az időszak sokszorosan nehéz! A leprabetegek világában a járvány számunkra teljesen elképzelhetetlen állapotokat teremtett. Alapvetően is életük sok megpróbáltatással teli, amihez járul most a járvány is! A zsúfolt Indiában, a még zsúfoltabb Bangladesben, a nyomorgó Afrikában most van növekvőben a fertőzés. Fel sem tudják mérni, el sem tudják látni azokat, akiknek erre szükségük van! Szívszakasztó hallani-látni kollégáink beszámolóit arról, hogy minden erőfeszítés ellenére is csak kismértékben tudják betartani a védekezés, távolságtartás stb. alapszabályait.”

A nigériai Karima így vall erről: „A járvány még nehezebbé tette az életünket. Az, hogy nem mozdulhatunk ki otthonról, a teljes megélhetésünket érinti. Férjem alkalmi munkákból tartja el a családot, de most nem mehet sehová, tehát semmit nem keres! A Lepramisszió önsegítő csoportjától 2 éve megélhetési támogatásul egy terménydarálót kaptam, hogy 1 zsetonért másoknak is ledaráljam a gabonáját. A zsetonért a csoporton belül pedig tudok mást vásárolni, amire nekem van szükségem. De senki nem hozza a terményét, mivel ők sem mozdulhatnak ki! Mi lesz velünk, ha ez így folytatódik? A gyerekek is egyre türelmetlenebbek, és mindig éhesek! Tisztálkodni sem tudunk úgy, ahogyan kellene, mert ahhoz sok víz lenne szükséges és fertőtlenítő szerek. Nagyon nehéz…”

Mindezért hősies munkatársakra még több teher hárul, és még többet vállalnak a megnövekedett kihívásokból. Az igazgató arra kérte a Lepramisszió támogatóit, hogy továbbra is maradjanak hűségesek a szenvedőkhöz.

„Tudom, hogy a mi hazánkban is megnövekedtek mindnyájunk terhei, de kérem: adjanak továbbra is helyet szeretetükben a leprabetegeknek és családtagjaiknak is! Szeretnénk folytatni, amit elkezdtünk: Kongóban a szűrővizsgálatok végzésének folyamatos biztosítását, a műtéteket és a lelki – jogvédelmi – felvilágosító tevékenységet. Év elején elkészült egy kút is támogatásunkból, amely egyik projektünk területén három falu lakosságának biztosít egészséges, tiszta vizet! Kongói munkatársaink kérése alapján óriási szükség lenne további kutakra is, mivel a leprafertőzés (és sok más betegség és járvány) egyik előidézője éppen a tisztátalan víz! Az indiai Kalkuttában pedig különösen is a szemészeti osztály munkáját szeretnénk továbbra is támogatni.”

Ezután az igazgató arra buzdított, hogy az adakozók válasszák az egyszerűbb, banki átutalással történő adakozást. 

A további részleteket és információkat itt olvashatják.

Tanuljunk!

A koronavírus-járvány több olyan jelenséget is előhozott, amire nem is gondoltunk. Brent Morgan, a Nemzetközi Lepramisszió vezérigazgatója írja:

„Már a járvány kezdetétől fogva fel-felröppentek mondatok, megnyilatkozások arról, hogy a bezártság, elszigeteltség miatt sokan ’úgy érzik magukat, mint egy leprás’. Nemrégiben pedig az olasz külügyminiszter, Luigi Di Maio is ugyanezt fejezte ki a legszélesebb sajtónyilvánosság előtt, amikor a járványveszély elmúltáról szólva kérte a turistákat: bátran induljanak el és ne tekintsék Olaszországot ’lepratelepnek’.”

A világ lepraszervezetei azonnal közösen felemelték szavukat emiatt. A történelem során a „leprás” szó minden nyelvben kifejezetten megbélyegző, félelmet keltő tartalmat hordozott. Rossz fényt és előítéletet vet nagyon sok, ártatlanul szenvedő embertársunk irányában. Helytelen, hogy szólássá is vált, és mindenkinek, de felelős személyeknek különösen nagyon kell óvakodniuk tőle. A lepraszervezetek elszánt harcot folytatunk minden megbélyegzés, diszkrimináció ellen, ezért soha nem használjuk, ki sem ejtjük a „leprás” szót, s ha elmarasztalóan beszélünk is róla, „L-szó”-ként utalunk erre a hibára. A helyénvaló és korrekt „leprabeteg” kifejezést használjuk minden esetben.

Saját környezetükben a leprabetegek teljesen kiszolgáltatottan és kilátástalanul szembesülnek és szenvednek ma is az „L-szó”, mint ősi átok, minden következményével. Nekünk, akik szeretjük a leprabetegeket és teszünk értük, minden igyekezetünkkel melléjük kell állnunk, és érdekükben még a nyelvhasználatra is ügyelnünk kell! Ezzel is védjük betegeinket, jogikat, emberi méltóságukat!

Továbbá a lepraszervezetek nem „lepratelepeken” tartjuk, hanem teljesen kulturált, higiénikus, korszerű kórházakban, rendelőkben méltó módon gyógyítjuk a betegeket! Minden erővel azért harcoltunk a korábbi évtizedekben is, hogy a „telepek” örökre a múlté legyenek, hiszen a lepra könnyen gyógyítható!!

A Covid-19 járvány kapcsán fellebbenő tudatlanság és félreértések tisztázása a mi feladatunk! A lepra ma már alig-alig fertőző betegség, mivel az emberiség 95%-a immunis ellene! A koronavírus azonban igenis sajnos komoly veszély, mely ellen tudatosan és fegyelmezetten védekeznünk kell! A lepra könnyen megszüntethető lenne a Földön, ha több segítséget kapnának az extrém-nyomorban élők, hogy legyen tiszta ivóvizük, egészséges táplálkozásuk, minimális higiéné.

Vagyis a veszélyes és súlyos koronavírushoz hasonlítani a leprát: eleve helytelen és igazságtalan! Az „L- szó” használata pedig – bármilyen drámainak tűnik is – megengedhetetlen!

A Lepramisszió honlapján további információkat olvashatnak arról, hogyan tudják szolgálatukat végezni a szervezet tagjai a koronavírus-járvány idején.