Kórustalálkozó – helyett

Kórustalálkozó – helyett

Share this content.

Szöveg: Bence Gábor
Budapest – A reformáció ötszázadik jubileumi évében, 2017-ben Szarvason tarthattunk kórustalálkozót. Igen sikeresnek értékelte mindenki a szervezést és a megvalósítást. Olyannyira, hogy evangélikus egyházi vezetőink (püspöki szinten és a Reformációi Emlékbizottságban) indítványozták: háromévente legyen országos evangélikus kórustalálkozó. 2020–21-ben lett volna esedékes tehát az újabb alkalom, ám azt a járvány miatt ezt el kellett halasztani.

Először csak csúsztatgattuk a győri találkozó időpontját, míg végül idén januárban Fabiny Tamás elnök-püspök és Kendeh Gusztáv, a Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottságának elnöke kimondták: ez évben megrendezhetetlen a közös ünnep. Döntésük egyik legfontosabb érve az volt, hogy ha csodás események hatására el is tűnne a fertőzésveszély, kórusaink nem volnának felkészültek a szereplésre, hiszen nem volt lehetőségük próbákat tartani. Természetesen megőrizzük a szándékot, s amennyiben újra megtehetjük, megszervezzük majd a találkozót, de egyelőre nem látható előre, ez mikor lehetséges.

Virtuális találkozó

A bizottság tagjai között azonban felmerült az az ötlet, hogy legalább egy virtuális találkozót tartsunk 2021-ben.

Az Evangélikus Kántorképző Intézet munkatársai segítségével létrehoztak egy Evangélikus kórustalálkozó elnevezésű felületet az interneten, amelyre minden vállalkozó kórus feltölthetné saját anyagát. Így az érdeklődők egy csokorba gyűjtve találhatnák meg a kórusok felvételeit.

Bár ez a megvalósítás sok mindent nem tud pótolni, ami a valós találkozókat felejthetetlenné teszi – a személyességet, a közelséget, az izgalmat és a közös éneklés örömét –, mégis segíthet abban, hogy az énekkarok tudjanak egymásról, gyarapodhassanak egymás tapasztalataiból.

Milyen felvételekre számítunk?

Abban bízunk, hogy az énekkarok nagy részének vannak olyan felvételei, amelyeket szívesen megosztanak másokkal is. Tehát nem arra biztatjuk a kórusokat, hogy most jöjjenek össze új felvételt készíteni, hanem arra, hogy válogassanak az elmúlt három év – azaz a 2017 utáni időszak – zenei anyagából.

Kórusonként legfeljebb tizenöt percnyi zene lenne a megfelelő időkeret. E keretet fel lehet használni egyben – egy hosszabb mű vagy hangversenyrészlet esetén – és több kisfilmre osztva is. A válogatásban két lényeges szempontot tarthatunk szem előtt: részesítsük előnyben a jellegzetesen evangélikus műveket, illetve keressünk olyan felvételt, amely különösen jellemző énekkarunkra. Természetesen a felvétel minősége is sokat nyomhat a latban.

Bemutatkozás, tájékoztatás

Kérjük, hogy a felvételekhez társítsanak bemutatkozót, amelyben működésük jellemzőit foglalják össze, és ne feledjék pontosan adatolni is az adott zeneművet (szerző, cím, feldolgozó, előadók, szólisták, karvezető stb.). E tájékoztató anyag lehetőséget adhat arra is, hogy olyan linket tartalmazzon, amelyre kattintva az adott énekkar egyéb felvételeit hallgathatjuk meg. Így még bővebb módon mutatkozhat be egy-egy kórus.

Miként lehet a felvételeket feltölteni?

Kérjük, aki csatlakozni szeretne a „kórustalálkozóhoz”, vegye fel a kapcsolatot Pócs Miklóssal, a kantorkepzo@lutheran.hu elektronikus postacímen keresztül. Ő megküldi a feltöltéshez szükséges kódot, így minden énekkar maga gyarapíthatja a gyűjteményt, és feltöltheti a leírásba tájékoztató anyagát. Ha technikai nehézség jelentkezik, természetesen készséggel segítünk a feltöltésben.

Határidő van-e?

Az a cél, hogy Cantate vasárnapra (2021. május 2.) összeálljon a gazdag gyűjtemény, de addig is folyamatosan lehet feltölteni a felvételeket. Bizonnyal van olyan kész, megvágott videó, amely mellé csak a bemutatkozó szöveget kell megírni, mások talán hosszabb anyagokból most vágják ki a megfelelő részletet – ez több időt igényel. Az sem lehetetlen, hogy – ha a korlátozások enyhülnek – valamely énekkar friss felvételt készít.

Reméljük, a kezdeményezés sokakat megmozgat majd. Érdeklődve várjuk a felvételeket!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!